Péntek este nótáznak a hodosiak

By dor

A helyi Nagy Noémi nótaénekesnek a fejéből pattant ki a rendezvény megszervezésének ötlete, aki egész kiskora óta a magyar nóták szerelmese. Több hasonló rendezvényen fellépett már, ezért is gondolta, hogy szülőfalujában is szervez egyet. A fellépésre való meghívását több neves nótaénekes is elfogadta. Péntek este 18 órától a Nemeshodosi kultúrházban fellépnek Dóka Zsuzsa és Bősi Szabó László, Ladacsi Mónika, Matus Ernő, Méhes Judit, Lőrincz Roland, Jaszlovszky Mónika, Simon Zoltán, Végh Valéria és természetesen Nagy Noémi is. Az énekeseket a dunamocsi Mezei Zsolt és cigányzenekara kíséri majd.

Az első nemeshodosi magyarnóta-estet Hodos Község Önkormányzata, a Tovább…

Forrás: http://parameter.sk/pentek-este-notaznak-hodosiak

Elnézést kértek a bántalmazói a saját szurkolói által megvert Futácstól

By Sidó Árpád

“Sajnálatunkat fejezzük ki a történtekért. Elfogadhatatlannak tartjuk ezt a fajta viselkedést. Csak azért, mert valaki gyengén teljesít a pályán, nem lehet így ítélkezni” – áll a Torcida közleményében, amit a hírhedt drukkercsoport szóvivője, Damir Grujic írt alá.

A horvát élvonal második helyén álló Hajduk Split vasárnap hazai pályán 2-1-re elveszítette a listavezető Dinamo Zagreb elleni rangadót. Az előző idény gólkirálya, Futács kezdő volt, majd a 60. percben lecserélték. A csapat másik magyarja, Gyurcsó Ádám végigjátszotta a találkozót.

A Jutarnji List című napilap részletes beszámolója szerint Futács hétfőn négy csapattársával együtt a város központjában sétált, amikor Tovább…

Forrás: http://parameter.sk/elnezest-kertek-bantalmazoi-sajat-szurkoloi-altal-megvert-futacstol

Varga Tibor lett az MKP Nagymihályi járási elnöke

By SZL

Tisztújító konferenciát tartott az MKP Nagymihályi Járási Szervezete, ahol új elnököt választottak Varga Tibor személyében. Az április 20-án, Nagyszelmencen megtartott eseményen részt vett Menyhárt József pártelnök és Kocur László pártigazgató is.  Az egybegyűlteket először Mihók Gábor leköszönő járási elnök üdvözölte, majd átadta a szót a pártelnöknek. Menyhárt a küldöttgyűlést megelőzően ellátogatott az Ung-vidék több településére, […] Tovább…

Forrás: http://felvidek.ma/2018/04/varga-tibor-lett-az-mkp-nagymihalyi-jarasi-elnoke/

Csupa jó hír: a tanárok és a nővérek bére jelentősen emelkedik

By Sidó Árpád

Fico egyben kilátásba helyezte, hogy jövőre ismét jelentős mértékben csökkenhet az államháztartási hiány és az államadósság, csökkenni fog továbbá a munkanélküliség mértéke, és tovább növekszik a foglalkoztatottság.

Az új szociális csomag konkrét intézkedéseit ugyanakkor a koalíció képviselői nem részletezték. Fico elismételte: a kormány az állami és a közigazgatási szférában dolgozók, valamint a tanárok és az egészségügyi nővérek bérének jelentős emelését, továbbá a minimálbér emelését tervezi. Hozzátette: a szociális partnerekkel egy kétéves szerződést kötnének, amelynek alapján 2019 és 2020 folyamán megegyeznének a béremelések pontos üteméről és módjáról. Mindegyik koalíciós párt előterjeszthetné a saját javaslatait is.

Fico Tovább…

Forrás: http://parameter.sk/csupa-jo-hir-tanarok-es-noverek-bere-jelentosen-emelkedik

Újabb templomban harangoztak Avicii-számot

By Sidó Árpád

A Tim Bergling néven született Avicii Stockholmban nőtt fel. Emlékére már Hollandiában is templomi harangokkal szólaltatták meg legismertebb számait. A svéd fővárosban Wake Me Up! című számát harangozták. Az Oscar-templom (Oscarskyrkan) honlapján bejelentette, hogy péntekig minden délben elharangozzák a dalt. Aviciit Omán fővárosában, Maszkatban találták holtan múlt pénteken. A svéd DJ nyaralni volt Ománban.

