Úgyhogy most nem ezekről lesz szó (A, B, C, D…), hanem egy olyan vitaminról, amely a lélek bajaira alkalmazható, de nem szájon át. Vasárnap kezdtem el vizsgálni a hatékonyságát, mert szokatlan nyugalmat, derűt, már-már elégedettséget éreztem, amit semmi sem indokolt, hiszen a járványhelyzet romlik, és nem tudni, mit hoznak a következő hetek.

Aztán rájöttem: a Z-vitamin hatására vagyok ilyen jól. Az elmúlt héten ugyanis összesen kilenc koncerten voltam. Ebbe egy kétnapos fesztiválon látottakat is beleszámolok, így jön ki az impozáns eredmény. Volt itt szinte minden: jazz, funky, világzene, énekelt versek, cimbalom-mágusok, trombitabűvölők, gitárhősök, elektronikus kütyük és akusztikus minimalizmus. Mindez tapintható közelségben, egy légtérben, nem pedig monitoron, tévéképernyőn keresztül.

Több kutatás kimutatta az élő zene áldásos hatását az emberi agyra, lélekre, és ezáltal az egész szervezetre. Talán a londoni Goldsmith Egyetem Viselkedéstudományi Tanszékének munkatársai keltették a legnagyobb visszhangot tanulmányukkal (igen: brit tudósok, de én bízom bennük). Ők nem kevesebbet állítanak, mint azt, hogy a rendszeres koncertlátogatók tovább élnek. Aki legalább 20 percet eltölt egy koncerten, annak 21 százalékkal jobb lesz a közérzete, és ez szoros összefüggésben van a hosszabb élettel. A jóga és a kutyasétáltatás ehhez képest sehol sincs: előbbi csak 10, utóbbi 7 százalékkal dobja meg a kedvünket. A 2018-as tanulmányból az is kiderül, hogy ha kéthetente elmegyünk egy koncertre, az jó hatással van a megelégedettségünkre, az önbecsülésünkre és nem utolsó sorban a teljesítőképességünkre. Egész pontos adatokat is közzétettek: a kéthetenkénti koncertnézés több mint kilenc évvel hosszabbíthatja meg az életet.

Nos, arra én is rájöttem (empirikus tapasztalással), hogy a magányos zenehallgatás kevésbé jótékony hatású, mint a közös koncertélmény. Vagyis a Z-vitamin olyan alkalmi közösségben hat igazán, amelynek tagjai – bár személyesen nem ismerik egymást – egy és ugyanazon célból gyűltek össze, egyazon helyen. A tanulmány nem tér ki arra, hogy mennyire kell minőséginek lennie az életmeghosszabbító koncerteknek, műfajokkal és stílusokkal sem foglalkozik. Ennek fényében már másképp viszonyulok ahhoz a hírhez, hogy több esztergomi egyházi iskola diákjainak kötelezővé tették a múlt pénteki eucharisztikus Ákos-koncertet. Hiszen az életüket akarják meghosszabbítani! Annak idején, a szociban minket se kérdezett senki, hogy részt akarunk-e venni az úgynevezett oktató-nevelő koncerteken a rimaszombati kultúrházban – az osztályok kivonultak, bevonultak a terembe, és minden előző felkészítés nélkül rájuk szakadt a komolyzene. Jellemző, hogy egyáltalán nem emlékszem, mit csináltunk zeneórán, később, a középiskolában meg már nem is volt zeneóra, hiszen kellett az idő a „fontos“ tantárgyakra.

Mindegy, az ember ösztönösen rájön, mire van szüksége a lelkének. A múlt heti Z-vitamin dózis nekem még napokig ki fog tartani. Aki be akar tankolni belőle, ne habozzon, mert meglehet, két-három hét múlva már késő lesz…