Az MVK közvélemény-kutatása szerint a Magyar Közösségi Összefogás 4,6%-ot szerezne a parlamenti választáson, a Most-Híd pedig 2,9%-ot. Ez az eredmény gyakorlatilag a felvidéki magyarok között végzett ASA-felmérés eredményeit is alátámasztotta.…

A regionális turizmus jelenthetné az ország déli régiói, legfőképp a nagy munkanélküliséggel küzdő Gömör számára az egyik lehetséges kitörési pontot. Így gondolja Nagy György kultúraszervező, a Gömöri Kézművesek Társulásának elnöke.…

Van annak valami különös bája, hogy miközben Szlovákia az uniós támogatások merítésében a kontinens sereghajtója (milliárdoktól esünk el, pedig mennyi helye volna), a szlovák köztelevízióban és a kereskedelmi csatornákon óránként…

Egyelőre kérdéses, mikor kezdődik a stadionépítés Komáromban – hangzott el a komáromi képviselő-testület e heti, 14. ülésén. A magyar kormány legutóbb 2019 végén, hozzávetőleg 2,2 milliárd forinttal támogatta az idén…

Közlekedési baleset történt az 1/18-as úton Rózsahegy (Ružomberok) felől Túrócszentmárton (Martin) irányában. A helysznen rendőrök irányítják a forgalmat.

Vérengzést rendezett egy katona Thaiföldön Hegedűs Norbert 2020. 02. 08., szo – 16:20 2020. február 8., szombat – 16:30 Külföld Fekete krónika Friss ikon Off Törzs “A férfi géppisztollyal a…

Fél évszázada élteti a felvidéki és kárpát-medencei magyar kultúrát és hagyományokat a Szőttes. Az ötven év alatt az együttes sok sikert élt meg, ezekre emlékeztek, ezt ünnepelték február 7-én Pozsonyban…

Nyolcrészes sorozattal találkozhatnak a televíziónézők estéről estére az M5 csatorna műsorán! Tavaly indította el az M5 csatorna a Házasság hetéhez kapcsolódó sorozatát, amelyben dr. Csizmár Edina vezető szerkesztő beszélget művész…

Második meccsét is megnyerte a magyar férfi jégkorong-válogatott a nottinghami olimpiai selejtezőtornán. Jarmo Tolvanen szövetségi kapitány együttese szombaton a román csapat felett diadalmaskodott hosszabbításban 3-2-re.