Search by category:
Egyéb kategória

Helikopter-balesetben meghalt Sebastián Pinera volt chilei elnök

Helikopter-balesetben meghalt Sebastián Pinera volt chilei elnök

Mészáros Richárd

2024. 02. 07., sze – 09:19

Helikopter-balesetben meghalt Sebastián Pinera volt chilei elnök – közölte kedden este a La Tercera helyi hírportál és a La Nación hírlap.

Carolina Tohá chilei belügyminiszter nem sokkal később közölte, hogy megtalálták Pinera holttestét.

A sajtójelentéseket két kormányzati tisztségviselő és a 74 éves korábbi államfő egyik volt tanácsadója is megerősítette a Reuters hírügynökségnek. Utóbbi elmondta, hogy Pinera életét vesztette, de hárman a fedélzeten tartózkodók közül túlélték a szerencsétlenséget.

Gabriel Boric hivatalban lévő államfő három nap nemzeti gyászt hirdetett, és közölte, megkezdték az előkészületeket arra, hogy pénteken állami temetésen örök nyugalomra helyezzék Pinerát.

A La Nación korábbi tájékoztatása szerint a helikopter négy utasával, köztük a volt elnökkel a fedélzetén a déli Los Ríos régióban zuhant le.

A La Tercera hatósági forrásokra hivatkozva annyit közölt, hogy a helikopter három utasát megtalálták a mentőszolgálatok.

A La Tercera beszámolója szerint Pinera vezette a helikoptert. Hozzátették, hogy a térségben zuhogott az eső. A hírközlés szerint a volt elnök a Lago Ranco település melletti azonos nevű tó felett vesztette el az irányítást a helikopter felett, amely aztán a part közelében zuhant a vízbe. A szerencsétlenség három túlélője önerőből ki tudott úszni.

A SENAPRAD chilei katasztrófavédelmi ügynökség a nap folyamán megerősítette egy helikopter lezuhanását a déli Lago Ranco település mellett, egy halottról és három sérültről számolt be.

Sok – hivatalban lévő, illetve egykori – dél-amerikai államfő nyilvánította ki részvétét, köztük Javier Milei argentin, Luis Lacalle Pou uruguayi elnök, illetve Juan Manuel Santos kolumbiai exelnök. „Sebastián Pinera személyes jóbarát volt és Kolumbia nagyszerű szövetségese” – írta Santos az X közösségi platformon. Felipe Calderón volt mexikói elnök pedig úgy fogalmazott, hogy „Chile elvesztette egyik legjobb elnökét”.

A sikeres üzletemberből lett politikus a 2010-2014, valamint a 2018-2022 években két hivatali ciklust töltött a latin-amerikai ország élén. Első mandátuma idején az ország gyors gazdasági fejlődésnek indult csökkenő munkanélküliséggel, miközben Chile kereskedelmi partnereinél és szomszédjainál lassult a gazdaság. Pinera második elnökségét azonban már a társadalmi egyenlőtlenségek elleni, zavargásokba forduló tüntetések fémjelezték. Hivatali idejére esett a koronavírus-járvány elleni küzdelem is, amelynek során a világ egyik leggyorsabb oltási kampányát hajtották végre. Pinera elnökségének egyik legemlékezetesebb eseménye azonban 2010-ben a 33 bányász kimentése volt az Atacama-sivatagban. A 69 nap után kimentett vájárok történetéről és a nemzetközi mentőexpedícióról film is készült.

Read More

Post Comment