Jókai Színház: sokkal közelebb a közönséghez

By adam

SONY DSC

Megpróbálunk a közönséggel egy kicsit jobban szimpatizálni”. Jelentette be Tóth Tibor igazgató a Komáromi Jókai Színház múlt keddi évadnyitóján. A tizenkét friss előadás mellett, számos egyéb rendezvényük lesz. Folytatódik a Vasmacska Filmklub, az első vetítés e héten, csütörtökön este hat órakor lesz, sztárok érkeznek a stúdióba, a gyermekek nagy örömére pedig érkezik Bambi, az árván maradt őzike.

Már zajlik a vásár az idei, sorrendben 66. évad bérleteire. A színház mintegy hat éve nem emelte bérletárait. Most ezt meg kellett lépniük. A gyermekbérletek 2 euróval, a felnőtteknek szóló bérletek 5 euróval kerülnek többe. A Tovább…

Forrás: http://www.deltakn.sk/jokai-szinhaz-sokkal-kozelebb-a-kozonseghez/

Temerin lovasa nyerte a 11. Nemzeti Vágtát

By vt

Nagy Arnold, Temerin lovasa Fantázia nevű lován nyerte a 11. Nemzeti Vágta döntőjét vasárnap este a budapesti Hősök terén. Nagy Arnold Rózsaszentmárton, Pogány, Füzér és Zirc lovasát utasította maga mögé a Millenniumi emlékmű körül kialakított különleges pályán. A 2018 leggyorsabb lovasa címet elnyert temerini versenyző a Nemzeti Vágta vándordíját, egy 1848-as huszárszablyát és ötmillió forintos […]

The post Temerin lovasa nyerte a 11. Nemzeti Vágtát appeared first on Gömörilap.

Tovább…

Forrás: http://www.gomorilap.sk/szabadido/temerin-lovasa-nyerte-a-11-nemzeti-vagtat/

A Hernádba fulladt két férfi a város mellett

By Filip Orsolya

Ma délután a Hernádba fulladt két férfi az Aničkánál, valószínűleg halászok voltak. A kihívott mentősök már csak két élettelen testet húzták ki a folyóból. Az egyik férfi 52 éves volt, a másik 64. A tragédia délután 13 óra kőrül következhetett be. Az egyik hírportál állítása szerint a halászok a gát melletti falon ültek, amikor egyikük megcsúszott és a vízbe esett, a társa utána ugrott, hogy kimentse, de sajnos egyiküknek sem sikerült a partra érni. Eljutottak ugyan az egyik kis kőszigetig, azonban az áramlat itt elsodorta őket. Egyiküket egy a parton lévő halász húzta ki, másikukat néhány méterrel arrébb a kihívott Tovább…

Forrás: https://amikassa.sk/2018/09/16/a-hernadba-fulladt-ket-ferfi-a-varos-mellett/

Programajánló szeptember 17-23.

By noreply@blogger.com (Éva)

Lassan kezd átrendeződni a fák alatt és a fákon található falevelek aránya, ami tagadhatatlan jele az ősznek. A nappali meleg ellenére estefelé érdemes a nappali meleget őrizgető termekbe húzódni. Hogy pontosan mikor és mely termekbe érdemes behúzódni, ehhez nyújt segítséget az alábbi programajánló. 🙂

Szeptember 18-án (kedden) a Nógrádi Könyvtárnak ismét Edith és Marlene

Szeptember 20-án, csütörtökön egy igazi színházi csemege vár ránk, hiszen hosszú idő után ismét Losoncon lép fel a Komáromi Jókai Színház. Az Edith Piaf és Marlene Dietrich életét felidéző zenés darab 18.00 órakor kezdődik a B.S.Timrava Színházban.
Jegyek 6, ill. Tovább…

Forrás: http://losoncianziksz.blogspot.com/2018/09/programajanlo-szeptember-17-23.html

Tavaly 84 331-en éltek a Rimaszombati járásban

By vt

2017. december 31-ig összesen 84 331-en éltek a Rimaszombati járásban. A lakosság nagyobbik részét (43 272) nők alkották. Ez a Szlovák Statisztikai Hivatal (ŠÚ) adataiból derül ki. Az ehhez kapcsolódó felmérés a lakosság tavalyi életkori eloszlását mérte fel Besztercebánya megye egyes járásaiban. Eva Hajová, a besztercebányai statisztikai hivatal informatikai és információs osztályának a munkatársa a […]

The post Tavaly 84 331-en éltek a Rimaszombati járásban appeared first on Gömörilap.

Tovább…

Forrás: http://www.gomorilap.sk/rimaszombat/tavaly-84-331-en-eltek-a-rimaszombati-jarasban/

Kiderült a nyertes!

By noreply@blogger.com (Éva)

Tegnap éjfélkor lezárult a blog facebook oldalán zajló játék, amelyen páros belépőjegy nyerhető az

Mivel vasárnap van, és senkit sem szerettem volna a sorsolással nagyon elvonni a megszokott vasárnapi teendőitől, azt találtam a legegyszerűbbnek, ha online sorsolunk. Ami azt jelenti, hogy a játékosokat szépen megszámoztam az érvényes megosztások sorrendjében…
(És itt álljunk meg egy pillanatra: 27 megosztásból csak 19 érvényes, sajnos azoknak a megosztását nem tudom figyelembe venni, akik nem állították a láthatóságot nyilvánosra. Illetve vannak néhányan, akik a képet többször is megosztották – nekik köszönjük a reklámot! Mindenki csak egyszer került be a játékosok közé.)
Szóval létrejött egy Tovább…

Forrás: http://losoncianziksz.blogspot.com/2018/09/kiderult-nyertes.html

Beindult az élet...

By noreply@blogger.com (Éva)

Így szeptember közepén örömmel tapasztalom, hogy Losoncon tobzódunk a rendezvényekben és az egészen piciktől az idősekig – mindenki találhat magának kedvére való közös programot.

A blogon az elmúlt napok két legtöbbet olvasott cikke a legkisebbeknek szóló Ringató foglalkozásokról szóló és a Pitypang évadnyitó vigadalmáról szóló cikkecske volt. A Ringató rendszerint csütörtökönként zajlik, a Pitypangos rendezvényt pedig pont egy hét múlva tartják, szintén a Kármánsuliban.

A facebookon ezt a bejegyzést kell Tovább…

Forrás: http://losoncianziksz.blogspot.com/2018/09/beindult-az-elet.html

Felhívás: Nyilas Misi Ösztöndíj Program

By rozsnyovidek

A tehetség kincs! A Magyar Református Szeretetszolgálat ebben a tanévben is meghirdette a Nyilas Misi Ösztöndíj Programját, mellyel tehetséges, ám rászoruló gyermekeket támogatnak. Azt vallják, hogy a tehetség kibontakoztatásához nemcsak kitartó, szorgalmas munkára, de szerencsére és segítségre is szükség van. A pályázatot 2018. szeptember 11. – 2018. október 31. között lehet benyújtani.

A pályázatot a magyar és határon túli (Kárpátalja, Felvidék, Délvidék, Erdély) magyar nyelvű oktatásban résztvevő, valamely művészeti ágban (zene-, képző-, táncművészet), sportban vagy természettudományban, bölcsésztudományban (magyar nyelv és irodalom, matematika, fizika, informatika) kiemelkedően tehetséges, 5–12. évfolyamon tanuló, szociálisan hátrányos helyzetű magánszemély adhatja be, tehetség-támogatás céljából. A megpályázható ösztöndíj támogatás összege 10.000 Ft/fő/ hónap Tovább…

Forrás: http://rozsnyovidek.sk/2018/09/14/felhivas-nyilas-misi-osztondij-program/

Átadták a megyei Fejlesztési Ügynökség rimaszombati irodáját

By vt

Rimaszombatban szeptember 13-án megnyílt Csúsz Péter, Besztercebánya megye legkevésbé fejlett régióiért és a nemzetközi együttműködésért felelős elnöki megbízott irodája. Ján Lunter megyei elnök az elődjénél nyitottabb kommunikációt ígér, s átláthatóvá szeretné tenni a hivatalát. Már a kampánya idején ígéretet tett arra, hogy gazdasági szempontból talpra állítja a régiót. Programját a „Jó megye” címszó alatt hirdette […]

The post Átadták a megyei Fejlesztési Ügynökség rimaszombati irodáját appeared first on Gömörilap.

