Search by category:
Egyéb kategória

Második nekifutásra sikerült megnyitni a rendkívüli ülést
Hegedűs Norbert
2020. 07. 23., cs – 12:25

2020. július 23., csütörtök – 12:25
p
Friss ikon
Off

Törzs

A plénum először nem volt határozatképes. A bizalmatlansági indítványt Juraj Blanár (Smer-SD) és Richard Raši (független) képviselők terjesztették elő azután, hogy Matovič diplomamunkájával kapcsolatban felmerült a plágiumgyanú, és erről a média is beszámolt. Az ellenzék több más indokot is felsorolt, amiért Matovičnak távoznia kellene.

A parlamentben megjelent több kormánytag is. A kormány nem támogatja a kormányfő ellen benyújtott bizalmatlansági indítványt. Erről csütörtök reggel döntött a kabinet.

A koalíciós pártok (OĽaNO, Sme rodina, SaS, Za ľudí) képviselői kiállnak a kormányfő és a kormány mellett.

A miniszterelnök tervezett leváltásának okait az ellenzéki képviselők négy pontban összegezték. Úgy vélik, Matovič megszegte a miniszterelnöki esküt, mely szerint a feladatait becsületesen, lelkiismeretesen és az állampolgárok javát szolgálva kellene ellátnia. Azt állítják továbbá, hogy eltért a kormányprogramtól is, amelynek alapján a parlamenti többség korábban bizalmat szavazott a kormánynak. A harmadik pont arról szól, hogy a miniszterelnök nem menedzseli elég felkészülten a kormány alkotmányos feladatainak teljesítését, különös tekintettel az ország gazdasági, társadalmi és általános fejlődésére. Úgy vélik továbbá, hogy a miniszterelnök a tehetségtelenségét politikai marketinggel és a közösségi hálón folytatott tevékenységével igyekszik elfedni. Az ellenzék a válság utáni komplett társadalmi-gazdasági átalakítási terv hiányát is a kormányfő szemére veti.

Az ellenzék nem rendelkezik elegendő szavazattal a kormányfő leváltásához. A koalíció nem kívánja Matovič távozását, ezért a bizalmatlansági indítványt várhatóan elvetik. Ellenkező esetben a kormányfő leváltásával együtt a kormány is megbukna.

Bevezető

Boris Kollárnak (Sme rodina), a parlament elnökének második nekifutásra sikerült megnyitnia az Igor Matovič (OĽaNO) kormányfő ellen benyújtott bizalmatlansági indítvánnyal foglalkozó rendkívüli ülést.

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
TASR

Read More

Post Comment