Egy jól működő közösség a kulcs

By Gerzson

A nyugodt és békés élethez vezető út elfogadással, türelemmel, valamint empátiával van kikövezve. Ha valaki, hát én egészen biztosan állíthatok ilyesfélét, hiszen életem jelentős részét türelmetlenül, mereven és önmagamat a (gyakran hibás) gondolataimhoz, feltételezéseimhez szigorúan tartva éltem le. Még ma is van mit csinálnom, hogy a káros berögződéseimet valahogy kordában tartsam, de a helyzet sokat javult. S ha nekem sikerült előbbre lépnem, kedves olvasó, neked is van esélyed.

Fontos leszögeznem, nem elméleti síkon okoskodnék, hanem, ahogy az utóbbi időben már többször is megtettem, a saját tapasztalataimat írnám le. Egy barátom ugyanis azt találta mondani, hogy a Tovább…

Forrás: http://napigerzson.sk/egy-jol-mukodo-kozosseg-a-kulcs/

Te kit képviselsz?

By Gerzson

A lakosok részéről gyakran hangzik el a kérdés: melyik képviselő felel egy-egy adott városrészért? Kihez lehet fordulni, egyáltalán kin és mit lehet számonkérni? Mivel a témával kapcsolatban van saját véleményem is, megpróbálom a kedves olvasókat képbe helyezni.

Tény: Komárom három választási körzetre osztódik: keletre, nyugatra és Őrsújfalura. Az alábbi hivatkozásra kattintva utcánkénti lebontásban lehet csemegézni. Keletnek és nyugatnak is 12-12 képviselője van, Őrsújfalunak pedig egyetlen egy.

Vélemény: Régebben több körzet volt, így pontosabban lehetett meghatározni, melyik képviselő felel az egyes városrészekért, utcákért. Most viszont már nem így van, így eléggé Tovább…

Forrás: http://napigerzson.sk/te-kit-kepviselsz/

Sok kicsi Gerzson

By Gerzson

Nem viszem túlzásba a blogolást. Tisztában vagyok vele. Persze, régebben előfordult, hogy napi két cikket is kilőttem az éterbe, de akkoriban még úgy gondoltam, hogy van mit mondanom. Ma már nagyon nincs. Illetve lenne, csak közben megtanultam lebeszélni magam a felesleges körök futásáról.

Így megy ez. Az ember belefog valamibe, elkezdi élvezni, ontja magából a tartalmat, figyeli a reakciókat, aztán elmegy néhány év, és belátja, hogy gyakran szélmalomharcot vív. Az emberek ugyanis olyanok, amilyenek. Mindenféle típus leledzik köztük. Akadnak jobbak, rosszabbak, értők és értetlenek, passzívak és aktívak, a hozzám hasonlók pedig gyakran elhiszik, hogy játszi könnyedséggel Tovább…

Forrás: http://napigerzson.sk/sok-kicsi-gerzson/

Nedves képek a Csacsival

By noreply@blogger.com (Péter Tóth)

<!–

–>

Szeretjük a filmre készült fényképeket, de mi lehetne még kézművesebb kép mint zselatinba feloldott ezüstsók által létrehozott kép? A nedves eljárás által létrehozott fotográfiák!

Miért is nedves? Mert nincsen kiszárítva. A fényképezés hajnalán az egyik megoldás arra a kérdésre, hogyan is lehet feljuttatni a fényérzékeny anyagot egy hordozófelületre annak kollódiumba való belekeverése volt, ami nem más mint nitro-cellulóz alkohol és éterben feloldva.
Ezt a folyadékot fel kell vinni egy lemez felületére, ami lehet üveg, vagy akár egy fémlemez. Természetesen itt is egy negatív képet kapunk, melyet másolással Tovább…

Forrás: http://sargaszamar.blogspot.com/2018/07/nedves-kepek-csacsival.html

Testületi beszámoló

By Gerzson

Tombol a nyár, így elég sok hiányzóval (mindössze 17-en) vágunk neki az előzetes program alapján meglehetősen hosszúnak ígérkező testületi ülésnek. Újdonság, hogy Bastrnák Tibor lemondott városi képviselői mandátumáról, helyét Cúth Csaba veszi át, aki Bastrnákhoz hasonlóan a Most-Híd táborát erősíti.

