Már a kiállított állatok hangját is hallani lehet a múzeumban

By Hírszerkesztő

Az újítást a Művészeti Alap támogatta 3000 euróval, a múzeum 340 euróval járult hozzá a projekt megvalósulásához.

Gabriela Kolesárová, a természettudományi gyűjtemény gondozója elmondta: a kiállítóvitrinekhez mellékeltek egy interaktív nyomógomb-panelt azoknak az állatoknak a neveivel, amelyek az adott vitrinben láthatók. A nyomógomb megnyomása után öt-tíz másodpercig hallható a kiválasztott állat eredeti hangja.

A tárlaton az erdei vadállatokon kívül különféle madárfajok is megtekinthetők. A kurátor elmondása szerint a múzeum legrégebbi kiállításáról van szó, ennek ellenére az egyes élőlények preparátumai nagyon jó állapotban vannak. „A tárlatot hazai és külföldi turisták egyaránt látogatják, ezen kívül nagyon kedvelt az Tovább…

Forrás: https://parameter.sk/mar-kiallitott-allatok-hangjat-hallani-lehet-muzeumban

Elloptak egy feltételezett Michelangelo-festményt, mielőtt szakértő megvizsgálhatta volna

By eszter

A Szent család című 16. századi kép, amely a zelei templom lelkésze, Jan Van Raemdonck szerint meghökkentő hasonlóságot mutat a reneszánsz mesternek egy brit gyűjteményben őrzött rajzával, péntek hajnalban tűnt el helyéről az oltár közelében. A hiányát – és azt, hogy a külső kapu nyitva volt – két asszony vette észre, akik reggel virágot hoztak az oltárra. 

Egy közelben lakó asszony hajnali 5 órakor egy 20 év körüli férfit látott ólálkodni a templom környékén, de az illető eltűnt, amikor a nő felkapcsolta a villanyt – mondta el a pap a The Guardian című brit Tovább…

Forrás: https://parameter.sk/elloptak-egy-feltetelezett-michelangelo-festmenyt-mielott-szakerto-megvizsgalhatta-volna

Jakub és Nina - Ezek a legnépszerűbb babanevek Vágsellyén

By Hírszerkesztő

Az újszülöttek száma kb. annyi, mint két évvel ezelőtt, ugyanakkor 2017-es esztendővel összehasonlítva tavaly 38-al kevesebb gyermek született a városban. A városi hivatal tájékoztatása szerint a lányoknál a Nina, a fiúknál pedig a Jakub volt legnépszerűbb újszülött név.

A szülők a lányok esetében hét alkalommal választották a Nina nevet, második lett holtversenyben a Viktória, a Tamara és a Dorosta, harmadik pedig szintén holtversenyben a Natália, a Sofia és a Zuzana.

A Jakub nevet kilenc kisfiú kapta, a második legnépszerűbb fiúnév a Tomáš volt, őket követték holtversenyben a Michalok, a Patrikok és a Samuelek.

2018-ban magyar – Tovább…

Forrás: https://parameter.sk/jakub-es-nina-ezek-legnepszerubb-babanevek-vagsellyen

Elhalasztotta gyermeke világra hozását egy brit képviselőnő a brexitszavazás miatt

By eszter

“Még ha az orvosok által javasoltnál egy nappal később jön is világra gyermekem, de egy olyan világra, amelyben nagyobb az esély az erős kapcsolatra Nagy-Britannia és Európa között, akkor megéri küzdeni”

– mondta a London Evening Standard című lapnak Tulip Siddiq munkáspárti képviselő.

Az orvosok tanácsára keddre tűzték ki a 36 éves ellenzéki politikus császármetszéses szülésének időpontját, de a parlamenti szavazás miatt végül – az orvosok beleegyezésével – csütörtökre halasztották a fiúgyermek világra segítését észak-londoni választókerületének egyik kórházában.

A várandós képviselőnőt férje, Chris tolja be kerekesszéken a képviselőházba. 

Tulip Siddiq unokája Mudzsibur Rahman sejknek, Banglades első elnökének, Tovább…

Forrás: https://bulvar.parameter.sk/elhalasztotta-gyermeke-vilagra-hozasat-egy-brit-kepviselono-brexitszavazas-miatt

Megkezdődött Indiában a világ legnagyobb vallási eseménye

By eszter

A BBC brit közszolgálati média tudósítása szerint csak az első nap legalább 15 millió hívőre számítottak a szervezők az ország északi részén, Uttar Prades államban fekvő Prajágnál (korábbi nevén Alláhábádnál). A hinduk szerint, akik ilyenkor megfürdenek a Gangesz, a Jamuna és a Szaraszvati szent folyók találkozásánál, lemossák magukról bűneiket. A rítus a lelki megtisztulás és üdvösség felé mutat utat.

A legnagyobb érdeklődés rendszerint a hamuval borított száduk – a hindu aszkéták -, közülük is a nága szent emberek rituális fürdését kíséri. 

A legutóbbi, 2013-as Kumbh Melá fesztiválon engedélyezték először, hogy aszkéta nők is megfürödjenek a Tovább…

Forrás: https://domina.parameter.sk/megkezdodott-indiaban-vilag-legnagyobb-vallasi-esemenye

835 eurót talált a kaszinóban, a biztonsági kamerába bámulva áldotta az égieket

By Hírszerkesztő

A videón az látható, ahogy tavaly december 21-én a kaszinó vendége éppen távozik a teremből, ám közben az egyik nyerőgépnél észrevesz egy pénzköteget, meglepődve összecsapja a tenyerét, felmarkolja a lóvét, a biztonsági kamera felé fordulva hálát ad az égnek, és miután töpreng egy sort azon, hogy dobjon-e a talált pénzből valamelyik nyerőgépbe, inkább angolosan távozik a teremből.

Az elkövető arra valószínűleg nem gondolt, hogy a 835 eurónyi készpénz a jogos tulajdonost illeti meg, nem őt. A pénz egyébként az egyik nyerőgép teljes forgalma volt, és a kaszinó személyzete felejtette ott, miután kiürítette a masinát.

A rendőrség most a Tovább…

Forrás: https://parameter.sk/835-eurot-talalt-kaszinoban-biztonsagi-kameraba-bamulva-aldotta-az-egieket

9. Pozsonyi Magyar Vigadóbál: Mulatni bolondulásig!

By Csonka Erika

Fellép a BON BON és az elragadóan csinos hölgyekből álló PRINCESS modern vonós trió, méghozzá nem mindennapi élő, zenekaros formációban.

Az est folyamán természetesen cigányzene és egy különleges báli zenekar is szórakoztatja majd kedves vendégeinket.

A pozsonyi magyarságon kívül ismét szeretettel várják a távolabbról érkező vendégeket is.

A 9. Pozsonyi Magyar Vigadóbál színvonalas, de kötetlen szórakozást ígér, ami a pozsonyi vigadóbálokat eddig is jellemezte – éjféltől akár zakó és nyakkendő nélkül is – úgy, ahogy azt a bál mottója is jelzi: MULATNI BOLONDULÁSIG!

A belépőjegyek 70, illetve 110 euróba kerülnek. 

A jegyár tartalmazza: az aperitifet, a vacsorát, egy pohár bort, Tovább…

Forrás: https://parameter.sk/9-pozsonyi-magyar-vigadobal-mulatni-bolondulasig

A januári után a következő három évben nem lesz teljes holdfogyatkozás

By eszter

Európában és Afrikában röviddel napfelkelte előtt alakul ki a teljes holdfogyatkozás, míg Észak- és Dél-Amerikából az éjszaka kezdetén vagy közepén lesz látható.

A Hold magyarországi idő szerint 4 óra 34 perc és 7 óra 51 perc között lesz a Föld árnyékában.

