HÍREK

KORONAVÍRUS: Óva int a spekulációktól és az ellenségeskedéstől Hájos Zoltán

“Az emberséges hozzáállásra apellálok, nem engedhetjük, hogy ez a tény spekulációkat szüljön a szóban forgó személy kilétét illetően, ellenségeskedést, egymással szembeni elítélést és hibáztatást váltson ki. Egyikünk sem lehet biztos benne, hogy az ő szervezetében nem lappang a koronavírus” – figyelmeztetett.

Hozzátette, ezekben a pillanatokban rendkívül fontos, hogy felelősségteljesen viselkedjünk, így az óvintézkedéseket továbbra is be kell tartani. Azt javasolta, mindenki igyekezzen minimalizálni a társadalmi kapcsolatok mértékét, amíg a helyzet stabilizálódik. “Amennyiben lehetséges, maradjon otthon. Ha mégis el kell mennie bevásárolni, vagy  be kell mennie a munkahelyére, ügyeljen a távolságtartásra és saját, valamint mások biztonságára – védekezzen szájmaszkkal, vagy szükség szerint legalább kendővel, illetve hasonló ruhadarabbal takarja el száját és orrát” – hangsúlyozta.

“Legyünk egymással szolidárisak, türelmesek, és ne feledjük, hogy egyesített erővel sikerülhet. Ha mindenki otthon marad, aki teheti, meg tudjuk csinálni!” – zárta sorait Hájos Zoltán.

Korábban elterjedt az interneten, hogy egy orvosházaspár karanténba vonult, miután felléptek náluk a koronatvírus-fertőzéshez hasonló tünetek. Esetükben a teszt pénteken negatív lett, tehát nem fertőződtek meg.

(Dunstreda.sk)

Rovat: 
Borítókép megjelenítése a cikkoldalon: 
1
Cikkoldali bevezető: 

Azt követően, hogy egy dunaszerdahelyi lakosnál is beigazolódott a koronavírus-fertőzés gyanúja, Hájos Zoltán polgámester a városi hivatal weboldalán és az önkormányzat híroldalán is közzétette üzenetét ezzel kapcsolatban.

Borítókép: 
PR indítási idő: 
hétfő, március 23, 2020 – 05:55
PR befejezési idő: 
hétfő, március 23, 2020 – 05:55
%d blogger ezt szereti: