Jelenleg négymilliárd euró összegű uniós támogatás áll Szlovákia rendelkezésére, erre az összegre még nem kötöttek szerződést. Erről Veronika Remišová (Za ľudí) első miniszterelnök-helyettes, beruházásokért és regionális fejlesztésekért felelős miniszter tájékoztatott…

Érdekes és egyben tanulságos olvasmány a 42 pont, hiszen a javaslatok zöme a vállalkozók irányába tenne olyan intézkedéseket, melyek az adók, járulékok és illetékek befizetését halasztanák el. A javaslatok elolvasását…

A múlt hét második felében, illetve a hétvégén az ország számos településéhez hasonlóan  a Lévai, valamint a Nagykürtösi járás falvaiban is megkezdték a szájmaszkok varrását.  Több helyszínen a helyi önkormányzat…

Hála Istennek, ma esti térképünk nem sokban különbözik a tegnapitól. Március 23-án, hétfőn ugyanis mindössze egy új fertőzöttet találtak Szlovákiában, a Közegészségügyi Tájékoztató Központ honlapja szerint Nagytapolcsányban. Élünk a gyanúperrel,…

Mindhárom mérkőzést májusban rendezték volna, az új időpontokról viszont még nem született döntés. A BL-ben március 11-én, az El-ben pedig másnap rendezték az utolsó meccseket a felfüggesztést megelőzően, mindkét sorozat…

V tejto skupine bude pôsobiť infektológ profesor Vladimír Krčméry, odborník na biochémiu Robert Mistrík, manažér pôsobiaci v oblasti IT a telekomunikácií Peter Škodný i predseda Lekárskeho odborového združenia (LOZ) Peter Visolajský. “Títo ľudia budú…

120 éve halt meg Zsolnay Vilmos. 1853-ban megkapta édesapja Széchenyi téri üzletét, amelyet Párizsi Udvar néven fokozatosan többemeletes áruházzá fejlesztett. 1864-ben pedig átvette az üzem vezetését. Zsolnay Vilmos rájött arra,…

Az időjárás megfigyelésére először 1853-ban hirdettek meg nemzetközi programot. 1950. március 22-én Genfben megalakult a Meteorológiai Világszervezet (WMO) – a Nemzetközi Meteorológiai Szervezet (IMO) utódaként. Másnap életbe lépett a szervezet…

A lap úgy tudja, hogy a 27 éves német hálóőrnek határozatlan időre hosszabbítanák meg jelenlegi, 2022 nyaráig szóló kontraktusát, amellett évi nettó 6,5 millió eurós fizetést kapna. Az újság szerint…