Tovább…

Forrás: http://www.gomorilap.sk/rimaszombat/atadtak-a-megyei-fejlesztesi-ugynokseg-rimaszombati-irodajat/

A 2018-as Európai Kulturális Örökség Napjai Kassa megyében

By Filip Orsolya

Az Európai Kulturális Örökség Napjai nevet viselő eseménysorozat idei témája a Megosztott örökség. A szervezők ezzel arra szeretnék felhívni a figyelmet, hogy Európa kulturális örökségei mindenhol körülvesznek bennünket, megtalálhatóak a városokban, az építészetben, a természetben és a régészeti ásatásoknál is. A kultúra nem csak az irodalomban és a művészetekben nyilvánul meg, hanem a különböző mesterségekben, történetekben, a gasztronómiában, a zenében és a filmművészetben is.

Kassa megye önkormányzata idén az eddigi legnagyobb számú – 36 féle programmal várja a látogatókat. Az események zászlóshajója kétségkívül a Dobó család ékszereinek interaktív kiállítása lesz, amelyet szeptember 21-től állítanak ki a tőketerebesi Alsó-Zempléni Múzeum és Kulturális Tovább…

Forrás: https://amikassa.sk/2018/09/14/a-2018-as-europai-kulturalis-orokseg-napjai-kassa-megyeben/

Közúti ellenőrzés pénteken a Nagyrőcei és a Rimaszombati járásban

By vt

A rendőrség különleges közúti ellenőrzést tart pénteken a Nagyrőcei és a Rimaszombati, melynek célja a biztonság fokozása és a forgalom segítése. Erről Mária Faltániová, a Besztercebányai Kerületi Rendőr-főkapitányság szóvivője tájékoztatta a TASR-t. „A rendőrök különleges ellenőrzést tartanak, melynek célja az autósok kötelességeinek a betartatása az objektív felelősség intézményének az érvényesítésével” – közölte a szóvivő. Hozzátette: […]

The post Közúti ellenőrzés pénteken a Nagyrőcei és a Rimaszombati járásban appeared first on Gömörilap.

Tovább…

Forrás: http://www.gomorilap.sk/kozelet/kozuti-ellenorzes-penteken-a-nagyrocei-es-a-rimaszombati-jarasban/

Nemzetközi tornával ünnepel a VK Slovan

By vt

A rimaszombati VK Slovan női röplabdacsapata megalakulásának 50. évfordulója tiszteletére szeptember 22-én, szombaton tizenhetedik alkalommal rendezi meg nemzetközi tornáját a Polgármester kupájáért. A torna 09.00 órakor kezdődik a Tompa Mihály Alapiskola Novomeský utcai tornatermében. A hazaiak mellett a miskolci DVTK csapata, az eperjesi, a borosznói és a poltári ifjúsági csapat vesz részt a tornán. A […]

The post Nemzetközi tornával ünnepel a VK Slovan appeared first on Gömörilap.

Tovább…

Forrás: http://www.gomorilap.sk/sport/nemzetkozi-tornaval-unnepel-a-vk-slovan/

Hárman pályáznak Gúta élére

By adam

DSC_7333_upr-Copy

Gútán 17 képviselőt választanak az önkormányzatba novemberben. Eddig két polgármesterjelölt indulása biztos, az MKP Horváth Árpádot, a forTe csoport Németh Ivetát jelöli a város élére. Napokon belül bejelenthetik a harmadik polgármesterjelöltet: a hellóGúta tárulás köré szerveződő fiatal függetlenek Forró Tibort küldhetik harcba a tisztségért.

A gútai városháza madártávlatból

Már idén tavasszal eldőlt, hogy az MKP most is a 12 éve regnáló polgármestert, Horváth Árpádot indítja a polgármester-választáson. A Gúta élén negyedik ciklusára készülő politikus 2009 óta Nyitra megyei képviselő is.

„Tizenkét év nem rövid idő egy város élén, sokat gondolkodtam, hogy Tovább…

Forrás: http://www.deltakn.sk/harman-palyaznak-guta-elere/

Egy kassai magyar pedagógus és képzőművész az ország tíz legjobb tanára között

By Szaszák György

A Global Teacher Prize nevű nemzetközi verseny célja a pedagógusszakmára vonatkozó közvélekedés pozitív irányú megváltoztatása és a pedagógusok társadalmi elismertségének megerősítése.

Az országos döntőbe 300 jelölés érkezett, ebből 100 jelölt töltötte ki a megpróbáltatás erejével bíró jelentkezési kérdőívet. A szakmai zsűri döntése alapján Rácz Noémi, képzőművész, illusztrátor és a Kassai Képzőművészeti Középiskola pedagógusa bekerült a 10 legjobb közé.

Rácz Noémi képzőművészeti szaktantárgyakat és angol nyelvet tanít, szakköröket vezet és amatőrök oktatásával is foglalkozik. Számos innovációval gazdagította a közoktatást: új tantárgyakat és szakirányokat vezetett be az iskolán. Létrehozta a “Grafický duel” nevű nagy népszerűségnek örvendő képzőművészeti versenyt. Tanítványai sikeresen érvényesülnek a munkaerőpiacon, néhányan Tovább…

Forrás: https://amikassa.sk/2018/09/13/egy-kassai-magyar-pedagogus-es-kepzomuvesz-az-orszag-tiz-legjobb-tanara-kozott/

A Rozsnyói Városnapok és Vásár képekben

By rozsnyovidek

A hagyományos városnapok és vásár idén szeptember 13. és 15. között kerül megrendezésre Rozsnyón. A város négyzet alakú főterét és a Šafárik utca egy részét ellepték a vásárosok sátrai, melyek ruhákat, játékokat, háztartási eszközöket, dísztárgyakat, növényeket és sok egyéb árut is kínálnak. Ételekből, italokból, édességből is nagy a kínálat, a gyerekeket ugrálóvár és körhinta várja, a színpadon pedig folyik a városnapok fellépőinek műsora. Képeink a nyitó napon készültek, az időjárás továbbra is szinte a forró nyarat idézi, aki nem tette meg, szombatig még ellátogathat a vásárba.

<img width="150" Tovább…

Forrás: http://rozsnyovidek.sk/2018/09/13/a-rozsnyoi-varosnapok-es-vasar-kepekben/

Nyílt nap a rimaszombati könyvtárban Lackfi Jánossal

By vt

Szeptember 14-én, pénteken nyitott napot tart a rimaszombati Matej Hrebenda Könyvtár, amelyen számos rendezvénnyel és foglalkozással várnak minden érdeklődőt. A program keretében az egyik legközkedveltebb kortárs magyar író és költő, Lackfi János, látogat el Rimaszombatba, a Matej Hrebenda Városi Könyvtárba. Lackfi egyik legismertebb műve a “Milyenek a magyarok?” c. könyve, amelyben kicsit cinikusan és komikusan […]

The post Nyílt nap a rimaszombati könyvtárban Lackfi Jánossal appeared first on Gömörilap.

Tovább…

Forrás: http://www.gomorilap.sk/kultura/nyilt-nap-a-rimaszombati-konyvtarban-lackfi-janossal/

A szlovák jégkorongligában kezdi az idényt a DVTK

By vt

Nyitrán játssza első mérkőzését a DVTK Miskolc, a MAC Budapest együttese pedig az érsekújvári csapatot fogadja a szlovák Tipsport jégkorongliga első fordulójában, amely most először válik nemzetközivé a két magyar klub csatlakozásának köszönhetően. A miskolci csapat vezetőedzője a kanadai Glen Hanlon lett, aki játékosként 20 évesen mutatkozott be az észak-amerikai profiligában (NHL), ahol 14 idényen […]

The post A szlovák jégkorongligában kezdi az idényt a DVTK appeared first on Gömörilap.

Tovább…

Forrás: http://www.gomorilap.sk/sport/a-szlovak-jegkorongligaban-kezdi-az-idenyt-a-dvtk/

Egyszeri államünnep lesz október 30-a

By vt

Egyszeri államünnep lesz idén október 30-a. Ekkor lesz pontosan száz éve, hogy 1918. október 30-án, Túrócszentmártonban elfogadták a Szlovák Nemzet Deklarációját. Erről szerdán döntött a parlament. A javaslatot 96 képviselő támogatta. A deklarációval a szlovák nemzet akkori képviselői a nemzetek önrendelkezési joga és az önálló Cseh-szlovák állam megalakulása mellett foglaltak állást. Az egyszeri államünneppel kapcsolatos […]

The post Egyszeri államünnep lesz október 30-a appeared first on Gömörilap.

Tovább…

Forrás: http://www.gomorilap.sk/kozelet/egyszeri-allamunnep-lesz-oktober-30-a/

Gyűlnek a polgármesterjelöltek Komáromban

By adam

csoport

Régiónk két vezető pártjánál is népesebb csapatot indít a Függetlenek Komáromért csoportosulás a novemberi önkormányzati választásokon Komáromban. Keszegh Béla jelenlegi alpolgármestert indítják a polgármesteri tisztségért. A Híd és az MKP már korábban megnevezte komáromi polgármesterjelöltjét Héder Ágnes és Knirs Imre személyében, de három további indulóra lehet számítani: Benyó Zoltán, Feszty Zsolt és Bósza János is függetlenként mérettetheti meg magát. Komáromban polgármester és 25 önkormányzati képviselő választására kerül sor november 10-én.

Múlt csütörtökön újabb polgármesterjelölt személyére derült fény: Keszegh Bélát indítja a 21 független képviselőjelölt alkotta Függetlenek Komáromért csoport. Sajtótájékoztatójukon megnevezték lehetséges alpolgármester-jelöltjüket is: megfelelő támogatás Tovább…

Forrás: http://www.deltakn.sk/gyulnek-a-polgarmesterjeloltek-komaromban/

Kigyulladt a kórház Nyustyán

By vt

Tűz ütött ki csütörtökön kora reggel a Rimaszombati járásban található nyustyai (Hnúšťa) kórház területén. Az oltásban 21 tűzoltó vett részt, akik már megfékezték a lángok továbbterjedését és eloltották a tüzet. A Tvnoviny.sk információ szerint 15 személy lélegezte be a sűrű füstöt – végül azonban nem szorultak orvosi segítségre. Személyi sérülés tehát nem történt, minden beteget […]

The post Kigyulladt a kórház Nyustyán appeared first on Gömörilap.

Tovább…

Forrás: http://www.gomorilap.sk/rimaszombat/kigyulladt-a-korhaz-nyustyan/

„Őrizzétek meg a templomot és az iskolát!”

By admin

Újraszentelték az ekeli Szent Ágoston-templomot

Nagy csapást jelentett az ekeli római katolikus hívek számára, amikor beszakadt templomuk mennyezete. A Hippói Szent Ágoston tiszteletére szentelt római katolikus templom egy régebbi, román kori helyére épült 1816-ban klasszicista stílusban. A 2001-ben tartott népszámlálási adatok szerint a község 1461 lakosából 1295 (88,6%) magyar, 152 (10,4%) pedig szlovák nemzetiségű volt. Ugyanekkor 827 római katolikus, 434 református és 26 evangélikus vallású lakosa volt a községnek. Múlt héten kedden, a templom névadó szentjének napján végre sor kerülhetett a felújított templom újraszentelésére, amelyet Orosch János nagyszombati érsek celebrált.

Az épület tetőszerkezete beszakadt, és jelentős károk keletkeztek Tovább…

Forrás: https://www.dunataj.sk/orizzetek-meg-a-templomot-es-az-iskolat/

Vavrek Istán parlamenti képviselő lett

By vt

Új képviselője van a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsának. Miután Pfundtner Edit (Most-Híd) lett az igazságügyi minisztérium államtitkára, a parlamentben Vavrek István lépett a helyére a Híd párt képviselőjeként. Vavrek a 34. parlamenti ülés elején tette le a képviselői esküt. „A becsületemre és a lelkiismeretemre esküszöm, hogy hű leszek a Szlovák Köztársasághoz. Kötelességeimet az állampolgárok érdekében teljesítem. […]

The post Vavrek Istán parlamenti képviselő lett appeared first on Gömörilap.

Tovább…

Forrás: http://www.gomorilap.sk/kozelet/vavrek-istan-parlamenti-kepviselo-lett/

Európa legkiválóbb borai Komáromban

By adam

borkorzo

Hangulatos zene, díjnyertes borok, a régió legjobbnak számító pincéi, gasztronómiai különlegességek, autentikus helyszín és a szokásos közvetlen hangulat – holnap kezdődik a 11. Komáromi Borkorzó.

Idén a megszokottnál is színesebb felhozatallal várja vendégeit Komárom városa péntektől vasárnapig. Összesen ugyanis 7 ország 11 kiváló borászata lesz jelen a Kárpát-medencéből és környékéről, köztük Európa legjobb pincészetei a legkiválóbb díjnyertes borokkal. Nem fognak hiányozni a helyi termelők sem, nem véletlen hát az idei mottó: A Monarchia ízei.

