Search by category:
Egyéb kategória

Útlezárás a Porciunkula vásár idején Érsekújvárban

Érsekújvár |

A ferencesek ünnepét, a Porciunkulát megelőzően vásárt tartanak a járási székhelyen, emiatt július 29-én és 30-án lezárják a Majzon teret. A gépkocsivezetők ezeken a napokon kerülőúton juthatnak ki a város központjából.

Az árusok standjai a Majzon téren, a kulturális programok a kertmoziban zajlanak. Az útlezárások érintik a Törökszalasztó utca és az Ernő bástya kereszteződését, egészen a fedett uszodáig, és jóval kevesebb lesz a parkolási lehetőség is a Majzon tér lezárása miatt.

A városi hivatal tájékoztatása szerint a rendezvényre Érsekújvár testvérvárosaiból is érkeznek vendégek, akik részt vesznek a Strba Sándor helytörténész vezette történelmi városnéző sétán. A város vezetése a Nyugat-szlovákiai Vízművekkel együttműködve két új ivókút telepítésével teszi elviselhetővé a lakosok számára a nagy hőséget, az egyiket a Fő térre, a másikat a Berekben lévő interaktív játszótérre helyezik. A szabadtéri mozi területén frissítőt árusító automata lesz a vendégek számára. Július 29-én 19.30 órakor a Groovehouse együttes, ezt követően a Miss T & Funk Loops csapata és a Polemic együttes ad koncertet a szabadtéri színpadon. Szombaton 19 órakor a Peter Cmorík Band, majd az AbrakaZabra zenekar szórakoztatja a közönséget, közreműködik Radics Gigi & Tóth Andi, az estet a Starmania Original műsora zárja. A koncertek ingyenesek a látogatók számára.

A ferences rendi szerzetesek Porciunkula ünnepén, augusztus 1-jén 12 órakor harangok jelzik a búcsú elnyerésének kezdetét, 14 órától gyónási lehetőség, 17 órakor keresztút lesz a magyar zarándokok számára a Kálvárián, 19 órakor magyar nyelvű ünnepi szentmise lesz a ferencesek templomában, ezt követően szentségimádást tartanak magyar nyelven. Augusztus 2-án, kedden 8 órakor magyar nyelvű szentmise lesz.

Read More

Post Comment