A szállítás nehézségeit a győri állatkerti is megtapasztalta, Győrbe idén négy afrikai elefántbika költözött, s az elmúlt félévben a látogatók száma – nyilván nekik is köszönhetően – megugrott.

Több mint 30 százalékkal többen vettek belépőt idén a győri állatkertbe – s ha ennek pontos okát nem is tudják, szinte biztos, hogy az új beruházásoknak köszönhető. A Modern Városok Program keretében két éve orrszarvúak érkeztek, számos jelentős felújítás, építés, bővítés történt, szebb és hangsúlyosabb főbejáratot kapott a park kert, s idén még két fő kedvenc fajt is Győrbe szoktattak. Az egyik az elefánt, a másik a pingvin volt.

Az igazgató, dr. Andréka György elmondta: sokat gondolkodott eleinte azon, hogy szükség van-e egyáltalán elefántra, s hogy annak tartására kellően érett-e az 54 éves győri állatkert. De arra jutott, hogy ha egy állatkertnek – működése során először – együtt van annyi pénze, tudása és területe, hogy erre képes, akkor az utókornak tartozik azzal, hogy elefántot tartson. Egyébként – tette hozzá –, ha csak a tartás és a népszerűség ár-értékarányát nézné, a pingvin egyértelműen kifizetődőbb.

Magyarországon Győr az első város – mondta –, ahol több afrikai elefántbika él együtt, mert állatkertekben ez nem gyakorlat, jól lehet a természetben élnek csordában hímek. „Azt gondoltam először, hogy az összeszoktatásuk legalább féléves, inkább egy éves folyamat lesz, de meglepően gyorsan és problémamentesen összeszoktak. Nagyon felkészült a személyzetünk is, és igen jól sikerült kiválasztani az egyedeket, mert életkoruk szerint orgonasípszerűen épült fel a csapat. Messziről látszik, hogy ki a domináns” – utal a 30 éves Pembére, a 16 éves Bou-ra, a 10 éves Rungwe-ra és a 6 éves Kitóra az állatkert igazgatója. Az első kettő Franciaországból, Rungwe Magdeburgból, Kitó Nyíregyházáról érkezett. „Főként maguknak az elefántoknak kellett megtanulni a rendet, például a hatéves elefánt eleinte vette bátorságot, hogy beleegyen a húszéves kollégája ételébe, az meg igen keményen bevágta a sarokba.”

Egzotikus állatokkal az autópálya is egzotikus kaland. Andréka György felidézte: először is úgy kellett a négy különböző helyszínt bejárni, az állatokat megtekinteni, majd a kamionos szállítás útját végigengedélyeztetni Európán, hogy közben tombolt a járvány. Ő pedig akkor – jobb híján – két Sinopharmoltást kapott.

„Mindenhol megkérdezték, hogy kérek-e egy kávét és én mindenhol azt mondtam, hogy először is egy PCR-tesztet kérek. Ezek negyvennyolc-hetvenkét órán át voltak érvényesek, így Európa megszámlálhatatlan tesztpontján jártam, több ezer kilométert megtéve, mire a négy különböző helyszínről az elefántok eljutottak idáig. Hozzá kell tenni, hogy egyedül a repülőtereken ellenőriztek, míg útközben, a határokon még csak lassítanom sem kellett” – meséli.

Az elefántút azzal kezdődött, hogy itthon Győrben daruval helyezték be a megfelelő méretű, bölcső aljú trélerbe a konténert. Kint a megérkezéskor szintén, s ehhez képest a befogás és a bódítás szinte kis feladatnak számított az igazgató szerint.

„Az igazi kihívással útközben találkoztam. Az elefántnak hatalmas az ürüléke, és bizony bele is tapos, csúszkál benne. Ha az ember nem veszi ki alóla viszonylag rövid időn belül, szegény könnyen elesik, lesántul. Ez – ne szépítsük – egy háromórás út alatt három talicska ürüléket jelent. Még annyit zárójelben tegyünk hozzá, hogy ha az ember megáll pihenni, természetesen nem hagyhatja ott az elefántot, tehát mi is – régi barátommal, a veszprémi állatkert igazgatójával – a kamionos parkolókban tettük a le a hűtőnket, a matracunkat. A kamionosok, akik segítettek a szállításban, élvezik ezt, hiszen ők be voltak bútorozva a kamionjukba, de a mi körülményeink a mikrobuszon már kevésbé voltak lakályosak.”

„Európában egyébként meglepően sok kiválóan jól felszerelt, korszerű, zuhanyzóval ellátott, komfortos parkoló, terminál található, egyetlen dologra nincsenek felkészülve: ez az elefántürülék. Amikor ott állsz a talicskányi adaggal az osztrák vagy német autópályán, és mosolyogsz a számtalan kamerának, főleg, ha már az összes szemetest megtöltötted, s még mindig van a talicskában, akkor nem bánod, ha már közel van a cél.