Tóth Károly

Barátságuk kezdetét mindketten a Shakespeare-dráma próbaidőszakától számítják. Ismeretségük korábban kezdődött. Még a színművészeti egyetemen, Pozsonyban.

„Lehet, hogy ő sem felejtette el, nekem mindenképpen emlékezetes marad a történet – kezdi Tóth Károly. – Amikor Marci felvételizett, én már elég öreg motorosnak számítottam. Végzős voltam az egyetemen. A harmadik rostát követően, miután kiküldték a felvételizőket, a tanári kart érdekelte a véleményünk, hogy kit tartunk igazán jónak, és kit kevésbé. Bent ültünk néhányan az idősebb hallgatók közül, hogy lássuk a leendő magyar növendékeket. Nem sokkal később, amikor már tudtam, hogy ki jutott be közülük, kinek a neve került fel a listára, átmentünk a kiskocsmánkba az egyetemmel szemben, és a harmadik sör után félrehívtam Marcit. Behunyt szemmel bólintottam egyet. Így adtam tudtára, hogy fel van véve. Ő pedig értette, mire gondolok, és fülig ért a szája. El is ment rögtön telefonálni, hogy közölje a hírt a szüleivel. Meg is maradt köztünk ez a szép, titkos pillanat.”

Az egyetem elvégzése után Tóth Károly Komáromba szerződött, ahol harmadévesként Béhr Márton kapta meg Rómeó szerepét. Kezdődő barátságuk apróságokban mutatkozott meg.

„Ha sörözni akartunk, akkor mindketten, ha pihenni, akkor egyszerre. Mindig egy időben voltunk energikusak vagy fáradtak. Egyszerre akartunk zenélni, vagy lemenni a ketrecharcosok közé, edzeni a fight clubba. Ugyanazon a hullámhosszon rezgett Marci is, mint én. És biztosra vettem, hogy oda szerződik majd a Jókai Színházba. Ügyes srácnak tartottam. Sejthető is volt, hogy találkozunk majd a színpadon. Egy soproni turné során aztán felpörgött a barátságunk. Nagyon mély és személyes dolgokat beszéltünk meg. Párkapcsolatokról, szerelmekről, csalódásról, szakításról. Akkor éreztük úgy, hogy mi teljesen értjük egymást, pontosan tudjuk, miről beszél a másik. Akkor is, amikor jól van, és akkor is, amikor éppen rosszul. Shakespeare-nél Rómeó leszúrja Tybaltot. Martin Huba, a darab rendezője ketrecharcos világot teremtett a darabnak, ezért Marci úgy végzett velem, hogy kitörte a nyakamat. Elég látványosan. Felszisszentek a nézők, amikor összeroppantam. Profi körülmények között, Farkas Péter személyi edző felügyelete alatt dolgoztuk ki a párharcot. Tatamin gyakoroltunk ki minden mozdulatot. Ez is kapocs volt a barátságunkban. A harcművészet iránti szeretet. Sokáig együtt edzettünk.”

Három darabban játszottak még együtt. A zsugoriban, A padlásban és A félkegyelműben. Akkoriban már szoros szövetségben álltak.

„Számtalanszor csörgött hajnalban a telefonunk. Az övé is, az enyém is. Hacsak nem aludtam nagyon mélyen, fel is vettem. Ha nem hallottam a hívást, akkor reggel hétkor az első dolgom az volt, hogy rácsöngettem. Igen, mindketten tudjuk, hogy ott vagyunk egymásnak. Bármilyen helyzetben. Ha fontosnak érezzük, késő éjjel is képesek vagyunk autóba ülni és elutazni a másikhoz. Ő hozzám, Pestre, én hozzá, Komáromba. Ha a helyzet megkívánja, napokat töltünk egymás társaságában. Karácsonyoztunk, nyaraltunk is már együtt. Mindketten imádunk bringázni. A hegyibiciklizés világába Marci vezetett be. Kezdetnek jól jött egy hatvan kilométeres túra a tatabányai hegygerincen. Ott bólintottam rá, hogy igen, most már tudom, hogy mi ez, köszi! Jó, hogy megmutattad. Folytathatjuk.”

