Search by category:
Egyéb kategória

Fegyvert rántott egy elsős középiskolás a másodikos társára

Az elsős fiú fegyvert szegezett társa fejéhez.

A két fiatal közötti incidens, a Markíza információi szerint, egy trencséni középiskolában történt. A másodikos diák előbb rátámadt az első osztályos társára, aki másnapra erősítést hívott. Utóbbiak nem az iskola diákjai voltak.

A szemtanúk szerint a konfliktus másnap az esti órákban kezdődött az egyik öltözőben, ahonnan aztán az iskola épülete elé vonultak át. Miután a nézeteltérés tömegverekedéssé fajult, az elsős fiú vélhetően egy gázpisztolyt húzott elő, ezt pedig az másodikos diák fejéhez szegezte. Egyikőjüket kórházba kellett szállítani – írja a Markíza.

Az iskola vezetősége vizsgálóbizottságot állított fel az ügy kivizsgálására. Az elsős fiú 19 éves. Az iskolába utólagosan jelentkezett, eredetileg ugyanis mozdonyvezető szeretett volna lenni. Az ügyben a rendőrség veszélyes fenyegetés miatt indított eljárást, konkrét személyt eddig nem gyanúsítottak meg.

(tvnoviny.sk)

Read More

Post Comment