Search by category:
Egyéb kategória

Oroszlán a határban: Mi történt 1652-ben Nagyvezekénynél?

370 éve a Nyitra melletti Nagyvezekénynél összecsaptak a törökökkel a magyar királyi hadak. Az oszmánok négyezer fős serege ellen 1200 főt vonultatott fel Forgách Ádám érsekújvári kapitány. Bár a csatában sokkal több katonát, 800 főt veszítettek a törökök, a magyarok nem ünnepeltek győzelmet, mert a vezekényi határban lelte halálát az Esterházy család négy tagja. A történelem elégtétele, hogy ez a véráldozat hozta meg később a család igazi elismertségét.

Az Esterházyak a 17. század közepén ugyan már befolyásosak és nagyon gazdagok is voltak, de a történelmi magyar családok, a Nádasdyak, a Forgáchok és a többiek úgy tekintettek rájuk, mint feltörekvő újgazdagokra, akik házasodással szerezték a vagyonukat. Ebben volt is némi igazság, Esterházy Miklós nádor kétszer is házasodott, és mindkétszer az ország leggazdagabb özvegyét vette feleségül: Dersffy Orsolyát, majd Nyáry Krisztinát.

Amikor a török portyázó hadak kifosztották a gímesi vár környékét, 150 rabot és vagy 300 marhát hajtottak el, a család ifjú tagjai is hadba indultak ellenük. Köztük volt a néhai Miklós nádor huszonhat éves fia, László pápai főkapitány, valamint három unkatestvére: Esterházy Ferenc balassagyarmati főkapitány, Esterházy Tamás lévai vicekapitány és Esterházy Gáspár aranysarkantyús vitéz.
Ihol jőve Forgách Ádám újvári generális uram levele, kiben kérte bátyámuramat, hogy menne Újvárba, mivel Musztafa bég, kit rabló bégnek is híttak, Ghýmes táját akarja elrabolni, kinek kívánna elejibe menni jó készülettel. Kéri vala azért bátyámuramat, hogy ne szánná fáradságát oda, kire csakhamar reáálla” – jegyezte le naplójában László öccse, Esterházy Pál, aki bátyja tragikus halálát követően 17 évesen volt kénytelen átvenni a családfő szerepét.

Vörös posztóval béborítva

A csatába még bizakodva indultak az Esterházy unokatestvérek, és arra készültek, hogy miután megleckéztetik a törököt, nagy ünnepséget csapnak a viszontlátás örömére. 1652. augusztus 25-én egész nap folyt a harc, a szekérsáncba rendeződött magyarok több török rohamot is kiálltak, de a jobb és bal szárnyakon a szekérsáncból kitörő négy Esterházy csapattestét az oszmánok beszorították egy vízmosásos területre, ahol felmorzsolták, lemészárolták őket. „Bátyámuram azom Zöldfikár nevű lovon ülvén, kit nékem ígért vala, együtt menvén vagy húsz lovassal, egy nagy sáros pataknak szoríttatott, azhol az ló megesvén véle gyalog sokáig harcolt, s két törököt is vágott le… volt pedig 25 seb rajta, ki lövés, ki szúrás, ki vágás… Végtére a sok sebektől ellankadván életét dicsőségesen letette azon körülötte lévő szolgáival együtt este hat és hét óra közben, kit Isten nyugosszon az örök életben” – olvasható Esterházy Pál naplójában. Vele együtt esik el három unokatestvére, közülük Esterházy Ferenc fejét a törökök trófeaként magukkal is vitték. Rajtuk kívül még négy Esterházy vett részt a csatában (Zsigmond, János, Sándor és Miklós), akik élve megúszták az ütközetet.
A négy Esterházy fiú halálának híre mélyen megrendítette a magyar nemességet, de még a bécsi udvart is. A császár, a titkos tanács, de gróf Mansfeld és gróf Puchaim is őszinte részvétüket fejezték ki a családnak, amely számára a négy fiú hősi halála onnantól fontos viszonyítási pont, a haza és a kereszténység iránti elkötelezettség bizonyítéka. Már a temetést is úgy szervezték meg, hogy az Esterházy család rangját és véráldozatának nagyságát hangsúlyozza. Korabeli krónikák szerint mintegy húszezren vettek részt a nagyszombati gyászszertartáson 1652. november 25-én. Ezt megelőzően az elhunytak földi maradványait a semptei (Šintava) vár kápolnájában ravatalozták fel.
Eljövén a temetésnek is ideje felvettük a testeket Semptérül a kápolnábul s tétettük a társzekerekre, melyek mind vörös posztóval voltak földig béborítva. Úgy a szekeres lovak is, aminthogy az egész temetésnek posztói mind vörösek voltak a zászlókkal együtt. Volt pedig tizenkét lovas sereg, emellett az öltöztetett lovak, szerszámos vezetéklovak, felöltöztetett lovasok, s más egyéb sokféle öltözetek. Emellett a sok számtalan nép, aki mindenestől könnyen állott ötezer emberből. Volt castrum doloris a szentegyház közepin, ahol több volt négyezer viaszgyertyánál. Tölt ezen temetés az éléssel együtt 8564 forintban a falukon lévő kvártélyozáson kívül.”

