HÍREK

Délen egyelőre kevés a fertőzött

Délen egyelőre kevés a fertőzött
Szalay Hajnalka
2020. 03. 23., h – 11:22

koronavírus
Friss ikon
Off

Törzs

Az Egészségügyi Információk Nemzeti Központja (NCZI) elkészítette az ország vírustérképét, amelyre folyamatosan kerülnek fel a koronavírus-fertőzöttek adatai. Ebből kiderül, hogy a 185 betegből 100 férfi, valamint, hogy legtöbben pozsonyiak: a fővárosból 66-an betegedtek meg, 32 nő és 34 férfi. Ezt követi Turócszentmárton 12 és Kassa 6 beteggel. Megyei lebontás szerint Pozsonyt (86) Zsolna (24) követi, azt pedig Trencsén (17). A legkevesebb beteg a Besztercebányai kerületben van, összesen hat.

A magyarlakta régióban egyelőre kevés fertőzöttet regisztráltak. A Nagyszombati kerületben 14 beteget tartanak nyilván, ebből három somorjai, egy vörösmajori (Hviezdoslavovo), egy dunaszerdahelyi, egy csallóközkürti egy pedig nagymegyeri. A térkép szerint Nyitra megyében is 14 beteg van, ezek közül négy Érsekújvárban, Léván és Párkányban pedig egy-egy.

A magyarlakta járások közül még a Nagykürtösiben és a Nagyrőceiben lett pozitív a koronavírus teszt két-két esetben. Ezen kívül a Rozsnyói járásban is egy embernél megjelent már a fertőzés, Nagymihályban pedig két embernél igazolták a vírus jelenlétét.

Eddig összesen 3489 tesztet végeztek az országban, amelyek 5,3%-a lett pozitív. A legtöbb beteget március 21-én, szombaton regisztrálták, összesen negyvenegyet.

Bevezető
Pozsony |

A déli járásokban eddig kevés esetben igazolódott be a koronavírus-fertőzés, a legtöbb beteg továbbra is a fővárosban található. A páciensek között egyelőre több a férfi.

Település / hely
Pozsony

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
Szalay Hajnalka

%d blogger ezt szereti: