Search by category:
Egyéb kategória

Kiállítás mutatja be Betlérben a 120 éves Franciska-múzeumot

Kiállítás mutatja be Betlérben a 120 éves Franciska-múzeumot

Németi Róbert

2023. 12. 14., cs – 14:25

Betlér |

Amit a keze megérintett, amin a tekintete megpihent címmel nyílt néhány nappal ezelőtt kiállítás a Rozsnyóhoz közeli betléri kastélyban. A tárlat a 120 évvel ezelőtt Andrássy Dénes által létrehozott múzeumot mutatja be, melyet szeretett feleségének, Franciskának állított emléket a krasznahorkai várban.

Ahogy azt Máté Tímea, a Szlovák Nemzeti Múzeum – Betléri Múzeum igazgatója a kiállítás megnyitóján, illetve később szerkesztőségünknek is elmondta, a múzeum 1904-ben nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt. „Minden 1902. október 26-án, vasárnap este kilenc órakor kezdődött Münchenben, a Hubertus-villában, ahol a súlyosan beteg grófnő, Andrássy Dénes szeretett felesége elhunyt. Az éjjeliszekrényén lévő négylevelű lóhere alakú óra megállt, és ma is kilenc órát mutat” – hangzott el a tárlat megnyitóján. A betléri múzeum tájékoztatása szerint  gróf Andrássy közvetlenül felesége halála után kezdett emlékmúzeumot építeni. Már 1903. február 16-án, Andrássy Dénes kérése alapján a Gömör-Kishont vármegye határozatot hozott a Franciska Múzuem létrehozásáról a krasznahorkai kastélyban. A múzeumban a gróf bécsi rezidenciájáról gyűjtött tárgyakat, a berendezés egy részét és a személyes tárgyak nagy részét állították ki, de helyet kapott Franciska halálos ágya is. Mindemellett Franciska ruháit, cipőit, kézitáskáit, jegyzetfüzeteit, kesztyűit és szemüvegeit – mindazokat a tárgyakat, amelyeket a keze érintett, és amelyeken megpihent a tekintete – a krasznahorkai várba vitték, hogy örökre megünnepeljék annak az asszonynak az életét, aki Andrássy grófnőként, a szegények, az árvák és az özvegyek védelmezőjeként vonult be a történelembe. Egy nagy szeretet és áldozatvállalás tiszteletére. „Ezzel a kiállítással olyan élményt szeretnénk nyújtani, mint amilyet a 20. század elején a Franciska Múzeum látogatói tapasztalhattak. Bizonyos értelemben ez egy egyedülálló múzeumi kiállítási kísérlet, hogy megmutathassuk azokat az elveket, amelyek alapján felépült valami, ami a mi szélességi körünkben példa nélküli. Tudjuk, hogy a krasznahorkai vár felújítása hosszadalmas, ezért reméljük, hogy ez a kiállítás legalább részben pótolja a várból származó gyönyörű tárgyak élményét” – tette hozzá Máté Tímea igazgató. 
 

Read More

Post Comment