A holdfogyatkozás kezdetekor az árnyék bal oldalról kezdi eltakarni a Holdat. A teljes fogyatkozás nagyjából egy órán át fog tartani, eközben a Hold látható marad, de vörös színben, ezért hívják vörös Holdnak.

A vörös szín ugyanannak a jelenségnek köszönhető, mely miatt a naplemente rózsaszín, vörös vagy narancsos színű.

“A Föld légköre egy kicsit megtöri a napfényt, Tovább…

Forrás: https://parameter.sk/januari-utan-kovetkezo-harom-evben-nem-lesz-teljes-holdfogyatkozas

Egy fickó beállított a rendőrségre és azt mondta: „hoztam egy bombát“

By Tóth Tamás

Hétfőn délután egy férfi sétált be a kassai rendőrségre, ahol azt mondta, hogy egy ismeretlen személy bombát tett a hátizsákjába, ezért szeretné azt leadni.

A rendőrséget evakuálták, a helyszínre pedig riasztották a mentőket, tűzoltókat és tűzszerészeket is. A hátizsákban végül nem találtak robbanószert – csupán személyes tárgyak és tízórai volt benne.

A rendőrség hamis riasztás vádjával indított eljárást, a gyanúsítottat őrizetbe vették.

-para-

Címkék:
Rovat:
Borítókép megjelenítése a cikkoldalon:
1

<div class="field field-name-field-lead field-type-text-long Tovább…

Forrás: https://parameter.sk/egy-ficko-beallitott-rendorsegre-es-azt-mondta-hoztam-egy-bombat

Szabadlábra helyezték a volt pakisztáni kormányfőt, mégis börtönben marad

By Tóth Tamás

A hétfői döntés révén az igazságügyi testület jóváhagyta egy alsóbb szintű bíróság szeptemberi határozatát, amely elrendeli Sharíf óvadék ellenében történő szabadlábra helyezését a Panama-iratok néven ismertté vált botrány kapcsán. Ez utóbbi azért pattant ki, mert a vád szerint Saríf  családjának több offshore vállalathoz is köze van. Olyan, több millió dolláros vagyonokat kezelő cégekről van szó, amelyek eredetét a család jövedelme nem igazolja.

Saríf mégsem távozhat szabadon, ugyanis több bírósági per van folyamatban ellene, és éppen egy másik ügy miatt tölti most börtönbüntetését. Decemberben hét évre ítélték korrupció miatt, mert nem tudta bizonyítani a forrását annak Tovább…

Forrás: https://parameter.sk/szabadlabra-helyeztek-volt-pakisztani-kormanyfot-megis-bortonben-marad

Terrortámadásokért négy évre ítéltek egy cseh nyugdíjast

By Tóth Tamás

A 71 éves Jaromír Balda 2017 nyarán Mladá Boleslav mellett két alkalommal szándékosan fákat döntött a vasúti sínekre, hogy vonatbalesetet idézzen elő.

Mindkét esetben hibás cseh nyelven írt, fenyegető tartalmú röplapokat is hátrahagyott a környéken azzal a céllal, hogy az esetleges balesetekért a lakosság a muzulmán bevándorlókat tegye felelőssé. Bár a szerelvények mindkét esetben nekiütköztek a sínekre döntött fának, de sérülés nem történt, csak anyagi károk keletkeztek.

Jaromír Balda az első cseh állampolgár, akit terrorizmusért ítéltek el Csehországban – mutatott rá Martin Bíly ügyész a bírósági döntés után tartott sajtóértekezletén.

A nyugdíjas a hatályos törvények szerint Tovább…

Forrás: https://parameter.sk/terrortamadasokert-negy-evre-iteltek-egy-cseh-nyugdijast

Újabb magyar játékos kerülhet a DAC-hoz

By Tóth Tamás

A csakfoci.hu információja szerint a Puskás Akadémia felkínálta labdarúgóját, Prosser Dánielt a DAC-nak. A sárga-kékek állítolag nyitottak a játékos leigazolására, ám egyelőre nem született végleges döntés.