NEM KELL LONDONIG MENNI

A teljesség igénye nélkül Tovább…

Forrás: http://www.deltakn.sk/europa-legkivalobb-borai-komaromban/

Rozsnyói Városnapok magyar támogatással

By rozsnyovidek

Rozsnyó 2018. szeptember 13-15. között rendezi meg városnapi programsorozatát. Az idei évben a magyar állam is a rendezvény támogatói között szerepel, hiszen Rozsnyó testvérvárosa, a magyarországi Szerencs pályázati úton támogatást nyert a program finanszírozására – tájékoztatta portálunkat a Szerencsi Polgármesteri Hivatal.

“Szerencs és Rozsnyó között a jó viszony nem új keletű, hiszen a két város közötti partnerség több mint 25 éves múltra tekint vissza. Az anyaországi és a határokon kívül élő magyarok közötti kapcsolattartást segítő Bethlen Gábor Alap pályázatának köszönhetően a magyar állam 1,3 millió forintos támogatásával Szerencs Város Önkormányzata idén a Rozsnyói Városnapok rendezési költségeihez Tovább…

Forrás: http://rozsnyovidek.sk/2018/09/12/rozsnyoi-varosnapok-magyar-tamogatassal/

Író-olvasó találkozó Lackfi Jánossal Füleken

By vt

A Füleki Vármúzeum szeptemberi író-olvasó találkozójának vendége Lackfi János, a József Attila-, Illyés Gyula-, Déry Tibor- és Prima Primissima-díjas magyar író, költő, műfordító és tanár lesz. A jelenleg Zsámbékon élő szerző egyaránt ismert a felnőttek és a gyermekek körében, mivel mindkét korosztályt érintő, jó néhány könyve jelent már meg. A tévénézők többek között a Lyukasóra […]

The post Író-olvasó találkozó Lackfi Jánossal Füleken appeared first on Gömörilap.

Tovább…

Forrás: http://www.gomorilap.sk/fulek/iro-olvaso-talalkozo-lackfi-janossal-fuleken/

Hagyja otthon autóját és utazzon kedvezményesen az egész megyében!

By Filip Orsolya

Az Európai Mobilitási Hét keretén belül, szeptember 16-tól 22-ig, kedvezményes menetjeggyel utazhatunk Kassa megyében. A kampányban részt vesznek az elővárosi autóbuszok, a Kassai Közlekedési Hivatal és a Szlovák Vasúttársaság személy, valamint regionális expressz vonatai is.

Az Európai Mobilitási Hét célja, hogy propagálja a tömeg-, a gyalogos, illetve a kerékpáros közlekedést az autókkal szemben. Idei témája a Válassz! Válts! Variálj! címszókat kapta. Ahogyan a nevéből is kiderül, célja a bevett sztereotípiák eloszlatása és a sofőrök hozzáállásának megváltoztatása a tömegközlekedés széleskörű lehetőségeinek effektívebb kihasználására, ami természetesen kisebb pénzügyi megterheléssel is jár. (A kampányról bővebben a tavaly megjelent cikkünkben olvashatnak).

„A kampány célja az emberek mozgósítása, Tovább…

Forrás: https://amikassa.sk/2018/09/12/hagyja-otthon-autojat-es-utazzon-kedvezmenyesen-az-egesz-megyeben/

Országos Métabajnokságot rendeztek Szőgyénben

By vt

Szeptember 7-9. között az érsekújvári járásbeli Szőgyénben rendezte meg a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség kedvelt cserkész-sportversenyét, az Országos Métabajnokságot. Tizenhét cserkészcsapatból összesen több mint 300 cserkész vett részt a megmérettetésen, hogy bebizonyítsa, ezt a hagyományos magyar népi játékot még a napjaikban is ugyanolyan lelkesedéssel lehet játszani, mint régen. A versenyen a rimaszombati cserkészek is részt vettek. […]

The post Országos Métabajnokságot rendeztek Szőgyénben appeared first on Gömörilap.