Szokásos módon néhány programmódosítással kezdünk. A kérdéseket és az interpellációkat Istennek és néhány derék kollégámnak hála nem raktuk előre, így kezdődhet az érdemi munka. Pontosabban még előtte Cúth Csaba felesküszik, hogy aztán megkezdhesse szűk fél évig tartó képviselői tevékenységét.

Fekete Tamás elöljáró úr nyitja a programok sorát a határozatok teljesítéséről szóló <span style="color: Tovább…

Forrás: http://napigerzson.sk/testuleti-beszamolo-19/

Újra itt a csacsis műhely!

By noreply@blogger.com (Péter Tóth)

Már eleged van a korlátos és diszkrét adatokon nyugvó képekből?
Szeretnél valami valósabbat létrehozni mintsem egyes CMOS logikai áramkörök állapotát bizgerélvel képek alkotóelemeinek kupacát kijelzőre szórni?
Ha válaszod igenleges, akkor lehet nálunk a helyed!

Regisztrálj még ma! 🙂

Regisztrációd segít felmérni milyen anyagból mennyit fog kelleni beszerezni, hogy még véletlenül sem fusson ki senki filmből esetleg.
Ez volt a komoly rész. Tovább…

Forrás: http://sargaszamar.blogspot.com/2018/05/ujra-itt-csacsis-muhely.html

Gondolatok a komáromi turizmusról

By Gerzson

Úgy veszem észre, egyre divatosabb a komáromi (szlovák oldal) turizmust kritizálni, cikizni vagy éppen kinevetni. Az idegenforgalmi bizottság elnökeként úgy éreztem, az én ingem, így engedjetek meg néhány gondolatot. Leszögezem, nincs szándékomban senkit támadni, sem bántani, csupán szeretném, ha tisztább lenne a kép. 

Kezdjük azzal, hogy sok mindenben igazatok van. Például abszolút jogos felróni azt, hogyan néznek ki a városba vezető utak és azok környékei. Jogos számonkérni, miért csak turnusokban látogatható a vár, miért ilyen kevés a szálláshely, miért nem tartjuk sokkal jobban rendben a parkjainkat és még sorolhatnám.

Kijelentem még egyszer: ezek többségében jogos Tovább…

Forrás: http://napigerzson.sk/gondolatok-a-komaromi-turizmusrol/

fent, lent; magas, alacsony;

By noreply@blogger.com (Péter Tóth)

Már egy ideje gondolkoztam papírra vetem… nah bájtokba vetem néhány gondolatom, amit szerintem tök jól leír a fenti cím, még akkor is, ha esetleg kriptikus lehet az első olvasatra, meg a másodikra, de lehet örökké az marad.

Feltételezem, ha fel lenne téve az a kérdés, hol van a fent, illetve lent, és mit képzelünk el eme fogalmak mögött tán a legtöbb emberke egy toronyra, többszintes épületre gondolna. Amikor felmegyünk a lépcsőn fent vagyunk, ha nem akkor lent. Esetleg ha tovább lenne folytatva a gondolatmenet, arra is könnyedén rájönnénk, az épületek kiterjedése vertikális irányban nem Tovább…

Forrás: http://sargaszamar.blogspot.com/2018/04/fent-lent-magas-alacsony.html

Mértéktelenül kihasználják őket

By Gerzson

Szomorú, ugyanakkor kimondottan szórakoztató figyelni a közélet alakulását, legfőképpen a választások közeledtével. Ha olvasásról van szó, “mindenevőnek” számítok, csupán a gátlástalanul elfajzott “irományokat” és azok szerzőit kerülöm el messziről, hiszen ők az egész politikai körforgás legelvetemültebb szereplői, figyelmet pedig részemről nem érdemelnek. Más kérdés, hogy sajnos az ő “munkájuk” iránt is akad bőven érdeklődő, de most nem róluk szólnék.

Sokkal jobban izgat az a jelenség, mely bizony megérne egy komplett pszichiátriai analízist: a hatalom szeretete, imádata. Ha csak pár percig is megfelelő koncentráltsággal követjük a politikusok és azok hosszú pórázra engedett jószágaik nyilatkozatait, tetteit, gyorsan rájöhetünk, hogy Tovább…

Forrás: http://napigerzson.sk/mertektelenul-kihasznaljak-oket/

Testületi beszámoló

By Gerzson

A mai napon a testület nem szavazta meg Andruskó Imre programmódosítási szándékát, mely alapján a kérdések és az interpellációk előre kerültek volna, így megyünk az előre tervezett forgatókönyv szerint.

Először tehát Fekete Tamás hivatalvezető beszámolója jön, mégpedig a határozati javaslatok teljesítéséről, utána pedig Csintalan Miklós főellenőr tartott beszámolót az elvégzett ellenőrzésekről. Itt volt egy kis érdekesség is, hiszen a szlovák gimi előtt elhíresült “gyémántjárda” ügyében szaglászott a főellenőr, viszont annak ellenére, hogy minden közbeszerzés hivatalos dokumentumát 5 évig meg kell őrizni, ebben az esetben néhány egészen Tovább…

Forrás: http://napigerzson.sk/testuleti-beszamolo-18/

Vigyázó szemünk magunkra vessük!

By Gerzson

Egy hónapja még álmodni sem mertünk volna arról, hogy ilyen forró lesz a politikai hangulat. Néztük (már aki) a magyar híradók elkeserítő színvonalát, miközben Bugár Béla teljes nyugalomban foglalta le a Maldív kirándulást. Aztán kétszer is eldördült egy fegyver, a hétköznapok pedig sokkal izgalmasabbak lettek! Főleg néhány politikusé.

Az oknyomozó újságíró (és kedvese) halála ugyanis félelmetes dolgokat hozott a felszínre, no nem mintha eddig nem sejtettük volna, hogy Szlovákiában a szervezett bűnözés nagyonis létezik. Elég csak megnézni a bíróságainkat vagy a rendőrséget, és itt most nem azokat a hétköznapi alkalmazottakat szeretném Tovább…

Forrás: http://napigerzson.sk/vigyazo-szemunk-magunkra-vessuk/

Egységben az erő!

By Gerzson

Olyan régen írtam már cikket, hogy el kellett gondolkoznom azon is, hogyan kell belépnem az adminisztrációs felületre, és tulajdonképpen mi is a jelszavam? Utoljára még január közepén szólítottam fel a jónépet, hogy idén már nagyon jó lenne, ha szavazataikkal összehoznák a Lidl által kínált játszóteret. Annak ellenére, hogy még nem tudjuk a hivatalos végeredményt, szinte biztos vagyok abban, hogy mindez össze is jött. Nem tudom ugyanis elképzelni, hogy valamikor tavasz végén, vagy nyár elején ne ünnepeljünk közösen az átadón.

Komárom népe tehát végre nagyon komolyan összefogott, sőt, a környező falvak (köszönjük!!!) is beszálltak, és még a Tovább…

Forrás: http://napigerzson.sk/egysegben-az-ero/

100 éves lesz a szlovákiai magyarság. Hol tartunk ma?

By Gerzson

Ezzel a címmel jelent meg animációs videó a közösségi médiában. Az ötlet úgy szól, hogy vessük össze a szlovákiai magyarság helyzetét más, példaértékű helyzetben európai nemzeti kisebbségek jogaival. Az apropó: 2018-ban kényszerközösségünk létrejöttének 100. évébe lépünk.

Márpedig van miről beszélni, mert Csehszlovákia megalakulása után 100, az önálló Szlovákia létrejötte után 25 évvel sajnos továbbra is érvényes, hogy magyarként

  • Nem dönthetünk arról, hogy gyermekeink mit és hogyan tanuljanak az iskolában.
  • Régióink gazdaságilag kiszolgáltatottak.
  • Kultúránk támogatásáról mások döntenek helyettünk.
  • Nyelvi jogaink korlátozottak

A történet pozitív olvasata viszont, hogy mindennek nem kell így lennie. Tovább…

Forrás: http://napigerzson.sk/100-eves-lesz-a-szlovakiai-magyarsag-hol-tartunk-ma/

Nyerjük má’ meg azt a rohadt játszóteret!

By Gerzson

Kedves komáromi polgártársak és Komáromért szurkoló, szlovákiai telefonszámmal rendelkező egyének! Az a helyzet, hogy a tavalyi csúnya lebőgés után ismét újra lehetőségünk van bizonyítani azt, hogy gondolataink nem merülnek ki puszta szavakban, hanem tettekben is!

Ezennel felszólítok mindenkit, akinek fontos a városa és főleg az itt élő gyerekek, hogy minden egyes nap látogassanak el a http://zihadielko.lidl.sk weboldalra, ott regisztráljanak, és szavazzanak Komáromra! Ha ez kész, nyomjanak le egy rövid játékot Majával, a méhecskével, ezzel szerezve egy újabb szavazatot.

Ne feledjétek! Ezt minden nap, kitartóan meg kell tenni ahhoz, hogy Tovább…

Forrás: http://napigerzson.sk/nyerjuk-ma-meg-azt-a-rohadt-jatszoteret/

Elveszteni–Meglelni, Meglelni–Elveszteni

By noreply@blogger.com (Péter Tóth)

Nagyon jó dolog utazni egyik helyről a másikra, miközben valamit valahová viszünk, de elménk már előre zakatol egy más dolgon… csak egy pici hátulütője van ennek: Az ember hajlamos elbambulni.
Felszállás a vonatra, helyfoglalás, laptop kinyitása, pötyögés, majd észrevétele annak amit nem hoztunk. A csuda vigye el… Mérgelődés, majd megnyugvás…
Máskor meg karácsonyfa üzemmódban felaggatva beszállás a szerelvénybe. A laptop nevéhez méltó módon az ölbe tétele, olvasása a nélkülözhetetlen adatoknak, miközben roppanat kényelmetlen módon másfél vagyon elfoglalva. A gép tetejének lecsapása, majd szöszmötölés sapkával, válltáskával. Gyors pillantás a fényképezőgépünkre, s nem a fránya objektívvédő sehol sem a helyén? Ilyenkor keresés, Tovább…

Forrás: http://sargaszamar.blogspot.com/2017/11/elvesztenimeglelni-meglelnielveszteni.html

Tényleg így folytatják a jövőben is?

By Gerzson

Tisztelt MKP vezetés!

Engedjék meg, hogy az egyik nyilatkozatukhoz kötődően pár kérdéssel forduljak Önökhöz! Bízom benne, hogy az MKP számára van annyira partner egy halandó városi képviselő, hogy még válaszokat is kapok. Stubendek Lászlót és Knirs Imrét ugyanis viszonylag jól ismerem, a munkájukat közelről figyelhetem, ráadásul az éppen leköszönő alpolgármester egyben az általam vezetett idegenforgalmi szakbizottság tagja.

Lehet, hogy ismerik a Napigerzson elnevezésű blogot, de ha mégsem, megemlíteném, hogy a legnagyobb táborral rendelkező (egyszemélyes) szlovákiai magyar közéleti blogról van szó. Ha olvasták esetleg az írásaim, tudhatják, hogy utálom a sejtetést, mellébeszélést és a sunyiságot. Szeretem az egyenes beszédet, a tökös kiállást, Tovább…

Forrás: http://napigerzson.sk/tenyleg-igy-folytatjak-a-jovoben-is/

A testületi ülés folytatása

By Gerzson

Stubendek polgármester úr a tárgyalás megkezdése előtt tájékoztatta az egybegyűlteket Knirs alpolgármester leváltásáról. Megköszönte az eddigi munkáját, de ezen kívül mást nem mondott. Gondolom azért, mert néhány órával a testületi ülés előtt sajtónyilatkozatot juttatott el az összes környékbeli médiumhoz.

