Tízéves koráig szülővárosában, Málagában, majd La Coruñában élt, mielőtt a család Barcelonába költözött, ahol rajztanár édesapját a Képzőművészeti Főiskola professzorának nevezték ki. Apja maga képezte fiát, akinek 13 évesen már kiállítása volt, 15 évesen pedig felvették a barcelonai Királyi Képző-művészeti Akadémiára.
A következő években Párizs, Madrid és Barcelona között ingázott, barátságot kötött Max Jakob kritikussal, aki megismertette őt a kortárs írókkal, köztük Guillaume Apollinaire-rel. Picasso 1904-ben végleg Párizsban telepedett le, mű-terme avantgárd központtá vált.

Stílusa egymásba átívelő korszakok sora. Az 1901 és 1904 közötti kék korszakot a szegények világának ábrázolása uralja, az ezt követő periódusból származó vásznaira a lírai hangvétel jellemző. Az afrikai szobrok hatását tükröző korszakának csúcspontja az 1907-ben festett Avignoni kisasszonyok, amely szakított a klasszikus felfogással. A széttöredezett síkok, a női test brutális ábrázolása annyira provokatív volt, hogy a művész évekig nem merte bemutatni. Ez a mű már előremutat kubista korszaka felé. A tárgyi világ formáit felbontó és geometrikus jelekké absztraháló technikát Georges Braque-kal közösen fejlesztette ki. 1915-ben meghalt szerelme, Eva, a válságból az Orosz Balettnek készített díszletek és jelmezek tervezése mozdította ki. Ekkor ismerkedett meg későbbi feleségével, Olga Koklova balerinával.
Később közel került a szürrealista mozgalomhoz, a két világháború közötti korszakának szintézise az 1937-ben készült Guernica, amely a spanyol polgárháborúban a németek által lebombázott város mementója, a fasiszta barbárság elleni tiltakozás.

A második világháborút a németektől megszállt Párizsban töltötte, ekkor lépett be a kommunista pártba, amelynek haláláig tagja maradt, de 1956-ban tiltakozott a magyar forradalom eltiprása ellen. A háború után a Földközi-tenger partvidékén lakott, személyét ekkor már kultusz övezte. Magánélete tele volt botrányokkal, stílusát pedig az eklektika jellemezte.