Kilenc tüzérségi lövedék csapódott be vasárnap Irakban egy légitámaszpontra, amelyen korábban amerikai katonák szolgáltak – adta hírül az iraki rendőrség.

Választási év elé nézünk, ami alapvetően határozhatja meg a felvidéki magyar közösség jövőjét. A jövő évben romló gazdasági kilátásokkal számolhatunk, ráadásul jelenleg minden korábbinál bizonytalanabb, milyen összetételű kormánykoalíció fogja irányítani…

Galántán, 2020. január 16-án a Pázmány Péter Alapítvány épületében 16 órától kerül sor a II. Rákóczi Ferenc erdélyi fejedelemmé választásának 315. évfordulójához kapcsolódó sikeres kiállítás anyagának bemutatására.

A rimaszombati kórházban csütörtöktől több mint 60 olyan sérültet láttak el, akik elcsúsztak a jeges utakon vagy járdákon. A jegesedés hétvégére a legtöbb helyen megszűnt, ám az ország keleti részében…

A tavalyi év során az Air-Transport Europe légimentő-szolgálat helikopterei és repülőgépei összesen 2822 alkalommal szálltak fel, hogy sérülteknek vagy betegeknek segítséget nyújtsanak. Leggyakrabban közlekedési-, erdei- és magashegyi baleseteknél volt szükség…

Leszakadt egy nagyfeszültségű vezeték Budapesten, a III. kerületi Kunigunda útján vasárnap este, három egymás melletti épület ég – közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság helyettes szóvivője az MTI-vel.

(dac1904.sk) Címkék:  FC DAC 1904 Helder Cristovao edző Magazin:  DAC Rovat:  Sport Borítókép megjelenítése a cikkoldalon:  0 Cikkoldali bevezető:  „Az én filozófiám az attraktív foci, néha viszont pragmatikusabbnak kell lennünk.…

A DAC farmcsapataként funkcionáló kék-fehérek szombaton már az idei első előkészületi mérkőzésüket is lejátszották. Ezen az élvonalbeli szeredi ŠKF volt a csallóköziek ellenfele. A párharc a szerediek 4:2-es győzelmével fejeződött be. Sereď–FC ŠTK…

William Eubank neve egyelőre nem cseng túl ismerősen a filmes körökben, első nagy költségvetésű filmje viszont szép belépőként szolgálhatott…volna. Az előzetest látva ugyan nem vártam világmegváltást az Ároktól, ám bíztam benne,…

A csallóközi focipályákon Fisernek becézett, tragikus körülmények közt elhunyt felsővámosi Juhos István tiszteletére rendezett megmérettetésen az együttesek előbb két négytagú csoportban körmérkőzéses rendszerben küzdöttek a pontokért. A folytatásban a helyosztók…

avagy keresési javaslatok a népzene terén a Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet adatbázisaiban Mondd meg nekem, mit dalolsz, megmondom, ki vagy. A bennünk továbbrezgő dallamok és foszlányaik olyat vallanak felőlünk, amit…