Tovább…

Forrás: http://www.gomorilap.sk/esemenyek/orszagos-metabajnoksagot-rendeztek-szogyenben/

Szeptembertől folytatódik a losonci Ringató 3. évada

By noreply@blogger.com (Éva)

Losoncon, mint az ország 43 helyszínén, a napokban elkezdődtek a

Gyakorló anyaként úgy vélem: jó egy olyan közösséghez tartozni, ahol hasonló korú gyerekeket nevelő anyukák találkozhatnak. Kicsit kiszakadni az otthoni rutinteendők mókuskerekéből. Ugyanazon témák foglalkoztatnak minket, tapasztalatokat cserélhetük, ismerkedhetünk, barátokat szerezhetünk.
Így szeptember elején még fontosabbnak tartom megemlíteni a Ringató-foglalkozások pozitív hatásait. Szülői visszajelzések alapján bátran kijelenthetem, hogy „Ringatós babáink” könnyebben veszik az óvodai beszoktatás nehézségeit. Ez számunkra nagyon fontos, hiszen a foglalkozás a magyar közösségek megmaradását és segítését is célozza. Ezeken a foglalkozáson néphagyományokból merített játékokkal, mondókákkal, dalokkal ismerkednek meg az anyukák. A résztvevő Tovább…

Forrás: http://losoncianziksz.blogspot.com/2018/09/szeptembertol-folytatodik-losonci.html

Sokan pályáznak Kassa főpolgármesteri székére

By Szaszák György

Az érvényes jogszabály szerint tegnap, tehát kedden 24 óráig lehetett leadni a 2018. november 10-én tartandó helyhatósági választásokon a Kassa főpolgármesteri tisztségének elnyeréséért versenybe szálló pályázók benevezését. Nos, amint az kiderült, 14-en – ebből 13 férfi és 1 nő – fognak a polgárok szavazatáért megküzdeni.

A pályázók közül 8-an független jelöltként indulnak:

Alena Bašistová, doc. PhDr., PhD., 42 éves,
Džemal Kodrazi, 55 éves,
Richard Havrilla, Ing., 52 éves,
Miroslav Špak, 43 éves,
Ján Dečo, Ing., 56 éves,
Milan Lesňák, Ing., 38 éves,
Peter Antal, 44 éves,
Jaroslav Džunko, RNDr., Ing., 67 éves.

Párt vagy pártok által támogatott jelöltek:

Viliam Novotný, MUDr., MPH, 45 éves, Tovább…

Forrás: https://amikassa.sk/2018/09/12/sokan-palyaznak-kassa-fopolgarmesteri-szekere/

Könyvajánló (újratöltve) 47.

By noreply@blogger.com (Éva)

Az ősz remek alkalom a kirándulásokra, különösen ha már alábbhagyott a nyári hőség és az eső sem esik. Aki legalább képzeletben kirándulna, mondjuk Provence-ba, annak szíves figyelmébe ajánlom ezt az alábbi, kedélyes könyvet, amelyet szintén a Nógrádi Könyvtár polcain érdemes keresni.

Peter Mayle
Egy év Provence-ban
Ulpius Ház, 2005

Az ifjú angol házaspár, Peter és neje búcsút int Angliának. Tanyát vásárol Dél-Franciaországban, áthozatja a csatornán két kutyáját, és gyökeret ereszt Provence-ban. Hamar kiderül számukra, hogy az itt élők a hagyományaikhoz ragaszkodó, sokat évődő, de keményen dolgozó derék emberek, akik fél lábbal a múlt Tovább…

Forrás: http://losoncianziksz.blogspot.com/2018/09/konyvajanlo-ujratoltve-47.html

A hónap végére elkészül a Jókai utca

By adam

40436279_247744032551234_5703178680268750848_n

Komárom. Az eredeti ütemterv szerint szeptember közepére be kellene fejeződnie a Jókai utca teljes felújításának. Mivel azonban nem várt nehézségek merültek fel, valószínűleg csak a hónap végére végeznek a munkálatokkal. Az Ipari előtt húzódó, valamint az őrsújfalusi járda felújítása azonban nemrégiben befejeződött. További járdák felújítása is napirenden van.

A Jókai utca az utolsó, amely a nagy útfelújítási projekt részeként megújul Komáromban. Az elmúlt bő egy évben 14 forgalmas utca, illetve útszakasz újult meg, köztük a Duna rakpart, az Eötvös utca, a Király püspök utca, a Szabadság utca, az Építők utcája vagy Tovább…

Forrás: http://www.deltakn.sk/egy-honap-mulva-elkeszul-a-jokai-utca/