A hétvégén több ezer rajongó gyűlt össze Stockholm központjában, hogy lerója tiszteletét a zenész előtt, akinek a Wake Me Up! mellett olyan slágerek kötődnek a nevéhez, mint a Levels, a Sunshine, a The Days vagy a You Make Me. 

Avicii a Tovább…

Forrás: http://parameter.sk/ujabb-templomban-harangoztak-avicii-szamot

Szerdán vágányzár lesz a Bajcs - Érsekújvár szakaszon

By Sidó Árpád

A forgalomkorlátozás 8:10 és 13:50 között lesz érvényben. A karbantartási munkálatok keretében hegeszteni fognak egy keresztezést a 2-es számú váltóban az érsekújvári vasútállomáson.
Tekintettel arra, hogy egyvágányú vasúti pályáról van szó, az utasokat vonatpótló autóbusz fogja szállítani Bajcs és Érsekújvár között. A buszokat a ŽSSK közlekedési vállalat biztosítja.

tasr

Rovat:
Borítókép megjelenítése a cikkoldalon:
0

Két sportgimis aranyérem a Megyei Olimpián

By Lelkes Vince

A közös igazgatású intézmény lány kézilabda-csapata az első helyen végzett, így április 24–25-én részt vehet a detvai országos megmérettetésen.

Az atléták közül Jakab Napsugár 800 méteres síkfutásban szintén megyei aranyérmet szerzett és továbbjutott az Érsekújvárott tartandó szlovákiai fináléba.

 

További dunaszerdahelyi dobogós helyezettek: 

Fülöp István (400 m síkfutás) 2. hely,

Végh Roland (100 m síkfutás) 2. hely.

 

A fiú focicsapat tagjai a dobogó 2. fokára állhattak föl, kik csoportgyőztesként a döntőben 1:0 arányban maradtak alul a Nagyszombati Elektrotechnikai Szakközépiskola gárdájától.

Az ünnepi megnyitóval egybekötött díszfelvonuláson az eskü szövegét a dunaszerdahelyi Hakszer Balázs országos birkózóbajnok olvasta fel a mezőny versenyzői nevében.

(lel)

 

 

 

<div Tovább…

Forrás: http://parameter.sk/ket-sportgimis-aranyerem-megyei-olimpian

Nem csak a tudás, a talpraesettség is fontos volt a cserkészek versenyén

By vt

A Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség 2018. április 20-22-e között Kassán rendezte meg éves cserkészversenyét, a Bakancspróbát. A korábban Országos Akadályverseny néven futó megmérettetést a cserkészszövetség tavaly újragondolta, hogy jobban illeszkedjen megújult nevelési programjához. A közel 200 lelkes résztvevő pedig azt bizonyítja, hogy érdemes volt új lendületet adni a versenynek. Az egész napos versenyen összesen 23, átlagosan […]

The post Nem csak a tudás, a talpraesettség is fontos volt a cserkészek versenyén appeared first on Gömörilap.

Tovább…

Forrás: http://www.gomorilap.sk/esemenyek/nem-csak-a-tudas-a-talpraesettseg-is-fontos-volt-a-cserkeszek-versenyen/

Kaliňák visszatér

By Menyhárt József

Kutyából nem lesz szalonna, egy maffiakormányból nem lesz a politikai maffia ellen harcoló kabinet. Egy hónappal Kaliňák távozása után a Smer Kaliňák jobbkezét nevezte a belügyminiszteri posztra. A koalíció egyszerre cinikus, retteg és nem érti, mi történik Szlovákiában. Cinikus, mert ha Denisa Sakovát nevezték volna miniszternek a Pellegrini-kormány felállásakor, az államfő közbelép. Most már nincs […] Tovább…

Forrás: http://felvidek.ma/2018/04/kalinak-visszater/

Legalább tíz évre lesittelhetik a dunaszerdahelyi játszótéren lekapcsolt pervitindílert

By sztibi

“Rendőrségi akció zajlott hétfőn késő délután a Duna utcai játszótéren Dunaszerdahelyen” – írtuk a múlt héten. A Paraméter akkor úgy értesült, a rendőrség drogügyben csapott le, és őrizetbe vettek egy 37 éves dunaszerdahelyi férfit, T. E.-t.

