Szerencsétlen vereséget szenvedett  a DAC a Slovan ellen

By Felvidék.Ma

Dunaszerdahelyen, a MOL Arénában 10 226-an tekintették meg a Fortuna Liga utolsó előtti fordulójában a hazai DAC és a Slovan elleni összecsapást.  Az ünneplés még (dobogó és Európa-kupa) várat magára. A DAC utolsó hazai meccsén a kezdőrúgás a Tankcsapda frontembere, Lukács László rúgta. Óriási hangulat volt a stadionban, a közönség az elejétől végéig hajtotta a […] Tovább…

Forrás: http://felvidek.ma/2018/05/szerencsetlen-vereseget-szenvedett-a-dac-a-slovan-ellen/

Méreg és kínok - Marco Rossi felforrt a DAC-Slovanon

By Hírszerkesztő

Vereséget szenvedett a MOL Arénában az FC DAC 1904 – a hazaiak végig domináltak, ám a Slovan szinte egyetlen komoly helyzetéből már az első félidőben megszerezte a győzelmet érő gólt.

A hazaiak kispadján a második félidőben pattanásig feszült a helyzet, Rossi végig hevesen gesztikulált, és az egészre rátett még egy lapáttal, hogy védencei az utolsó percben két kapufát is lőttek. Az olasz tréner a mérkőzést követő sajtótájékoztatóján furcsán nyilatkozott, méghozzá kerek-perec kijelentette: ha csapata nem végez Európa Ligát érő helyen a szezon végén, csapatával együtt öngyilkos lesz és a Dunába Tovább…

Forrás: http://dac.parameter.sk/mereg-es-kinok-marco-rossi-felforrt-dac-slovanon

“A murányi kőedény emlékezete” a rimaszombati múzeumban

By rozsnyovidek

A sikeres rozsnyói premier és a füleki tárlat után most Rimaszombatban mutatják be a “A murányi kőedény emlékezete” című kiállítást – tájékoztatta portálunkat Sylvia Holečková, a Rozsnyói Bányászati Múzeum munkatársa, a kiállítás kurátora. 

Mint megtudtuk, a kiállítás a jeles murányi kőedény manufaktúra értékes és sokszínű termékeit mutatja be. A megnyitóra 2018. május 15-én 15:00 órakor kerül sor a Gömör-Kishonti Múzeumban. A kőedények 2018. szeptember 2-ig tekinthetők meg Rimaszombatban, innen a vándorkiállítás Jolsvára indul tovább.    

  • prekop-i, rozsnyovidek

Tovább…

Forrás: http://rozsnyovidek.sk/2018/05/12/a-muranyi-koedeny-emlekezete-a-rimaszombati-muzeumban/

Elhunyt Bauer Győző

By huszarlaszlo

76 éves korában elhunyt Dr. Bauer Győző gyógyszerkutató, akadémikus, a felvidéki magyar közélet kiemelkedő személyisége. Bauer Győző akadémikus 1942. május 31-én született Érsekújvárban. Orvos, farmakológus, diplomata volt. Általános iskolába Magyarbélen járt, 1959-ben Galántán érettségizett, 1956-ben pedig a pozsonyi Comenius Egyetem Orvostudományi Karán szerzett orvosi oklevelet. 1966–1972 között a Csehszlovák Tudományos Akadémia prágai Farmakológiai Intézetében dolgozott,…

Bővebben Tovább…

Forrás: http://csemadok.sk/elhunyt-bauer-gyozo/

DAC-Slovan – Rossi: "Ha nem végzünk Európa Ligát érő helyen, beleugrok a Dunába"

By Tóth Tamás

Marco Rossi (DAC): „A Slovan a győzelemért jött, amit végül sikerült is megszereznie, és bízom benne, hogy így fog küzdeni a Žilina ellen is. Voltak helyzeteink, amelyeket nem sikerült értékesítenünk, a Slovan egyetlen helyzetből szerzett gólt. De a Slovan az Slovan, teljesen más anyagilag, és a kerete is. Az egész mérkőzésen domináltunk, de nem volt szerencsénk. Ha a szezon végén nem végzünk Európa Ligát érő helyezésen, az edzői stábbal és a játékosokkal együtt a Dunába ugrunk.“

Martin Ševela (Slovan): „Részünkről nem kezdődött jól a mérkőzés, az ellenfélnek több lehetősége is volt az első félidőben. A második játékrészben Šporarnak volt lehetősége a gólszerzésre, de nem járt sikerrel. Tovább…

Forrás: http://dac.parameter.sk/dac-slovan-rossi-ha-nem-vegzunk-europa-ligat-ero-helyen-beleugrok-dunaba

A fociszombat eredményei: Patonyréten hengerelt a somorjai STK-fakó

By agh

A nyugat-szlovákiai IV. liga délkeleti csoportjában vendégként döntetleneztek a negyediek.

