Hatályba lépett az amnesztiatörvény, Klicsko költözött

Viktor Psonka főügyész a múlt héten közölte, hogy amennyiben a tüntetők határidőre teljesítik a feltételeket, egy hónapon belül, azaz március 18-ig lezárnak minden eljárást, amelyet összesen 268 tüntető ellen indítottak. Annak érdekében, hogy elősegítsék a jogszabály hatályba lépését, a bíróságok múlt pénteken mind 234 fogva tartott tüntetőt kiengedték a börtönökből.

A … Tovább…

Via: BUMM

    

Van Rompuy: többségben lesznek az EU mellett elkötelezett pártok

“Őrizzük meg az arányérzékünket” – húzza alá Van Rompuy, aki szerint ha az euroszkeptikus erők 25 százalékos eredményt szereznek, az azt jelenti, hogy az emberek 75 százaléka másként gondolkodik, sőt, azok, akik ténylegesen ki is lépnének az EU-ból, a kisebbségen belül is kisebbségben vannak – hangoztatja az Európai Tanács november végén távozó elnöke.

Arra a felvetésre, hogy az EU a válságkezelésben túl keveset … Tovább…

Via: BUMM

    

Március 14-én 19 órakor bérletszünetben (Jegyek válthatók!), 28-án 19 órakor Kas...

By Komáromi Jókai Színház

Március 14-én 19 órakor bérletszünetben (Jegyek válthatók!), 28-án 19 órakor Kassán

Harold Pinter: ÁRULÁS – Komáromi Jókai Színház
Szereplők: Jerry – Mokos Attila Robert – Petrik Szilárd m.v. Emma – Bandor Éva (Jászai Mari-díjas) Rendezte: Valló Péter (Kossuth-díjas) m.v. Premier: 2013. … Tovább…

Via: Jókai

    

Vészhelyzet egy amerikai atomtemetőben

A 800 méter mélyen lévő, hadiipari kutatások és atomfegyverek gyártásakor keletkezett nukleáris hulladékanyagokat tároló létesítmény levegőjében mértek a kelleténél nagyobb radioaktivitást. Roger Nelson szóvivő szerint a múltban előfordult ugyan, hogy az érzékelők hamis riasztást adtak ki, mert meghibásodtak vagy ingadozott a földben természetesen jelen lévő radioaktív radon szintje, de biztonsággal állítható, hogy sosem … Tovább…

Via: BUMM

    

Az orrukig sem láttak a sílövők, elhalasztották a versenyt

A szervezők a magyar idő szerint 16 órára kiírt számot előbb egy órával halasztották el, majd – mivel a látási viszonyok nem javultak – hétfő reggel 7 órára tették át a rajt időpontját.

Az ötkarikás játékok völgyben lévő hegyi központjában, Krasznaja Poljanán még csak az látszott, hogy a Kaukázus csúcsait felhő takarja, de lanovkával egyre feljebb haladva fokozatosan csökkent a látótávolság. Volt olyan pont, amikor … Tovább…

Via: BUMM

    

Felrobbantottak egy turistabuszt az izraeli határ közelében, halottak

Más források út mentén elhelyezett pokolgépről szólnak. Két halálos áldozat dél-koreai, a harmadik halott a busz egyiptomi sofőrje. Mohamed Murszi iszlamista elnök tavaly júliusi megbuktatása óta a Sínai-félszigeten szélsőséges milíciák vetették meg a lábukat, s onnan mérnek csapásokat az általuk államcsínnyel vádolt egyiptomi központi hatalom, főként a fegyveres erők ellen.

(MTI) Tovább…

Via: BUMM

    

Michelangelo 450 éve halt meg

Michelangelo di Lodovico Buonarroti Simoni 1475. március 6-án született a toscanai Capresében. Anyja betegsége miatt egész kiskorától egy kőfaragó családjával élt, ezért mondogatta később, hogy az anyatejjel szívta magába a kalapács és a véső használatát. Iskoláit Firenzében, Itália akkori kulturális központjában végezte, de tanulás helyett inkább a festményeket másolgatta és a művészek társaságát kereste. … Tovább…

Via: BUMM

    

Ezekre a pártokra kell szavazni: Smer, Híd, SDKÚ, KDH

Aki nem más, mint Robert Fico miniszterelnök. Szerinte a májusi EP-választásokon a választóknak a standard politikai pártokra kell szavazniuk, különben az a veszély fenyeget, hogy olyanok kerülnek az Európai Parlamentbe, akiknek nincs ott keresnivalójuk.

A standard pártok pedig a következők a kormányfő szerint: Smer, Híd, SDKÚ, KDH. “Figyelmeztettem, és továbbrai s figyelmeztetni fogom a jobboldali standard pártokat, hogy amennyiben továbbra is szétverik … Tovább…

Via: BUMM

    

A kijevi tüntetők elhagyják a városházát

A tüntetők vezetői úgy nyilatkoztak, hogy a városháza elhagyása az ellenzék jó szándékú gesztusa. Azért ürítik ki a főhadiszállásuknak tekintett, december elején megszállt épületet, mert a hatóságok pénteken kiengedték az ukrajnai börtönökből mind a 234 fogva tartott ellenzéki tüntetőt. A híradások szerint a tüntetők egy része két belvárosi épületbe, Októberi Palotába és az Ukrán Házba … Tovább…

Via: BUMM

    

A Dal: Négyen már a döntőben

Az elhangzott kilenc dal közül a legtöbb, 39 ponttal Király Viktor dala, a Running Out of Time (szerzők: Király Viktor és Király Tamás) jutott a döntőbe.

“Nemcsak az Eurovízióra kijutás lehetősége vonz, hanem egyszerűen élvezem, amit csinálok” – mondta Király Viktor nemrég az MTI-nek. Az énekes a héten tette közzé a dalhoz készült friss videót, amelyben a legendás amerikai hiphop csapat, a Run-DMC egyik rappere, Darryl DMC McDaniels is … Tovább…

Via: BUMM

    

Az RMDSZ március elején véglegesíti jelöltlistáját

A szövetség honlapján olvasható tájékoztatás szerint valamennyi pályázó dossziéját formai szempontból megfelelőnek találták és az esetleges óvások elbírálása után a Szövetségi Állandó Tanács (SZÁT) a jövő héten rangsorolja őket. A jelöltlistát a szövetség belső parlamentjeként működő Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) március elsejei ülésén erősíti meg – tette … Tovább…

Via: BUMM

    

Így táncoltak a nők az erőszak ellen Dunaszerdahelyen

Délelőtt 11 órakor a Városi Művelődési Központ előtt volt a tömeges táncolás. A V mint Victory, V mint Valentine, V mint Vagina: a V-Day névre keresztelt nemzetközi mozgalom már több, mint tizenöt éve küzd a nők és lányok ellen elkövetett erőszak fölszámolásáért. A mozgalom által szervezett rendezvények kreatív eszközökkel hívják fel a társadalom figyelmét olyan szőnyeg alá söpört problémákra, mint a … Tovább…

Via: BUMM

    

Csúf verést kaptak a szlovákok Szlovéniától is

Az ellenfél ezúttal Szlovénia volt, mely a világbajnoki divíziók között liftezik fel és alá, így ugyan nem tartozik a szűk elithez, de a második vonal válogatottjainál azért nagyobb játékerőt képvisel. Szlovákia már évek óta az elitcsoport tagja, és stabil olimpiai résztvevőnek tekinthető – az ellenfél azonban most jutott ki először az ötkarikás játékokra.

A két csapat közti, papíron levő különbség … Tovább…

Via: BUMM

    

Ismét betörtek a sportcsarnokba

By admin

8144781713_3089fff2ac_h

Még tavaly nyáron történt, hogy ismeretlen elkövetők bejutottak a komáromi sportcsarnokban működő irodákba, és onnan pénzt és egyebeket tulajdonítottak el. Nos, úgy tűnik, a történelem ismétli önmagát, hiszen tegnap éjjel újfent betörés történt. Ezúttal a másik oldalról törték fel az ajtókat, és Bak Norbi barátom (aki egyébként a személyi edzőm is) pici magántornaterméből eltulajdonították a számítógépét.

Valószínűleg nem profival állunk szemben, hiszen ezen kívül mást nem vitt el, pedig egy értékes mobiltelefon is ott hevert az asztalon. Emberünk először az ablakot próbálta felfeszíteni, majd miután nem járt sikerrel, szétbarmolta a zárakat, és az egyébként 6-8 éves, fehér Sony Vaio All-In-One számítógéppel Tovább…

Via: Napigerzson

    

Nyílt napok a Selye János Egyetemen

selye janos egyetem tkk

Az idén tizedik évét betöltő Selye János Egyetem nyílt napot szervez február 18-án, kedden a Gazdaságtudományi Kar és a Tanárképző Kar iránt érdeklődők számára, február 20-án, csütörtökön pedig a Református Teológia Kar iránt érdeklődők számára.
Tovább…

Via: Felvidek

    

Már most megvan Szocsi legviccesebb fotója

By hvg@hvg.hu

Legtöbben már készségszinten használják a digitális fényképezőgépeket, emiatt aztán egyre kevésbé nevetünk a gépet fordítva tartós karikatúrákon. A szocsi olimpia pénteki hoki mérkőzésén azonban készült egy olyan fotó, ami nem karikatúra, nincs mögötte photoshopolás, csak egy elkapott pillanat a valóságból. Megkockáztatjuk, hogy technológiai szempontból ez minden idők legviccesebb olimpiai képe. Tovább…

Via: HVG

    

Matovič feljelentette Paškát rágalmazásért

Az incidensről, amely során egy nő egy széket próbált a képviselők közé dobni, csakis Paška tehet – állítja ezzel szemben Matovič.

“Tegnap, rögtön az eset után megkérdeztem a portán, ki hozta a hölgyet a parlamentbe. Ott arról tájékoztattak, hogy nem egy képviselő vendége volt, hanem mint közönség érkezett oda. Éppen ezéert az esetért csakis Paška tehető felelőssé” – mondta Matovič.

A Nemzeti … Tovább…

Via: BUMM