Most részletesebb tájékoztatást is kaptunk az ügyről. Eszerint

T. E. pervitin (metamfetamin) beszerzésével foglalkozott, amit aztán a Dunaszerdahelyi járásban terített.

Mária Linkešová kerületi rendőrszóvivő elárulta, hogy a kérdéses napon, múlt hét hétfőn, amikor őrizetbe vették, fecskendőkben tárolva találtak nála drogot, 34 egyszeri alkalomra elegendő mennyiségben.

“2014-ben a férfit kábítószerrel kapcsolatos bűncselekményét 36 hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték, 4 éves próbaidővel”

– fejtette Tovább…

Forrás: http://parameter.sk/legalabb-tiz-evre-lesittelhetik-dunaszerdahelyi-jatszoteren-lekapcsolt-pervitindilert

Bin Laden volt testőre Németországban él, 1168 eurónyi állami segélyen

By Sidó Árpád

Sami A. azt állítja, nincsenek dzsihadista kapcsolatai. Bochumban él német feleségével és négy gyermekükkel. 1999-ben kért ideiglenes tartózkodási engedélyt, majd 2007-ben visszautasították a menedékkérelmét, mert biztonsági kockázatot állapítottak meg róla. Emiatt naponta kell jelentkeznie a helyi rendőrségen. A németek azért nem adják ki Tunéziának, mert nem kizárható, hogy ott megkínoznák. Bin Laden az Al-Kaida dzsihadista terrorszervezetet irányította, amely elkövette egyebek mellett a 2001. szeptember 11-i New York-i terrortámadást is a World Trade Center és egyéb épületek ellen. Bin Ladent 2011-ben Pakisztánban ölték meg amerikai kommandósok.

Egy 2005-ös német terrorellenes perben egy tanú azt vallotta, hogy Sami A Tovább…

Forrás: http://parameter.sk/bin-laden-volt-testore-nemetorszagban-el-1168-euronyi-allami-segelyen

Téved, aki azt hiszi, a sör a bajor kulturális identitás jelképe

By Sidó Árpád

A kormány közleménye szerint az állami hivatalok működéséről szóló szabályzat módosításával bevezetik, hogy “Bajorország történelmi és kulturális jellegének kifejezéseként” keresztet kell elhelyezni a hivatali épületek bejáratánál, jól látható helyen. “A kereszt a keresztény-nyugati kulturális önazonosság alapvető jelképe” – tették hozzá.

Markus Söder miniszterelnök az ülés után tartott tájékoztatón kiemelte, hogy a kereszt kifüggesztése nem ellentétes az állam vallási semlegességének elvével, mert a kereszt nem egyszerűen egy vallás, hanem a bajor kulturális identitás jelképe.  A keresztet azért kell a hivatalok előterében, és nem a termekben kifüggeszteni, hogy ne forduljon bírósághoz, akit zavar a jelkép – Tovább…

Forrás: http://parameter.sk/teved-aki-azt-hiszi-sor-bajor-kulturalis-identitas-jelkepe

Milliárdokat költ járműtechnológiai fejlesztésekre a Volkswagen

By eszter

A Volkswagen Pekingben mutatja be helyi közös vállalati partnerével, a JAC autógyárral a kínai piacra szánt elektromos autóját, a Solt. A Sol márka első modellje, az E20X kompakt SUV az év második felében jelenik meg. A kínai piacon a SUV és a kompakt SUV a legkeresettebb modellváltozat, amelyek az idén az összes eladásoknak a felét, vagy akár többet is kitehetik.

A wolfsburgiak által beharangozott milliárdos beruházás a gyártás mellett a digitalizációs és a mobilitási szolgáltatások fejlesztését is szolgálja. Ilyen lesz például egy autóbérlési közös vállalkozás létrehozása is a kínai Shoqui vállalattal.

“Célunk, hogy az élvonalban Tovább…

Forrás: http://tachometer.parameter.sk/milliardokat-kolt-jarmutechnologiai-fejlesztesekre-volkswagen