A nyugat-szlovákiai V. liga  liga keleti csoportjában Ekelen osztálykülönbséggel nyerték a járási rangadót az éllovas marcelházaiak.

AG Sport (VI.) ligában a sereghajtó csákányiaknak nem termett babér a gelleik elleni hazai bajnokijukon. A felsőpatonyiak döntetleneztek Izsapon, ahol a csapatok 3 találatot (kettőt a hazaiak, egyet a vendégek) büntetőből szereztek.

A VII. ligában vendégként gólarányt javítottak az éllovas somorjaiak. A győztesek mezében Špánik négyszer (!) rezdítette meg a patonyrétiek hálóját.

 

Eredmények:

Nyugat-szlovákiai TIPOS III. liga, 29. forduló:

Prievidza–Bánovce n/B. 3:1 (1:0), g.: Sluka (38.), Jánošík (72., 88.), ill. Zajac (55.).

Borčice–Nemšová 4:1 (1:0), g.: Valient (14., 58.), Slávik (70. – Tovább…

Forrás: http://parameter.sk/fociszombat-eredmenyei-patonyreten-hengerelt-somorjai-stk-fako

Cannes - A filmvilág 82 női alkotója a női egyenjogúságért vonult fel a vörös szőnyegen

By eszter

“Azt kérjük a kormányoktól, hogy alkalmazzák a nők és férfiak közti fizetésekre vonatkozó egyenlőségről szóló törvényeket. Eljött az idő, hogy a filmipar minden lépcsőfoka elérhetővé váljon számunkra. Gyerünk!” – mondta Agnes Varda francia filmrendezőnő, aki a zsűri elnökével, a nők elleni szexuális zaklatások élharcosának számító Cate Blanchett Oscar-díjas ausztrál filmszínésznővel érkezett a bemutatóra. 

A világ egyik legrangosabb filmes rendezvénye így kívánta jelezni, hogy a nők elleni szexualitás zaklatások elleni küzdelem mellett – amely hét hónappal ezelőtt a Cannes-ban is rendszeresen megforduló Harvey Weinstein filmproducer elleni vádak nyomán indult – a nők szakmai és társadalmi Tovább…

Forrás: http://domina.parameter.sk/cannes-filmvilag-82-noi-alkotoja-noi-egyenjogusagert-vonult-fel-voros-szonyegen

Cannes - Ezek a filmek az újságírók kedvencei

By eszter

A május 19-ig tartó szemlén eddig hét filmet mutattak be az Arany Pálmáért versenyző 21 alkotás közül. 

A Film francais című francia szaklap által megkérdezett 15 francia kritikus listáját az orosz Kirill Szerebrennyikov Nyár című alkotása vezeti, a Screen brit szaklapban szavazó külföldi újságírók pedig Pawel Pawlikowski lengyel rendező Hideg háború című drámájának adták a legjobb értékelést, és második helyre sorolták az orosz filmet, míg a franciáknál a lengyel film áll a második helyen.

 

Az Ida című filmjéért 2015-ben a legjobb idegen nyelvű filmek kategóriájában Oscar-díjat nyert Tovább…

Forrás: http://parameter.sk/cannes-ezek-filmek-az-ujsagirok-kedvencei

Észak-Korea május 25-ig bezárja a kísérleti atomrobbantások helyszínét

By eszter

Phenjan az átláthatóság jegyében dél-koreai, kínai, amerikai, brit és orosz újságírókat is meghív az eseményre. Ez lesz az első alkalom, hogy az észak-koreai hatóságok lehetővé teszik a külföldi média képviselői számára, hogy felkeressék az ország északkeleti részén található atomkísérleti telepet. A ceremónia időpontját az időjárás függvényében határozzák meg.

A létesítmény bezárására így még Kim Dzsong Un észak-koreai vezető és Donald Trump amerikai elnök június 12-i szingapúri csúcstalálkozója előtt sor kerül. Kim a Mun Dzse In dél-koreai államfővel való április végi találkozóján jelentette be, hogy leállítja Punggje-ri működését.

Kínai geológusok tudomása szerint a korábbi kísérleti atomrobbantások Tovább…

Forrás: http://parameter.sk/eszak-korea-majus-25-ig-bezarja-kiserleti-atomrobbantasok-helyszinet

Jégkorong-vb - A szlovákok kikaptak a svédektől, a dánok a németeket győzték le

By eszter

A svédek ötödik meccsükön is nyerni tudtak, s magabiztosan vezetik csoportjukat. Ugyanakkor a német válogatottnak újabb vereségével már csak elméleti esélye maradt arra, hogy a legjobb négy között végezzen nyolcasában. 