A fájdalom vára

A castrum doloris pedig nem más, mint a fájdalom vára, a halottak emlékére emelt szentély a templom belsőjében, melyet a temetés után elbontottak. Az Esterházy ifjak gyászszertartására emelt díszes barokk építmény a négy koporsó felett magasodott, falain ott sorakoztak a hadi trófeák, és mindenütt látható volt az Esterházyak címerállata, a kardos griff. A gyászmisén Pálffy Tamás nyitrai püspök és Hoffmann Pál pécsi püspök mondott beszédet, majd az elhunytakat a templom kriptájában helyezték végső nyugalomra. A nagyszombati Szent János-székesegyházban ma is láthatók azok a halotti pajzsok, amelyek a négy Esterházy fiú emlékét őrzik.
A gyász után a felemelkedés kezdődött az Esterházyak számára, a nagyreményű Esterházy László elhunytával öccse, a 17 éves Pál lett a családfő, akit a jogi ügyeket vivő Esterházy Farkas látott el tanácsaival. Egyrészt Pál húga, Esterházy Anna férje, Nádasdy Ferenc országbíró hatalom- és birtokvágyát kellett megakadályoznia, másrészt elérnie, hogy Pál házasságot köthessen az unokahúgával. A kései utód, Esterházy Péter így írt erről: „Megkezdődött Farkas báró irányításával a baj elhárítását célzó bonyolult hadművelet, amely részint a birtokrészek birtokviszonyainak tisztázására, másrészt arra irányult, hogy Pál elvehesse István bátyja lányát, a 11 éves Esterházy Orsolyát.”
Orsolya 18 gyermeket szült, 41 évesen halt meg, Pál második felesége, Thököly Éva (Thököly Imre testvére) még 7 gyermeket hozott a világra. Pál pedig a gyermeknemzés mellett harcolt, politizált, festett, verseket és zeneműveket írt. Kantátái (zenekarra, énekkarra és szóló énekszólamokra komponált többtételes zeneművei) 1711-ben Harmonia Caelestis címmel gyűjteményes formában is megjelentek. Ugyanezt a címet adta Esterházy Péter a 2000-ben megjelent, nagy ívű családregényének is.

Elfűrészelték, ledöntötték

A Nagyvezekényben elhunyt hősökre a család szívesen hivatkozott, de a Nádasdy Ferenc által egy augsburgi ötvössel készíttetett, Esterházy László halálát ábrázoló nagy ezüsttálon kívül, amelyet ma a budapesti Iparművészeti Múzeumban őriznek, sokáig nem volt semmilyen emlékművük. 1734-ben Esterházy Imre főprépost öt méter magas homokkő obeliszket emeltetett Nagyvezekény határában, a csata helyszínén. A millennium évében 1896-ban ezt váltotta Markup Béla alkotása, egy hatalmas bronzoroszlán, amely a mancsát széttépett török zászlón nyugtatja, és ordítva jelzi, hogy nem felejt. Az oroszlán sorsa az elmúlt években felettébb hányattatott volt, 1992-ben vandálok elfűrészelték a török zászlót és a kopját, amelyet a mancsában tartott, 1996-ban azokat a táblákat törték össze, amelyek a szobor eredetéről tájékoztatták a turistákat, 2013-ban pedig az egész szobrot szét akarták fűrészelni. Az ötszázkilós oroszlán ellenállt, több helyen is megkezdték, de nem bírtak vele, csak az egyik mancsát fűrészelték le majdnem, végül azt is otthagyták. Ráadásul a repedéseiben megbúvó darazsak is megtámadhatták a tetteseket, akik menekülőre fogták. A talapzatáról ledöntött szobrot másnap egy járókelő találta meg a fűben, és értesítette a község polgármesterét. Ladislav Sabo galántai szobrász restaurálta, és a budapesti levéltárakban őrzött dokumentumok alapján a törököktől zsákmányolt zászló és kopja is visszakerült az oroszlán mancsa alá. A munkálatok négy évig tartottak, több mint húszezer euróba kerültek, az oroszlán 2018 augusztusában tért vissza Nagyvezekénybe. 2019-ben újra vandálok rongálták meg, festékszóróval fújták be a talapzatát. Azóta békésen szemléli a tájat, turisták is ritkán háborgatják, mert bár Szlovákia egyetlen, a törökellenes harcokra emlékeztető köztéri műalkotása, kevesen tudnak róla.

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2022/39. számában jelent meg 

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacen

Read More

Post Comment