Szemben a San Petronio-bazilikával, amely a város főtere, a Piazza Maggiore tekintélyét növeli, az árkádos palota, a Palazzo Re Enzo messze földön híres könyvesboltja is jelzi: Bologna 2022-es évi kulturális életének első számú embere Pier Paolo Pasolini, a 20. század egyik legjelentősebb és legsokoldalúbb művésze, az író, költő, nyelvész, teoretikus és nem utolsósorban filmrendező volt, aki provokatív, tabukat döntögető alkotásaival (a vallási motívumok és a szexualitás szemérmetlen összefonásával) élete végéig óriási viharokat kavart. A világ azóta sem békélt meg minden alkotásával, művészi nagyságát azonban kénytelen volt elfogadni.

A főtéri Cineteca polcain egymás mellett sorakoznak a filmjei és újonnan kiadott művei, de tíz euróért még Pasolini arcképével ékesített vászontáskát is árusít a bolt. Kérdezem a boltvezetőt: milyen volt a bevétel Pasolininak köszönhetően? „Bologna imádja Pier Paolót – mondja –, de a külföldről ide látogatók is szépen vásároltak a fotókból, plakátokból, kötetekből, az őt ábrázoló ajándéktárgyakból.”

A Cineteca és az író-filmrendező alma matere, a bolognai egyetem közösen megrendezett kiállítása is rengeteg látogatót vonzott a városba. A retrospektív filmvetítések és előadások mellett ez volt a legizgalmasabb program, amellyel a város Pasolini emléke előtt tisztelgett. A Figuratív villanások című kiállítás elsősorban a filmalkotó Pasolinira koncentrált. Korabeli tévéhíradók felvételei elevenítették fel alakját különböző forgatásokról, táblaképek mutatták meg, honnan merített ihletett arcokhoz és jelmezekhez, filmrészletek hozták közelebb az érdeklődőkhöz A csóró, a Mamma Róma, a Máté evangéliuma, az Oidipusz király, a Teoréma, a Médea, a Dekameron, a Canterbury mesék, Az Ezeregyéjszaka virágai és a Salo, avagy Szodoma 120 napja szereplőit.

Húsz perccel este nyolc után a Piazza Maggiore ünnepi életét éli. A tér különböző pontjain utcazenészek szórakoztatják a turisták hadát. Itt egy gitár, ott egy hangtál szól, odébb a Take Me to Church. A Via d’Azeglio magasban kifeszített neonfeliratai John Lennon Imagine című örökzöldjének teljes szövegét mutatják – soronként. Pasolini képe a legváratlanabb pontokon tűnik fel. Hetekkel a futball-világbajnokság után még egy tőle származó idézetet is felfedezek az egyik ház falán. „A labdarúgás korunk utolsó megszentelt rituáléja.” Állítja ezt az a művész, aki számára a Bologna csapata élete végéig erős vonzalmat jelentett.

Maga a város is mély nyomot hagyott emlékeiben. Születése körülményeiről annyit jegyzett fel, hogy mivel apja felívelő katonai karrierje miatt a szülei örökösen költözködtek, rögtön a lakodalmuk után Bolognában kötöttek ki, ahol a férj anyjának lakásában rendezkedtek be. Egészen pontosan a Via Brogonuovo 4. szám alatt, egy utcányi távolságba a hét templom néven ismert Santo Stefano Basilicától. Emléktábla jelzi a ház falán, hogy itt született Pasolini. „Tipikus olasz kispolgári gyerekkorom volt” – írja később. Sok mindenre ugyan nem emlékezik az itteni miliőből, arra viszont igen, hogy a háznak sötét udvara volt, erőszakos természetű nagyanyja, a chianti elszánt híve pedig délutánonként kótyagos fejjel vetette bele magát hatalmas ágyába.

Csendes a Via Borgonuova. Sem felnőttek, sem gyerkőcök lépteit nem visszhangozza. A tizenöt éves Pier Paolo, aki Shakespeare és Dosztojevszkij műveit olvassa, és már a Galvani Líceum növendéke, ezen az útvonalon jár el otthonról focizni. Előbb hátvédként, majd csatárként rúgja a bőrt.

„A délutánok, amelyeket Caprara mezőin végigfutballoztam (néha hat-hét órán át egyhuzamban, megszakítás nélkül, jobbszélsőként) – írja –, kétségtelenül életem legszebb idejeként őrződtek meg. Szinte gombócot érzek a torkomban, ha visszagondolok rájuk. Akkoriban a Bologna minden idők leghatalmasabb Bolognája volt… Soha nem láttam szebbet Biavati és Sancone összjátékánál. Micsoda vasárnapokat éltünk át a Stadio Comunaléban!” Nem mellesleg: a Bologna Európa-szerte csodált csapatát a magyar Weisz Árpád építette fel, aki 1935-től irányította a játékosokat.

Tizenhét éves Pier Paolo, amikor beiratkozik az egyetem bölcsészkarára. Művészettörténetet, olasz irodalmat és romanisztikát tanul. Első vizsgáinak egyikét újlatin filozófiából teszi le, nem messze a város híres operaházától, a Teatro Comunától, a Via Zamboni 33. szám alatt. Naponta másfél könyvet elolvas, színjátszó együttesbe jár, sportol. A bölcsészkar labdarúgócsapatában játszik, kosárlabdázik, kerékpártúrákat tesz. Még Velencébe is elteker, hogy megnézze a művészeti biennálét.

Kedvenc helyei Bolognában a Margherita park, ahol a friss szénahalmokon ücsörögve elmélkedik saját maga és a világ sorsáról, törzshelye a San Pietro kávéház és a Corinna borozó a Belle Arti utcában.

Életének ezt a szakaszát kemény elhatározással zárja le:

„Meg akarom ölni a túlérzékeny és beteges kamaszt, aki felnőtt életemet is meg akarja fertőzni, már majdnem haldoklik, de én könyörtelenül lesújtok rá, még ha végső soron szeretem is, hiszen egészen a ma küszöbéig ő volt az életem.”

Bologna szereti Pasolinit. Könyvesboltjaiban külön polcokon sorakoznak a róla szóló fotóalbumok, esszégyűjteményei, verseskötetei mellett regényei és forgatókönyvei. Mélyre merülhet életművében, aki közel érzi magához örök érvényű alkotásait.

A szerző a Vasárnap munkatársa