Eredmények:

A csoport, Koppenhága: 

Svédország-Szlovákia 4-3 (2-1, 1-1, 0-1, 1-0) – hosszabbbítás után

A csoportok első négy helyezettje bejut a negyeddöntőbe, a két utolsó kiesik a divízió I/A-osztályba, ahol a magyar válogatott is szerepel.

(MTI)

Címkék:
Rovat:
Borítókép megjelenítése a cikkoldalon:
1

<div class="field Tovább…

Forrás: http://parameter.sk/jegkorong-vb-szlovakok-kikaptak-svedektol-danok-nemeteket-gyoztek-le

Több mint 4 millió euróért kelt el Ayrton Senna versenyautója

By eszter

A Bonhams aukciósház nem hozta nyilvánosságra, ki vásárolta meg a Ford-Cosworth motorral hajtott, MP4/8A jelű McLarent, amellyel az egykori brazil pilóta utolsó hercegségbeli futamát teljesítette egy évvel halála előtt.

Fotó: robbreport.com

Senna karrierje során összesen hatszor győzött Monte-Carlóban, utoljára a most eladott, az aukciósház szerint a mai napig tökéletesen működő autóval.

Az autosport.com szakportál úgy tudja, hogy Bernie Ecclestone, a Forma-1 egykori irányítója vette meg a sportautót. Ecclestone-nak nagy gyűjteménye van régi F-1-es autókból.

(MTI)

Címkék:

„Szétáradtál közöttünk”

By Felvidek.ma

Május 12-én Somorján, a délutáni órákban katolikus szertartás keretében búcsúztak a család, barátok, kollégák és ismerősök Pogány Erzsébettől, a Szövetség a Közös Célokért társulás igazgatójától, a Felvidék.ma hírportál alapítójától. A népes gyászoló egybegyűltek szembesültek a fájdalmas ténnyel, hogy szeretett Erzsikénk nincs többé. A koporsója mellett mosolygó képe tekintett ránk, amely egyfajta megnyugvást biztosított, és szeretetet […] Tovább…

Forrás: http://felvidek.ma/2018/05/szetaradtal-kozottunk/

Meghalt Bauer Győző

By eszter

Érsekújváron született 1942. május 31-én, Az általános iskolát Magyarbélen, a gimnáziumot Galántán végezte. Orvosi oklevelét a Komensky Egyetem Orvostudományi Karán szerezte. Munkatársa volt1966 és 1972 között a Csehszlovák Tudományos Akadémia prágai Farmakológiai Intézetének, majd 1972-ben az SZTA pozsonyi Ksérleti Gyógyszerkutató Intézet tudományos munkatársa lett. 1990-ben parlamenti képviselő lett, majd 1991-től 1996-ig ő volt a Csemadok elnöke. 2003-ban nevezték Szlovákia törökországi nagykövetévé, a posztot 2007-ig töltötte be.

Kutatási területe a neurofarmakológia volt. 1987-től a Szlovák Tudományos Akadémia levelező, 1998-tól rendes tagja lett, a Magyar Tudományos Akadémai kütagja is volt.

A Magyar Köztársaság Elnökének Aranyérmét 2000-ben kapta Tovább…

Forrás: http://parameter.sk/meghalt-bauer-gyozo

Elkészült a Harry herceget és Meghan Markle-t ábrázoló életnagyságú esküvői torta (VIDEÓ)

By eszter

Alkotója Lara Mason Brownhillsben élő amaőr cukrász.

A torta a novemberi, birminghami Nemzetközi Tortakiállítás szenzációja lehet.

 

viahvg.hu

Magazin:
Borítókép megjelenítése a cikkoldalon:
0
Cikkoldali bevezető:

A torta 300 tojásból, 15-15 kiló lisztből, vajból, cukorból készült, 250 óra alatt készült el – írja a hvg.hu.

Borítókép:

<div class="field field-name-field-pr-start-date field-type-datetime Tovább…

Forrás: http://domina.parameter.sk/elkeszult-harry-herceget-es-meghan-markle-t-abrazolo-eletnagysagu-eskuvoi-torta-video

100 éve született ifj. Beregi Oszkár

By Haraszti Mária

Ifjabb Beregi Oszkár

Ifjabb Beregi Oszkár (1918–1976) 1918. május 12-én született Budapesten. 1939-ben Buenos Airesbe távozott. Később híres színész apja is emigrált, a család Chilébe költözött, míg végül 1963-ban sikerült hivatalosan is letelepedniük Los Angelesben.  Ifjabb Beregi Oszkár főképp tévésorozatokban alakított karakterszerepeket: The Untouchables, The Twilight Zone, The Third Man, I’m Only Human,  Tequila Mockingbird, Young Frankenstein, The Monkees…; de neves rendezők által alkotott mozifilmekben is láthattuk. Decision […] Tovább…

Forrás: https://www.televizio.sk/2018/05/100-eve-szuletett-ifj-beregi-oszkar/