A huszonnégy éves játékos jelenleg a Puskás Akadémia spanyolországi edzőtáborában készül a tavaszi szezonra. Prosser az őszi idényt a román élvonalbeli Sepsi OSK-nál töltötte, de csak két bajnokin lépett pályára. Kalmár Zsolt, Vida Máté, Vida Kristopher és Csóka Dániel után Prosser a dunaszerdahelyi csapat ötödik magyarországi játékosa lehetne.

csakfoci.hu

Oldalról támadott be egy haladó Audit a dunaszerdahelyi utca fura tánccsillaga

By sztibi

Vasárnap este a városházánál garázdálkodott a fickó, akiről számos videó kering a közösségi háló dunaszerdahelyi csoportjaiban (felbukkant már nálunk is, ITT és ITT), melyeken egy bevásárlókocsit tologatva vagy anélkül dalra fakad, mulat, illetve laza, ritmusos, kar-, csípő- és térdhajlításokkal vonja magára a figyelmet a város különböző pontjain.

Így történt ezt tegnap este is a Galántai út és a Fő utca kereszteződésében lévő körforgalomnál, mielőtt valamivel később megtörtént a baj. Az egyik Facebook-csoportban megosztott információk szerint a vélhetően valamilyen tudatmódosító szer hatása alatt lévő fazon átballagott a városházához, és célba vette a Fő utcán Tovább…

Forrás: https://parameter.sk/oldalrol-tamadott-be-egy-halado-audit-dunaszerdahelyi-utca-fura-tanccsillaga

A galántai kórház szülészetén kibővítik a szolgáltatások körét

By Tóth Tamás

Jana Fedáková, a hálózat munkatársa elmondta: hozzáférhetőbbé akarják tenni az epidurális érzéstelenítést, növelni akarják az átlagon felüli szobák számát, ezen kívül pedig alkalmazni szeretnének egy magasan képzett szoptatási tanácsadót, valamint egy erre a területre szakosodott orvost is.

A szülészetet három éve újították fel. Az osztályon három szülőszoba található, ezek közül kettő átlagon felüli berendezéssel, például új szülőággyal rendelkezik. A szülő nők alternatív testhelyzetben is szülhetnek, a kórházi személyzet pedig relaxációs zenét, illetve aromaterápiát biztosít a szülés idejére, a kismamák továbbá fitneszlabda vagy hidromasszázs segítségével is enyhíthetik a fájdalmukat. A szülészeti osztály lehetővé teszi, hogy Tovább…

Forrás: https://parameter.sk/galantai-korhaz-szuleszeten-kibovitik-szolgaltatasok-koret

Fiatal argentin védőt szerződtetett a Borussia Dortmund

By Tóth Tamás

A német Bundesligában listavezető együttes honlapja szerint a Libertadores Kupában döntős Boca Junirostól igazolt játékos 2023 nyaráig írt alá új klubjához.

A dortmundiak sajtóhírek szerint 15 millió eurót fizettek Balerdiért.

MTI

Rovat:
Borítókép megjelenítése a cikkoldalon:
1
Cikkoldali bevezető:

Leonardo Balerdi személyében 19 éves argentin középhátvédet szerződtetett a Borussia Dortmund labdarúgócsapata.

<div class="field field-name-field-featured-text field-type-text-long Tovább…

Forrás: https://parameter.sk/fiatal-argentin-vedot-szerzodtetett-borussia-dortmund

Üldözőbe vettek egy terepjárót a rendőrök – volt meglepetés, amikor kinyitották a csomagtartóját (videó)

By Tóth Tamás

A rendőröknek gyanússá vált a Malackynál haladó BMW 5 leterheltsége, ezért úgy döntöttek, hogy megállítják a delikvenst. Ez azonban nem tetszett a terepjáró sofőrjének, aki nem reagált a rendőrök felszólítására, és inkább gázt adott.

A BMW-s megpróbált meglépni a rendőrök elől, gyorsaságával és vezetési stílusával pedig a közlekedés többi résztvevőit is veszélyeztette. A terepjáró egyes helyeken 209 km/órás sebességgel repesztett, valamint a rendőröket is megpróbálta leszorítani az útról.

Miután a BMW áthaladt a határon, a rendőrök értesítették cseh kollégáikat, akik lezárták a forgalmat az autópályán, így néhány kilométerre Brünn előtt elkapták az ámokfutót.

Mint kiderült, az Tovább…

Forrás: https://tachometer.parameter.sk/uldozobe-vettek-egy-terepjarot-rendorok-volt-meglepetes-amikor-kinyitottak-csomagtartojat-video

Tilos enni Bécs összes metróvonalán

By Tóth Tamás

A tilalom ősz óta érvényes az U6 vonalán, ezt terjesztették most ki az összes földalattira. “Most már minden vonalon elvárjuk az utasoktól, hogy mellőzzék az evést” – hangsúlyozta Reinagl.  Az általános tilalom bevezetését információs kampány kíséri. “A szagtalan ételek is nyomot hagynak” – olvasható az egyik plakáton, amelyen egy mogyorókrémes croissant látható. 

Nyáron intenzív viták kísérték a tilalom bejelentését, ugyanis eredetileg csak az erős illatú ételeket tervezték betiltani. Az új szabály szerint azonban már egyetlen falat sütemény vagy alma is tiltott. Kivételt csak az alkoholmentes italok és a kisgyerekek kekszei jelentenek.

A tilalom szeptember óta Tovább…

Forrás: https://bulvar.parameter.sk/tilos-enni-becs-osszes-metrovonalan

Legendás dél-afrikai labdarúgó hunyt el fiatalon

By Farkas Linda

A dél-afrikai szövetség vasárnap közölte: Masinga egy johannesburgi kórházban hunyt el, egy hónappal azt követően, hogy daganatos megbetegedést állapítottak meg nála.

A labdarúgó 12 évig tartó profi karrierje során megfordult Európában is, ahol a Leeds Uniteddel az angol, a Barival az olasz élvonalban szerepelt.

A színesbőrű Masinga 1992-ben, Kamerun ellen mutatkozott be a dél-afrikai válogatottban, az apartheid-rendszer bukását követően az volt a nemzeti együttes első találkozója. A támadó pályafutása legfontosabb gólját 1997-ben, egy világbajnoki selejtezőn szerezte, amikor a dél-afrikaiak Johannesburgban 80 ezer néző előtt 1-0-ra legyőzték Kongót, ezzel első ízben jutottak ki a sportág legrangosabb Tovább…

Forrás: https://parameter.sk/legendas-del-afrikai-labdarugo-hunyt-el-fiatalon

Florida egére "rajzolta" egy magyar pilóta, hogy O1G!

By sztibi

Amit tett, azt szabad szemmel természetesen nem lehetett látni az égen, ugyanakkor a repülőgépek útvonalát követő Flight Aware oldalán nyomon követhető volt, milyen utat írt le a Cessna az Everglades mocsár fölött.

Hozzávetőlegesen egy kilométer magasságban repült nyugatról kelet felé, és mintegy három órán át tartott az akció, majd további két órán át a visszaút.

(via 444.hu)

Címkék:
Rovat:
Borítókép megjelenítése a cikkoldalon:

Porig alázta az Arsenal játékosát az ismert expornós

By Farkas Linda

Mia ott volt a Premier League 22. fordulójában játszott West Ham United-Arsenal mérkőzésen, a londoni rangadót a WHU nyerte 1-0-ra.

Az expornós azonban nem hagyta szó nélkül, hogy az Arsenal egyik játékosa, Matteo Guendouzi túl sokat dobálta magát.

“Guendouzi, te punci! Többször feküdtél el ezen a meccsen, mint én 2014-ben”

– írta Mia Khalifa, aki az említett évben vágott bele a pornószakmába.

 

https://platform.twitter.com/widgets.js

 

A bejrúti születésű, 25 éves Tovább…

Forrás: https://bulvar.parameter.sk/porig-alazta-az-arsenal-jatekosat-az-ismert-expornos

Hunčík Péter: "Egy kicsit csalódtam"

By sztibi

„Egy kicsit csalódtam. 20-30 évvel ezelőtt azt gondoltam, hogy ha felteszik nekünk a kérdést, hogy Európához, vagy a Kelethez akarunk-e tartozni, a válasz az lesz: természetesen Európához. Most pedig látom a reakciókat Magyarországon, néha Szlovákiában is, Csehországban egyértelműen, de a lengyelek is haboznak, és nem tudnak egyértelműen állást foglalni”

– jelentette ki a magyar kisebbséghez tartozó pszichiáter, aki szerint a nemzetisége lehetővé teszi számára, hogy jobban össze tudja hasonlítani Szlovákia helyzetét a környező országokéval. 

Hunčík elismerte, hogy megrémíti ez a helyzet.

„Nem volt elég nekünk a négy évtizednyi kommunizmus, most ismét visszatértünk ahhoz, hogy talán ez Tovább…

Forrás: https://parameter.sk/huncik-peter-egy-kicsit-csalodtam

A hamburgi repülőtéren is sztrájk lesz kedden

By Farkas Linda

A Verdi vasárnapi közleménye szerint a biztonsági szolgálatok munkaadói érdekképviselete (Bundesverband der Luftsicherheitsunternehmen – BDLS) az utóbbi napok tiltakozó akcióinak ellenére még mindig nem tett “tárgyalásra érdemes ajánlatot” a bérek rendezéséről, ezért “tovább kell fokoznunk a nyomást, hogy történjen végre valami”.

Hozzátették, hogy a biztonsági szolgálatok dolgozóinak egész napos munkabeszüntetése miatt járatkimaradások és késések lehetnek a hamburgi repülőtéren.

A frankfurti repülőtéren hajnali 2 órától este 20 óráig lesz sztrájk kedden, ezt pénteken jelentette be a szakszervezet.

A Verdi egységesen 20 eurós bruttó órabért akar kiharcolni az utasokat, a teherszállító járatok rakományát és a légitársaságok személyzetét ellenőrző Tovább…

Forrás: https://parameter.sk/hamburgi-repuloteren-sztrajk-lesz-kedden

Trnka annak idején mindent megtett, hogy szabadon engedjék a gyanú szerint emberek tízezreit meglopó Majskýt

By sztibi

 

Marián Kočner széfjeiből került elő egy hangfelvétel formájában az a “csontváz”, amely arról tanúskodik, hogy a maffialistás vállalkozó, aki lassan Szlovákia gyakorlatilag összes lezáratlan sötét bűncselekményével kapcsolatba hozható, rögzítette beszélgetését Dobroslav Trnka egykori főügyésszel, és a felvételen bizony szó esik a csúszópénzről is, ami Jozef Majský szabadon bocsátásáért járhatott.

Majskýt Trnka főügyészi parancsára engedték szabadon 2004-ben, az Aktuality.sk pedig előkerítette azokat a dokumentumokat, amelyek ehhez a cselekményhez vezettek. Ezekből kiderül, Trnka mennyire igyekezett.

A volt főügyész 2004 júliusának közepén kapott kérvényt Majskýtól a börtönből. Majskýt akkoriban bűnszervezet létrehozásával és működtetésével gyanúsították a B.M.G. Tovább…

Forrás: https://parameter.sk/trnka-annak-idejen-mindent-megtett-hogy-szabadon-engedjek-gyanu-szerint-emberek-tizezreit-meglopo

Kitört a vihar a városvezetés és az egyház között a Trevi-kút aprópénzei miatt

By Farkas Linda

A BBC News hétfői beszámolója szerint évente másfél millió eurónyi (420 millió forintnyi), turisták által bedobott pénzérmét halásznak ki a kút vizéből. A pénzt hagyományosan a római katolikus egyház kapja, amely az összeget a szegények megsegítésére fordítja.

A római polgármester, Virginia Raggi azonban bejelentette, hogy változtatni akar ezen a szokáson, mivel a pénz a város egyre romló infrastruktúrájának fejlesztéséhez szükséges. Az egyház válasza szerint viszont ezzel a lépéssel a polgármester a szegényeket sújtja.

“Nem sejtetettük, hogy ez megtörténik, továbbra is reméljük, hogy nem ez az utolsó szó az ügyben” – mondta el Benoni Ambarus, a Tovább…

Forrás: https://parameter.sk/kitort-vihar-varosvezetes-es-az-egyhaz-kozott-trevi-kut-apropenzei-miatt

Minden címétől megfosztotta kutatóintézete a Nobel-díjas tudóst

By Farkas Linda

A New York-i Cold Spring Harbor Laboratory közleményben tudatta, hogy James Watson “személyes véleménye alaptalan és meggondolatlan”.

A 90 esztendős tudós az amerikai közszolgálati televízióban (PBS) a hónap elején egy róla szóló dokumentumműsorban azt mondta: nem változtak eddigi nézetei, és továbbra is azt vallja, hogy a gének miatt lényeges különbségek vannak a fehér és a fekete bőrű emberek intelligenciaszintje között, a fehérek javára.

A tudós 2007-ben Afrika kilátásairól szólva már tett egyszer ilyen kijelentést, mondván: “borúsnak” látja a kontinens jövőjét, éppen a fehérek és feketék közötti, genetikailag meghatározott intelligenciakülönbség miatt. Akkor bocsánatot kért szavaiért, ennek Tovább…

Forrás: https://parameter.sk/minden-cimetol-megfosztotta-kutatointezete-nobel-dijas-tudost

Bugár 34 ezer aláírással beszállt az elnökválasztási küzdelembe

By Hírszerkesztő

Bugár Béláék nyár óta gyűjtötték az aláírásokat és a szükséges 15 ezer helyett annak kétszeresét adták le a törvényhozás iktatójában. A kormánypárt elnöke elmondta, nyílt kampányszámlát vezet, ahol jelenleg 210 ezer euró gyűlt össze, és az elnökválasztási kampány során összesen 500 ezernél többet nem óhajt költeni.

Szerinte a választókat érdekli, kik a jelöltek, ezért nem tartja korrektnek, ha az utolsó pillanatban aránylag ismeretlen személyek bukkannak fel politikai vetélytársként. Ahogy mondta: “engem ismernek, talán olyat is tudnak rólam, amit még jómagam sem tudok.”

“Nem verem féltéglával a mellemet, hogy magyar vagyok”

– mondja Bugár, hanem inkább olyan törvényeket Tovább…

Forrás: https://parameter.sk/bugar-34-ezer-alairassal-beszallt-az-elnokvalasztasi-kuzdelembe

Hivatalvezető egy másik városban a rozsnyói expolgármester

By sztibi

Burdiga Pált novemberben meglepetésre legyőzte a polgármester-választáson Michal Domik. Azt megelőzően 2012-től töltötte be a polgármesteri funkciót, tulajdonképpen másfél cikluson keresztül. Azelőtt pedig alpolgármester volt. 

A távozó városvezető 25 kilométerrel odébb, Dobsinán talált állást. Az előző választási ciklusban betöltetlen hivatalvezetői posztot látja el a jövőben, és a TASR hírügynökséggel közölte, kihívásként tekint a feladatra.

“Ján Slovák polgármester szólított meg, mivel hosszú ideje barátok vagyunk még abból az időből, amikor polgármester voltam Rozsnyón. A választások után felajánlotta a posztot, mivel beismerve, hogy első megbízatási időszaka alatt ez hiányzott, mivelhogy a rengeteg munkát nem tudja egyedül ellátni” Tovább…

Forrás: https://parameter.sk/hivatalvezeto-egy-masik-varosban-rozsnyoi-expolgarmester

Šefčovič elfogadta a Smer felkérését, indul az államfőválasztáson

By Farkas Linda

Maroš Šefčovič, az Európai Bizottság (EB) energiaunióért felelős alelnöke elfogadta a Smer felkérését, és a párt jelöltjeként az államfőválasztáson – írja a Denník N.

A lap úgy tudja, Šefčovič már értesítette az Európai Bizottság vezetőségét a döntéséről.

Robert Fico, a Smer elnöke a héten megszólította az Európai Bizottság szlovák alelnökét, fogadja el az elnökjelöltséget. Miroslav Lajčák (Smer-SD-jelölt) külügyminiszter ezt követően úgy nyilatkozott, Maroš Šefčovič kiváló elnökjelölt lenne.

Az államfőválasztás első fordulóját március 16-án tartjákAmennyiben nem sikerül megválasztani az államfőt az első körben, március 30-án kerül sor a második fordulóra.

Az államfői székért Tovább…

Forrás: https://parameter.sk/sefcovic-elfogadta-smer-felkereset-indul-az-allamfovalasztason

Megkéselték Gdansk polgármesterét, újra kellett éleszteni!

By Farkas Linda

A gdanski főpolgármesteri hivatal szóvivője arról tájékoztatta a PAP hírügynökséget, hogy Adamowiczot egy “éles tárggyal” támadták meg az egyik legnépszerűbb lengyelországi karitatív gyűjtést záró ünnepségen. Hozzátette: egyelőre nincs tudomása a polgármester állapotáról.

A lengyel közszolgálati hírtelevízió (TVP Info) úgy tudja, hogy késelés történt, az elkövetőt őrizetbe vették. 

A TVN24 kereskedelmi hírtévének a gdanski rendőrkapitányság szóvivője azt mondta, hogy a támadó egy 27 éves férfi volt. 

Mindkét hírtévé úgy tudja, hogy Adamowicz állapota súlyos, elkezdődött a műtétje.

A TVN24 szerint Adamowiczot egy vagy két késszúrás érhette.

Adamowicz több ciklus óta vezeti Gdansk városát polgármesterként. A jelenleg az országos szinten Tovább…

Forrás: https://brutal.parameter.sk/megkeseltek-gdansk-polgarmesteret-ujra-kellett-eleszteni

Premier League: A Tottenham vendégeként nyert a Manchester United

By Farkas Linda

A három pont sorsát eldöntő találat a 44. percben esett, amikor Paul Pogba remek indítását követően Marcus Rashford került ziccerbe, és éles szögből a hosszú alsóba lőtte a labdát.

Az első félidőben leginkább a vendégek akarata érvényesült, a szünet után viszont kiegyenlítődtek az erőviszonyok. A nagy iramú találkozón a kapuk felváltva forogtak veszélyben, a hajrában azonban a Tottenham beszorította ellenfelét a saját térfelére. Akkor már leginkább a manchesteri kapus, David de Gea bravúrjain múlt, hogy elmaradt a hazai egyenlítés.

A manchesteri kispadot José Mourinho menesztését követően december 19-én elfoglaló Ole Gunnar Solskjaer továbbra is hibátlan: Tovább…

Forrás: https://parameter.sk/premier-league-tottenham-vendegekent-nyert-manchester-united

Férfi kézilabda-vb: A magyar válogatott tíz góllal legyőzte Angolát

By Farkas Linda

A magyarok legeredményesebb játékosa Bóka Bendegúz volt öt góllal.

A két együttes második egymás elleni meccsén a második magyar siker született.

A magyar válogatott a D csoportban pénteken 25-25-ös döntetlent játszott Argentínával, hétfőn Katarral, szerdán Egyiptommal, csütörtökön pedig az Európa-bajnoki ezüstérmes Svédországgal találkozik. A hatosból az első három jut a középdöntőbe.

A torna győztese kijut a 2020-as tokiói olimpiára, a 2-7. helyezettek pedig részt vehetnek a jövő tavasszal sorra kerülő selejtezőtornákon.

(MTI)

Rovat: