Bundesliga - Lemondott a Wolfsburg vezetőedzője

By Tóth Tamás

A svájci szakember szeptember közepén a holland Andries Jonkert váltotta a kispadon. A Wolfsburg 19 bajnoki mérkőzést játszott irányításával, mérlege három győzelem, 11 döntetlen és öt vereség. A csapat 23 fordulót követően a tabella 14. helyén áll, és mindössze egy pontra van az osztályozót jelentő pozíciótól.

A klub honlapjának beszámolója szerint Schmidt azzal indokolta döntését, hogy a játékosoknak új impulzusokra van szükségük, másrészt egyre nagyobb külső nyomás nehezedett a vezetőségre személye miatt. A vezetők hosszas vitát követően elfogadták az edző lemondását, de utódját egyelőre nem találták meg.

“Mindannyian meg voltunk győződve, hogy együtt képesek leszünk Tovább…

Forrás: http://parameter.sk/bundesliga-lemondott-wolfsburg-vezetoedzoje

DURVA: Úgy megkínozták gyermeküket a szülők, hogy amputálni kellett a kicsi lábait

By Tóth Tamás

Az angliai Maidstone-ban egy egyszobás lakásban élő szülők brutálisan bántalmazták gyermeküket. Mivel a sebeit nem látták el, a kicsi vérmérgezést kapott.

A gyermek végül súlyos állapotban került kórházba, ahol mindkét lábát amputálni kellett. Végül mindkét szülőt 10 év börtönre ítélték.

A kisfiú szülei, Tony Smith és Jody Simpson valóságos kuplerájban éltek, még a bölcsőbe is szemetet dobáltak. A bírót sokkolta az eset, mint mondta, még sohasem találkozott ilyen kegyetlenséggel szülők részéről. A brutálisan bántalmazott gyermek legalább 10 napig szenvedett orvosi segítség nélkül, mire végre kórházba került.

Blikk

Címkék:

Ondová Reiter Flóra önkormányzati képviselő lett Kassán

By Szaszák György

Egy magyar képviselővel több lesz Kassa-Óvárosának képviselőtestületében!

Amint az köztudott, a tavaly november eleji választások győzteseként Rastislav Trnka (független), lett a Kassai Önkormányzati Kerület új, megválasztott elnöke.  Richard Raši főpolgármesternél 875 szavazattal kapott többet. A győztes február közepén lemondott az óvárosi képviselői mandátumáról. A 2014-es önkormányzati választásokon a legtöbb szavazatot szerzett pótképviselő kerül a helyére. Viszont ebben az esetben érdekes helyzet állt elő. Egyszerre ketten is számításba jöttek, mert pontosan 358 szavazatot kapott Ondová Reiter Flóra (MKP, akit a Hálózat, KDM, Szabadság és Szolidaritás is támogatott) és Ján Šimko (Irány) az akkori helyhatósági választások alkalmából. Így sorsolással kellett eldönteni, ki jut Tovább…

Forrás: https://amikassa.sk/2018/02/19/ondova-reiter-flora-onkormanyzati-kepviselo-lett-kassan/

SÚLYOS BALEST: Lezuhant egy nő Szlovákia legnagyobb mászófaláról

By Tóth Tamás

Hétfőn délután leesett a K2 mászófalról egy 43 éves nő Pozsonyban. A nő súlyos fej- és belső sérüléseket szenvedett, mélyaltatásban szállították kórházba.

A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit. Egyelőre nem tudni, hogy a nő hibázott-e, vagy a felszerelés mondott csődöt. Ennek kiderítésében a rendőrök segítségére lehet a biztonsági kamera felvétele.

A K2 Szlovákia legnagyobb mászófala: a fal teljes felülete 2500 négyzetméter, magassága 15,5 méter.

tvnoviny.sk/para

Magazin:
Rovat:

<div Tovább…

Forrás: http://brutal.parameter.sk/sulyos-balest-lezuhant-egy-no-szlovakia-legnagyobb-maszofalarol

Vajna Tímea szellemet látott

By Tóth Tamás

Andy Vajna feleségének friss Insta Story bejegyzése alapján a Hotel Jeromában tényleg szellemek kísértenek.

Túléltem, de semmit nem aludtam kb… reggel vettem észre, hogy nyilván a pool mellé adták a szobámat, ahol a kisfiú megfulladt. Nagyon rosszakat álmodtam. Az ajtónál egy fekete fejkendős és fekete ruhás szellemet láttam… és egy agresszív női fura arcú szellemet, aki gyerekeket dobált kővel – de lehet, hogy csak álmodtam az egészet. De mindenre emlékszem

– írta Vajna Tímea, aki szemléltetésképpen néhány szellem gifet is feltöltött a hotelszobájáról szóló galériába.

Fotó: Insta Story

 

24.hu

Véget ért a tudományos Mars-szimulációs kutatás a Negev-sivatagban

By Tóth Tamás

A D-Mars elnevezésű kísérletet a vörös bolygón található körülményekre hasonlító vidéken, Micpe Ramon környékén végezték el. A száraz, sivár, kietlen térség geológiailag is hasonlít a Marsra – ismertette közleményében az izraeli tudományos és technológiai minisztérium.

Az izraeli tudósokból álló hattagú csoport egy jövőbeli Mars-misszió különböző területeit vizsgálta, köztük a műholdas kapcsolattartást, az elszigeteltség pszichológia hatásait, a sugárzásmérést, valamint az élet nyomainak kutatását a talajban.

Guy Ron, a jeruzsálemi Héber Egyetem atomfizikusa, az expedíció résztvevője elmondta, hogy a vállalkozás tudományos szempontjain kívül a promóció legalább annyira fontos volt számukra. “A kísérlet fele részben a kutatásról, fele Tovább…

Forrás: http://parameter.sk/veget-ert-tudomanyos-mars-szimulacios-kutatas-negev-sivatagban

Az egész világ látta a jégtáncos kivillanó mellét a téli olimpián - FOTÓK 18+

By Tóth Tamás

Gabriella Papadakis ruhája az egyik emelésnél kapcsolódott ki, majd amikor hátradőlt a koreográfia részeként, az elcsúszó felsője fedetlenül hagyta mellbimbóját. Mivel nemzetközileg mindenhol élőben közvetítették a számot – a világon bárki láthatta intim testrészét.

Papadakis az eset után sírva haladt át az újságírók számára fenntartott vegyes zónán, így partnerének, Guillaume Cizeronnak kellett válaszolnia a kérdésekre. “Frusztráló, hogy a ruha hibája miatt pontokat vesztettünk, nem erre készültünk az edzésen. Büszke vagyok arra, hogy a váratlan probléma ellenére ilyen programot sikerült előadnunk” – mondta Cizeron.

Később Papadakis is megszólalt, aki azt nyilatkozta, hogy a legrosszabb rémálma vált valóra. “Már az elején Tovább…

Forrás: http://bulvar.parameter.sk/az-egesz-vilag-latta-jegtancos-kivillano-mellet-teli-olimpian-fotok-18

Mi a különbség a baleset és a káreset közt?

By Farkas Linda

A közlekedési baleset és a káreset eldöntésének alapvető kérdése az, hogy életét vesztette-e valaki a történtek során. Az elmúlt évben összesen 13 994 közúti baleset történt az országban, és 250 ember halt meg a közutakon – a legtöbb halálos közúti baleset a Dunaszerdahelyi járásban történt.

Amennyiben valaki csupán könnyebben sérült, abban az esetben is automatikusan közlekedési balesetről beszélünk.

Hol a legveszélyesebb a közlekedés az országban? – élen a Dunaszerdahelyi járás!

Ján Ignaták, a közlekedésrendészet igazgatója elmondta, balesetnek számít, ha kár keletkezik például a közlekedési táblákban, a szalagkorlátban vagy a közvilágításban. Ide tartozik még az is, amikor Tovább…

Forrás: http://tachometer.parameter.sk/mi-kulonbseg-baleset-es-kareset-kozt

Órákon keresztül a jeges úton hevert a holttest, a gyerekek sétálgattak mellette (videó) 18+

By Tóth Tamás

Szörnyethalt egy férfi, miután kiesett az ötödikről az oroszországi Jekatyerinburgban. A helyszínre kiérkező mentősök megállapították a halál beálltát, majd elmentek. A holttestet ugyan letakarták egy fóliával, mégis órákon keresztül a jeges talajon hagyták feküdni. A járókelők – köztük gyerekek is – szabadon sétálgathattak mellette.

Egy szemtanú szerint a holttest három órán át feküdt az utcán, mire elszállították. A halott férfire ez idő alatt senki sem ügyelt, még csak kordont sem állítottak köré, bárki odamehetett kíváncsiskodni.

A rendőrség viszont azt állítja, hogy volt ott egy járőr, aki megpróbálta a gyerekeket távol tartani, de azok „nem reagáltak”. Azt nem tudni, hogy mi vezetett a tragédiához.

Blikk

<div class="field field-name-field-tags field-type-taxonomy-term-reference Tovább…

Forrás: http://brutal.parameter.sk/orakon-keresztul-jeges-uton-hevert-holttest-gyerekek-setalgattak-mellette-video-18

Több mint 110 ezer néző látta az első hétvégén a Valami Amerika 3-at

By Tóth Tamás

A rekord nézőszámmal a Valami Amerika 3 első helyen nyitott a top 10-es listában, megelőzve a Fekete párduc című képregény-adaptációt is – közölte a film kommunikációjával megbízott ügynökség hétfőn az MTI-vel. Mint írják, utoljára 1997-ben, A miniszter félrelép ért el a mostaninál nagyobb nézőszámot. 

Herendi Gábor rendező jegyzi a Valami Amerika első két része mellett a Magyar vándor és a Kincsem című filmeket is. A film több mint 90 moziban látható továbbra is az országos mozihálózatban.

A Valami Amerika 3 szereposztása nagyrészt követi az első két részét, Pindroch Csaba, Szabó Győző, Hujber Ferenc, Szervét Tibor, Tovább…

Forrás: http://parameter.sk/tobb-mint-110-ezer-nezo-latta-az-elso-hetvegen-valami-amerika-3

Magyar emlékek nyomában: Liszt Ferenc - Európa és Kanada

By szerkesztoseg@hirek.sk (Hírek.sk)

Magyar emlékek nyomában: Liszt Ferenc - Európa és Kanada

A zene iránti rajongásáról mindig is jól ismert cseh főváros közönsége viszonylag későn, 1840-ben élvezhette első alkalommal Liszt Ferenc (1811–1886) zongorajátékát. A koncert helyszínén, Prága legrégebbi bérházának falán mellszobor – Hana Wichterlová cseh szobrászművésznő alkotása – és rövid szöveg emlékezteti az arra járókat a művészettörténeti eseményre. Tovább…

Forrás: http://www.hirek.sk/multunk/20180218194109/Magyar-emlekek-nyomaban-Liszt-Ferenc-Europa-es-Kanada.html

TRAGÉDIA: Az úttesten feküdt a nő, halálra gázolta az autó

By Tóth Tamás

Az eset még pénteken történt a senicai járásbeli Čáry községben. Rendőrségi információk szerint a kivilágítatlan, sötét ruhát viselő nő az úton feküdt – az érkező személyautó sofőrje pedig minden bizonnyal nem vette észre, így áthajtott rajta.

A 66 éves nő életét már nem tudták megmenteni, az csak a boncolást követően fog kiderülni, hogy a gyalogos ittas állapotban volt-e az eset idején.

Martina Kredatusová rendőrségi szóvivő arra figyelmezteti a gyalogosokat, hogy felelősségteljesen és figyelmesen közlekedjenek az út mentén, valamint tartsák be az előírt szabályokat.

Cas.sk/para

<div Tovább…

Forrás: http://tachometer.parameter.sk/tragedia-az-uttesten-fekudt-no-halalra-gazolta-az-auto

Számvevőszék: sikeres volt a szlovák EU-elnökség, de törvénysértések történtek

By szerkesztoseg@hirek.sk (Hírek.sk)

Számvevőszék: sikeres volt a szlovák EU-elnökség, de törvénysértések történtek

POZSONY. Sikeres volt Szlovákia elnöksége az Európai Unió Tanácsának élén, de több törvénysértésre is fény derült – tájékoztatott az Állami Számvevőszék. Az ellenőrök hiányosságokat találtak például a könyvelésben, a közbeszerzések kapcsán és a szerződések központi nyilvántartásában. Tovább…

Forrás: http://www.hirek.sk/belfold/20180219172834/Szamvevoszek-sikeres-volt-a-szlovak-EU-elnokseg-de-torvenysertesek-tortentek.html

Kiska: a V4 csoport egyes politikusai megkérdőjelezik az EU szerepét

By szerkesztoseg@hirek.sk (Hírek.sk)

Kiska: a V4 csoport egyes politikusai megkérdőjelezik az EU szerepét

BÉCS. Andrej Kiska szlovák államfő szerint a visegrádi csoportot alkotó országok (Magyarország, Lengyelország, Szlovákia, Csehország) “egyes politikusai” saját belpolitikai céljaik érdekében megkérdőjelezik az Európai Unió szerepét. Tovább…

Forrás: http://www.hirek.sk/kulfold/20180219185129/Kiska-a-V4-csoport-egyes-politikusai-megkerdojelezik-az-EU-szerepet.html

Balog Zoltán: Jókai örökségének őrzése a mi felelősségünk

By Felvidek.ma

A Magyar Írószövetség kezdeményezésére Jókai Mór születésnapján, február 18-án, idén első ízben ünnepeltük meg a magyar széppróza napját. A rendezvény keretében hirdették ki a Jókai-díj pályázati eredményeit is. A révkomáromi Jókai Közművelődési és Múzeum Egyesület és a budapesti Falvak Kultúrájáért Alapítvány 2017-ben 12. alkalommal írta ki irodalmi pályázatát a Jókai-díjra. Mint ahogy már azt közreadtuk, […] Tovább…

Forrás: http://felvidek.ma/2018/02/balog-zoltan-jokai-oroksegenek-orzese-a-mi-felelossegunk/