Lázadnak az önkormányzatok
Mészáros Richárd
2020. 07. 18., szo – 09:45
„Csak remélni merjük, hogy a szociális csomag önkormányzatokra háruló terheit a kormány pótolja. Ha erre mégsem kerít sort, akkor garantálhatom, hogy a parlament előtt fejezzük ki a nemtetszésünket, a felháborodás ugyanis már most is óriási” – állítja Rybníček. A Szlovákiai Városok Uniója szerint a kormány által bemutatott szociális csomag több pontja is súlyos érvágást okoz az önkormányzatoknak.
„A gyerekek, a diákok és a nyugdíjasok számára például ingyenessé teszik a városi tömegközlekedést, amivel durván beavatkoznak az önkormányzatok hatásköreibe, növelve azok költségeit. Ha a kormány nem pótolja a kieséseket, az a veszély fenyeget, hogy egyes városokban egyáltalán nem jár majd a tömegközlekedés, mert egész egyszerűen összeomlik a rendszer”
– állítja Rybníček. Szerinte a kormány nem egyeztetett velük a gyermekek után járó adóbónusszal kapcsolatban sem. Eszerint jövőre búcsút inthetünk a diákok ingyenes étkeztetésének, cserébe a szülők nagyobb adóbónuszra számíthatnak a 15 évnél fiatalabb gyerekeik után.
„Az önkormányzatok hatalmas összegeket fordítottak arra, hogy teljesíthessék az előző kormány által bevezetett ingyenes érkeztetést az iskolákban és óvodákban, növelniük kellett az éttermekben dolgozók számát is. A mostani kormány pedig teljesen új szabályokkal rukkol elő, ami újabb elbocsátásokkal járhat”
– állítja Rybníček. Szerinte ráadásul az sem teljesen biztos, hogy az adóbónusz növelése pótolja-e az ingyenes étkeztetés felszámolását, vagyis ezzel a döntéssel a szülők is csak veszíthetnek.
„Ha mindent összeszámolunk, az ingyenes tömegközlekedés az önkormányzatoknak több tízmillió eurójába kerül majd, a megduplázott adóbónusz miatt pedig akár további 250 millió eurós kieséssel is számolhatnak” – vallja a Szlovákiai Városok Uniójának az elnöke.
Populista kísérlet, bulvárpolitika – ilyen és ehhez hasonló jelzőkkel illette az Igor Matovič vezette kormány első szociális csomagját Richard Rybníček, a Szlovákiai Városok Uniójának (ÚMS) az elnöke, aki szerint a csomag hatalmas felháborodást váltott ki az önkormányzatok körében.