A válogatott játéka hiába mutatott javuló tendenciát a szeptemberi, az októberi, majd a múlt heti mérkőzések során, Štefan Tarkovič munkásságát a közvélemény egyértelműen negatívan ítéli meg.

Hogy miért? Válogathatunk az okok között. Például hogy hiába dolgozott korábban Ján Kozák jobbkezeként, Tarkovič semmit sem tudott felidézni az elismert előd tüzességéből és taktikai repertoárjából. Továbbá teljesen alkalmatlannak tűnik arra a feladatra, hogy levezényelje az immár égetően fontos generációváltást. Tarkovič egyszerűen nem meri elengedni a nagy öregek kezét, még mindig Hamšík, Kucka, Hubočan, Pekarík, Mak és Ďuriš körül forog a világ. Utóbbi a nyári Eb után lemondta a válogatottságot, így ő már a múlt, de a többiek az őszi selejtezők során is csak akkor maradtak ki a csapatból, ha sérüléssel bajlódtak vagy eltiltottak voltak.

Mindehhez vegyük hozzá a kapitány nem egy értelmezhetetlen döntését, például a spanyol élvonalbeli Mallorcában stabilan játszó Martin Valjent mellőzését vagy épp Bénes László kihagyását. Érdekes, hogy a doborgazi középpályás újabban rendre nem érdemli ki a válogatott meghívót Tarkovičtól, mert keveset játszik a Bundesligában. De közben Stanislav Lobotka még annyit sem játszik Nápolyban, mégis még sérülten is meghívót kap (hogy aztán az első géppel visszaküldjék klubjához). Nos, ez nem éppen következetességről árulkodik. A legnagyobb „kedvencˮ viszont Erik Jirka, aki egy spanyol másodosztályú középcsapatban csereember, de az ősszel háromszor is lehetőséget kapott a szlovák válogatottban. Hogy miért, azt csak Tarkovič tudja, de hogy nem a játékpercei és a képességei miatt, azt biztosra lehet venni.
 

Októberben és novemberben már valóban látható volt bizonyos szintű előrelépés a szlovák válogatott játékát illetően, de az eredményesség nem javult, a meglepő horvátországi 2:2-s döntetlent gyorsan ellensúlyozta a szlovének elleni hazai 2:2. Az utolsó két mérkőzését már tét nélkül játszották Hamšíkék egy olyan csoportban, ahol nem mondhatni, hogy minden idők legerősebb horvát és orosz csapata lett volna az ellenfél.

Egy olyan válogatottnál, amelynek papíron reális esélye lenne kijutni a nagy tornákra (vagy legalább elérni a pótselejtezőt), nem egy Tarkovič-szintű pályakezdő kapitányra lenne szükség. Tarkovičnak tanulnia kell, és ezt inkább egy Fortuna ligás klubnál kéne megtennie, nem pedig a nemzeti csapatnál. Ott az ilyesmire nem szabad, hogy időt és teret kapjon egy edző.

Emlékezhetünk a kapitánynak a nyári Eb során adott nyilatkozataira. Szenzációként élte meg a lengyelek legyőzését és papírformaként a svédek elleni vereséget. Akkor azt írtuk, hogy egyik esetben sem volt igaza, és hogy elsősorban a kishitűség miatt búcsúzott a szlovák válogatott már a csoportkör után. Ezt a kishitűséget pedig csak a távozásával lehet orvosolni.

A lehetséges utódok között leggyakrabban Weisst, Vrbát és Guľát emlegetik. Annak ellenére, hogy nem tűnik rossznak egyik lehetőség sem, egy kicsit már bűzlik ez az egész a belterjességtől. Lehet, hogy a szövetségnek szét kéne néznie külföldön, és akkor a szlovákok is megtalálnák a maguk Rossiját.