Ezután Bohumír Kóňa jön a “város előirányzott költségvetésének célkitűzései és legfontosabb tételei a 2018-2020-as évekre” elnevezésű programponttal, mellyel tulajdonképpen megkezdődik a diskurzus a jövő évi költségvetésről. Az anyagból többek között az is kiderül, hogy hamisak azok az állítások, melyek szerint “eladósítottuk a várost”. Ezek tények, a Tovább…

Forrás: http://napigerzson.sk/a-testuleti-ules-folytatasa-7/

Testületi beszámoló

By Gerzson

A mai testületi ülésen valószínűleg döntünk a városfejlesztési terv sorsáról, benne a Holt-Vágon át vezető elkerülőútról. Ismét sok vendég érkezett, mindkét tábor képviselői végignézik majd a tárgyalást. A teremben tapintani lehet a feszültséget.  23 képviselővel kezdünk.

Szokás szerint a programmódosítási kérelmek hangzanak el, majd azokról szavazunk. Az interpellációk előre kerültek, annak ellenére, hogy az egybegyűlt vendégek azért vannak itt, hogy minél hamarabb megtárgyaljuk a területrendezési terv kérdését. Rossz hír ez számukra, hiszen ez legalább egy óra lesz. Ennyivel kell többet várniuk. Szerencsére csak nyolcan jelentkeztek be, de ez is eltarthat egy ideig.

Az interpellációkban általában különböző Tovább…

Forrás: http://napigerzson.sk/testuleti-beszamolo-17/

Leginkább az zavar

By Gerzson

Leginkább az zavar, amikor azt kérdezed: „Volt rá 12 évük, miért nem szólt senki, hogy nem oda akarja azt az elkerülőutat?” Hát elárulom neked, hogy már akkor is volt, sőt voltak, akik szóltak, de épp úgy bagóztak a véleményükre, mint ahogy most a tiédre. Tudod, pont ebbe az állapotba unt bele a nép, hogy róluk  nélkülük döntenek. Ezt mutatta a hétvégi választási kedv is, és ezen nem csodálkozom.

Azért sem csodálkozom, mert a politikai arrogancia és a pénzügyi hatalom felülről szennyezi az egész társadalmat. Jelen esetben 25 komáromi képviselő került a malomkövek közé. A történetben ott Tovább…

Forrás: http://napigerzson.sk/leginkabb-az-zavar/

Falhoz állítva

By Gerzson

Komáromban mindig akad egy-egy nehézsúlyú téma, melyen az emberek előszeretettel lovagolnak, azonban gyakran előfordul, hogy féligazságok, pletykák, hamis információk alapján alkotnak véleményt, emóciók által vezérelve. A történet pedig általában egy szomorúság, csalódottság vagy éppen düh által beárnyékolt katyvaszban teljesedik ki.

Hároméves képviselői pályafutásom során volt már néhány nehéz döntés, mely mögé keményen oda kellett állnom, és bizony volt úgy, hogy később meg is bántam, amit tettem. Például, ma már biztosan nem törném le a polgármester vétóját, ha úgy érezné, hogy kétes hírű ember kerül az egyik bizottságba. Ennek ellenére úgy gondolom, az esetek többségében helyesen Tovább…

Forrás: http://napigerzson.sk/falhoz-allitva/

Több Oszibára lenne szükség!

By Gerzson

Most, hogy a megyei választások után talán már mindenki lehiggadt, eszembe jutott néhány gondolat. Félre ne értsetek: nem azt szeretném elemezni, hogy az MKP-sok megint elhiszik magukról, mekkora királyok, közben a szőnyeg alatt hatalmas a bűz és nem látni embert, aki merné vállalni a takarítást. Arról sem szeretnék bővebben értekezni, hogy a hidasok talán már sosem értik meg: helyi valós bázisok (emberek) nélkül összedől a rendszer, ha a párt Bélája esetleg nyugdíjba megy.

Legyen inkább a téma az, ami hozzám sokkal közelebb áll: a foci! A választások legjobban sikerült kampányrendezvénye ugyanis a DAC-Slovan mérkőzés lett. Tovább…

Forrás: http://napigerzson.sk/tobb-oszibara-lenne-szukseg/

Az a baj Komárommal – második felvonás

By Gerzson

Leszögezem, a cikk nem mások lehordásának célját szolgálja, csupán ismét eljött az ideje, hogy rámutassak egy olyan jelensége, mely szintén nem városunk felemelkedését, jobbá válását szolgálja. Ez pedig nem más, mint a szelektív hiszékenység, amikor bizonyos embereknek a legnagyobb képtelenségek ellenére is bedőlünk, míg mások tettekkel bizonyítanak, mégis ördögnek kiáltjuk ki őket.

Megszámolni sem tudom már, hányszor kerültem olyan helyzetbe, amikor egy polgár megállított, majd kérdőre vont valamivel, esetleg valakivel kapcsolatban. Ezzel még természetesen semmi gond nincs, hiszen ha már elvállaltam ezt a melót, akkor kutya kötelességem állni akár még a verbális sarat is. Az viszont Tovább…

Forrás: http://napigerzson.sk/az-a-baj-komarommal-masodik-felvonas/

Mire van a lábad, jóember?

By Gerzson

Erről a témáról már megszámlálhatatlanul sokszor szerettem volna nyíltan elmélkedni, de valahogy mindig elsiklottam felette. Most viszont egy eléggé abszurd dolgon akadtam le, így újra fellobbant a történet lángja, szerencsére a számítógépem közelében.

Annyira elképesztően ellentmondásos és egyben kacagásra méltó az, amikor egy egészséges ételekkel foglalkozó bolt tulajdonosa az interneten magyarázkodik, miért nem lehet az üzlet előtt parkolni? És leszögezem, az én szememben nem a bejegyzés tulajdonosa a gáz, hanem azok, akikhez szólni próbál. Merthogy talán jogosan születik meg a gondolat a fejemben: aki egészségesen táplálkozik, az mi a rossebért nem tud egy kicsit gyalogolni az Tovább…

Forrás: http://napigerzson.sk/mire-van-a-labad-joember/

A gútai lakat és a szélsőségek esete

By Gerzson

Az van, hogy Forgács Attila (gútai képviselő, a helyi televízió igazgatója) tett valami olyat, ami az emberek körében nagy vitát váltott ki. S hogy mit takart a cselekedete? Egy lakatot. A városi művelődési központ ajtaján. Na és persze egy láncot is, mert anélkül a lakat mit sem ér.

Na de miért is vetemedett Attila erre a tettre? Talán azért, mert van lelkiismerete, mellé pedig csatlakozik némi kurázsi is. Mert miután a testületi ülésen hiába fejtette ki, hogy a szélsőséges politikai elemeknek semmi keresnivalójuk a helyi kultúra házában, egyszerűen engedett a szívének, Tovább…

Forrás: http://napigerzson.sk/a-gutai-lakat-es-a-szelsosegek-esete/

Na és te mit csináltál eddig?

By Gerzson

Két és fél éve vagyok a komáromi idegenforgalmi bizottság élén, és olyan csacsiságok jutottak vissza a fülembe, melyek szerint én, mi, semmit nem csinálunk. Ideje hát tisztázni a tényeket.

– Először is, a közreműködésünkkel (előttünk évekig próbálták összehozni mindhiába) végre létrejött a Dunamente turisztikai egyesület, mely a Komáromtól Párkányig terjedő térség idegenforgalmát hivatott fellendíteni. Üres folt volt ez a szlovák térképen, de már harmadik éve üzemel, ami azt jelenti, hogy idén már pályázhatunk állami támogatásokért, ami Komárom esetében több tízezer eurót jelent. Tehát közvetve pénzt szerzünk a városnak, mellette pedig szakember foglalkozik a térség turizmusával. Ez is volt a cél.

<p Tovább…

Forrás: http://napigerzson.sk/na-es-te-mit-csinaltal-eddig/

Regisztrációs örömök a Hívd Elő a Csacsit! fotósműhellyel

By noreply@blogger.com (Péter Tóth)

Tavaly is, előtte is, s valahogy idén is felbukkantunk kedves google kérdőívünkkel, hogy néktek, filmre s vegyszerillatra vágyakozó kedves barátaink lehetőséget adjunk a felkiáltásra:

Szeretnék részt venni!
S mindezt hol? Itten:
Betöltés…

Az esemény fejleményeit a facebookon is nyomon követheted. 🙂
https://www.facebook.com/events/329960717373628/

Tovább…

Forrás: http://sargaszamar.blogspot.com/2017/07/regisztracios-oromek-hivd-elo-csacsit.html

Testületi beszámoló

By Gerzson

cof

Nem tudom, mikor voltunk itt utoljára mindannyian, ma viszont mindenki eljött. Azt már felesleges is lenne külön veséznem, hogy az előre megadott program kismillió helyen változik. Megy a tilitoli, borul az egész sorrend.

A kérdések és interpellációk rovatba kilencen jelentkeztek be. Előre jelzem, hogy munkahelyi okokból kifolyólag ma többször is el fog kellenem ugrani, szóval a mai beszámolóban csak arról írok, ami nagyobb vitát vált ki, vagy ami a szokásosnál is érdekesebbm már ha éppen itt leszek. Ne haragudjatok meg rám ezért.

Breaking news: az Istenek és a szellemek nehezen viselték az interpellációkat, ezért áramszünetet Tovább…

Forrás: http://napigerzson.sk/testuleti-beszamolo-16/

Éljen a forradalom!

By Gerzson

Megint megbántottam valakit. Megint megbántottam valakiket. Megint baj van azzal, amit és ahogy mondok, és megint felcsapta a fejét az a vélemény, mely szerint hiányzik belőlem a mások iránti tisztelet. Nincs más hátra tehát, mint hogy újra, és remélhetőleg utoljára elmagyarázzam azt, hogy ki vagyok, miben és kiben hiszek, valamint hogy milyen célok vezérelnek és ezeket hogy szeretném elérni? Hátha egyszer és mindenkorra lezárhatjuk ezt a témát.

Most mondom el talán ezredszer, hogy a komáromi városházára nem barátkozni érkeztem, hanem változtatni. Főleg az elmúlt 20-30 év irányvonalán, hiszen minden egyes kósza mondat ellenére látjuk, hova jutottunk, Tovább…

Forrás: http://napigerzson.sk/eljen-a-forradalom/

A testületi ülés folytatása

By Gerzson

Nem a megszokott módon folytatjuk a múlt héten félbehagyott testületi ülést, hiszen Bastrnák Tibor élt parlamenti képviselői jogával, és szót kért még a testületi ülés megkezdése előtt. Először a sokat emlegetett feketelistáról beszél, a lényeg, hogy egyelőre nincs előrelépés az ügyben, és törvénymódosítás nélkül nem is lesz.

Később arról beszél, hogy gyakran hallja, hogy egyesek számonkérik, hogy a három parlamenti képviselőnk mit tett eddig Komáromért? Ahogy mondja, a város fejlődéséért mindig a megválasztott vezetés felel, és nem más. A parlamenti képviselő kétféleképpen tud segíteni: jelzi, ha vannak a város számára érdekes pályázatok, és azokért tudnak lobbizni.

<p Tovább…

Forrás: http://napigerzson.sk/a-testuleti-ules-folytatasa-6/

Ez történt a testületi ülésen

By Gerzson

Csupán két hiányzóval kezdjük a meglehetősen hosszúnak ígérkező testületi ülést. Szokás szerint először az egyes képviselők programmódosítási szándékát hallgatjuk meg, majd erről szavazunk.

A kérdések és az interpellációk a program elejére kerültek, ezért azzal kezdünk. Egyébként a komplett program át lett szabva, ilyenkor pedig azon is elgondolkodom, mire jó az alap sorrend? Na, mindegy. Összesen 13 képviselő jelentkezett be a kérdezősködős buliba.

Varga Tomi kezd. A várban rendezendő Basement fesztivállal kapcsolatban kérdezősködik, hogy minden engedélyük megvan-e, és hogy biztonsági szempontból is rendben lesz-e a dolog.

Andruskó több kérdéssel jön. A Com-médiával kapcsolatban kérdezi, mikor Tovább…

Forrás: http://napigerzson.sk/ez-tortent-a-testuleti-ulesen-3/