Tavaly nyáron Horvátországban töltöttek el néhány napot. Újabb közös tervük Izland.

„Horvátországban ettünk-ittunk, négykerekeztünk, istenien éreztük magunkat. Az tényleg a pihenésről szólt. Még a sportot is redukáltuk. Harmincnégy fokban jólesett nagyokat nyújtózni a tengerparton. Mivel alkatilag hasonlítunk egymásra, gyakran hívnak bennünket ugyanarra a castingra, ráadásul ugyanarra a szerepre. Egymás elől kapkodjuk a lehetőségeket. Ez már meg sem lep bennünket. Ha kapunk egy üzenetet az ügynökségünktől, hogy ebben a reklámfilmben vagy ebben a sorozatban erre és erre a szerepre szeretnének megnézni, szinte biztos, hogy ugyanazt az SMS-t Marci is megkapta. Ma már úgy hívjuk fel egymást, hogy na és neked hogyan sikerült a casting? Vagy rá, vagy rám esik a rendező választása, vagy egyikünkre sem. Ez utóbbira szerencsére ritkán van példa. Kettőnk közül az egyik általában jól jár. De a vesztes mindig gratulál a győztesnek, és ami még ennél is fontosabb: őszinte az öröme. Egyszer egy amerikai videóklip színészválogatójára is behívtak mindkettőnket. A végén Marci mellett döntöttek. Több tízmillió ember nézte meg a klipet, vagyis Marcit. Engem ez tényleg boldoggá tett. Mi ezt a szakmai versenyt egyszerűen nem engedjük be a barátságunkba.”

Hogy mit szeret, mit tisztel, mit becsül Tóth Károly a leginkább Béhr Mártonban?

„Marci a legtisztább lelkű, legőszintébb barát, akit valaha ismertem. Az az ember, akiben eddig még nem csalódtam, és tudom, hogy soha nem is fogok csalódni.”

Béhr Márton

És most nézzük e mély barátság másik alanyát. Miképpen látja a dolgokat Béhr Márton, aki szerint Tóth Károly romantikusabb alkat, mint ő.

„Én sokkal alternatívabb típus vagyok, mint ő. Karcsi a művészetben is jobban szereti a szentimentalizmust. Ami nekem már sok, azért ő még rajongani képes. Ebben különbözünk egymástól. De ha elszabadul a pokol, mindenre egyformán reagálunk. Lassan alakult ki a barátságunk, azért áll biztos alapokon. Amikor kollégák lettünk a Jókai Színházban, egy lakást béreltünk a színészházban. Megkaptam Rómeó szerepét, és engem is ott szállásoltak el, ahol ő lakott. Szomszédok lettünk. A színpadon halálos ellenségek, a magánéletben… nem voltunk előtte sem rosszban, tudtunk egymásról, csak éppen nem kerültünk közelebbi kapcsolatba. Az erősebb szimpátia a próbák alatt alakult ki köztünk. Karcsi az egyik ember az életemben, akiről tudom, ha szükségem lenne rá, azonnal jönne, ott teremne nálam. Erre volt is már példa. Amikor úgy éreztem, hogy összedől a világ, nem kellett sokáig várnom rá. Ő az az ember, akit hívhatok késő éjjel vagy hajnalok hajnalán, biztosan kapok tőle egy-két pozitív gondolatot. Vele tabuk nélkül tudok beszélni. Dunaszerdahelyen is van egy erős baráti köröm, három másik srác, akikkel ha nem beszélek is olyan gyakran, vagy nem találkozunk annyit, mindig ott folytatjuk, ahol abbahagytuk. Remek négyes fogat vagyunk. Az utóbbi években azonban Karcsi lett az, aki a leginkább ismer. Ő a leggonoszabb pillanataimon is átlát már. Ismeri a titkos gondolataimat, amelyeket nem osztok meg bárkivel. Vannak dolgok, amelyeket a szüleimmel is csak azután tudatok, hogy vele már kitárgyaltuk. Akármennyire közel állunk is egymáshoz az édesapámmal és az édesanyámmal, a barátunkhoz mindig máshogy viszonyulunk. Nekem nagyon erős a családi hátterem. A szüleimmel és a három öcsémmel kimondottan jó viszonyban vagyok, de vannak momentumok az életemben, amelyeket előbb Karcsival osztok meg. Amikor már leülepedtek bennem a dolgok, akkor közlök mindent a szüleimmel, mert előttük sem kell titkolóznom.”

