Komáromi röplabda: a fiataloknak van kitől tanulniuk

By adam

ropiinterjuk_patinagy

A komáromi röplabdások ugyan egy évvel korábban még csak a második legnívósabb ligában szerepeltek, a szinte helyi fiatalokból álló csapat kiharcolta az extraligába való visszajutást. Az első számú országos bajnokság azonban már “más kávéház”, így a Duna-parti egyesület kénytelen volt erősíteni, ugyanakkor az utánpótlás nevelését továbbra is első számú prioritásként kezeli.

Ez a felfogás hosszú távon igencsak kifizetődhet, ennek jeleit pedig már most látni. A fiatalokból és a tapasztaltabb rókákból álló gárda ugyanis (cikkünk írásakor) 10 mérkőzést követően 5 győzelemmel és ugyanennyi vereséggel a tabella középmezőnyét erősíti, s ehhez még csak méregdrága légiósok Tovább…

Forrás: http://www.deltakn.sk/komaromi-roplabda-a-fiataloknak-van-kitol-tanulniuk/