Őszinteség, bizalom, jólelkűség – ez az, amit elvár a barátjától, és meg is találja benne mindezt, mondja büszkén. Mindkettőjükben ott a férfias tartás, az egó, mindketten nagyon tudnak lelkesedni valamiért, és egyikük sem retten meg a már-már drámába illő helyzetektől.

„Bohémek vagyunk. Az adrenalin elengedhetetlen alkotóeleme a mindennapjainknak. Szeretünk élni, nagykanállal habzsoljuk az élményeket. Kerülhet bármilyen konfliktushelyzetbe a másik, ott állunk egymás mellett. Még egy kocsmai csetepatéban is. Igen, erre is volt már példa. Meg kellett védenünk magunkat. Aki bekerül az élet sűrűjébe, annak ezzel is kell számolnia.”

Még jó, hogy ismeri a ketrecharc szabályait, vetem közbe.

„Már nem tartom magam fight clubosnak. Keveset edzettem az utóbbi időben. Nem sok maradt az izmaimban. Éppen annyi, hogy meg tudom védeni magam. Nem mondom el, hol történt, és mi volt a kiváltó oka, de megesett már az is, hogy kiélezett helyzetben találtam magam. A sok ellenséges arc mögött egyszer csak feltűnt Karcsi, és nem ijedt meg attól, hogy nyolc ember csúnyán néz rám. Odaállt, és ő is csúnyán nézett rájuk. Ki is mentett közülük.”

Kérdezem, képesek-e még valamivel meglepni egymást, vagy már annyi mindent tudnak a másikról, hogy ilyenre aligha kerülhet sor.

„Fogas kérdés – állapítja meg Béhr Márton. – Engem már csak az lepne meg, ha kitalálnék valamit, amire Karcsi azt mondaná, hogy na, ezt nem! A józan ész határain belül ugyanis mindenben benne van.”

Csalódást ugyan még nem okoztak egymásnak, de olyan már előfordult, hogy valami miatt nehezteltek a másikra.

„Finoman kell fogalmaznom. Jól át kell gondolnom, mit mondok. Nem szeretném, ha Karcsinak ez kellemetlen lenne. A lényeg: meg kellett hoznia egy komoly döntést. Mindketten tudtuk, melyik a helyes a lehetséges választások közül, ő mégis az ellenkezőjét mondta ki. Nem szakmai kérdés volt, magánéleti. Akkor kicsit dühös voltam rá. De bizonyára ő is tudna hasonló példát említeni.”

Most Görgey Gábor darabja, a Komámasszony, hol a stukker? hozta össze őket a színpadon. Nem a próbatábláról tudták meg, hogy újra együtt fognak játszani, hiszen a The Art ügynökség produkciója az előadás.

„Nagyon örülünk, hogy ismét együtt játszunk. Karcsi Cuki urat formálja meg, én pedig a Méltóságost. A próbafolyamatot is irtóra élveztük. A nyár mindkettőnk részéről tele van várakozással. Nem csinálunk semmilyen programot, csak együtt töltünk néhány napot. Mindketten ösztönösek vagyunk. Felesleges lenne bármit is előre megtervezni. Tudjuk, hogy minden helyzetben feltaláljuk magunkat. Nem tudunk a fenekünkön ülni, szépen, nyugodtan eltölteni egy napot. Velünk mindig történik valami, és ezt elő is hívjuk. Az izgalomfaktor, az improvizáció minden lépésünket kíséri. Mindketten értelmiségi családban nőttünk fel, de az utcagyerek életérzést egyikünk sem veti meg. Színészként is azt szeretjük, amit magánemberként. A sár is kell, nem csak az arany. Öltönyben pezsgőzni is jó, de azt is élvezzük, ha mezítláb sétálhatunk a porban.”