Hírkereső

A hajósegylet (PHE) teljes története először a második világháború idején látott napvilágot könyvalakban, de egyes részeit a szerzők az alapítás 25., 50. és 75. évfordulóján tartott ünnepségeken (1887-ben, 1912-ben és 1937-ben) ismertették. Aixinger László (1846–1904) az első 25 évet foglalta össze, fia, Aixinger László (1883–1944) az 1887 és 1912 közti időszakra tekintett vissza, az ő fia, Aixinger László (1909–1989) pedig az egylet utolsó bő negyedszázadáról számolt be.

Kacsinecz Krisztián történész, író és újságíró PHE-ről szóló tanulmánya került a kordokumentum elé. Az egylet egykori épületét ábrázoló régi képeslapok mellett e könyvben jelentek meg először nyomtatásban azok a felvételek, amelyek a pozsonyi Holényi család hagyatékából kerültek elő. A kötetet ifj. Papp Sándor várostörténész szerkesztette, a grafikai elrendezés Szabó Réka képzőművész munkája.

A kiadvány részletezi a klub sportéletét, főbb kirándulásait és rendezvényeit, de kitér az osztrák, német, cseh és főként magyar (például komáromi, győri és pest-budai/budapesti) klubokkal tartott kapcsolatokra is. Tartalmazza a tagok és a vezetők névjegyzékét, a főbb versenyeredményeket pedig külön táblázat ismerteti. 

Várostörténet is

Mivel az egyesület közéleti-társadalmi szempontból jelentős tényező volt, a könyv számos adalékkal szolgál a városról. Az 1848-ban magyar fővárosi szerepkörét elvesztő, de rohamosan iparosodó, majd 1919-től Csehszlovákia szlovenszkói adminisztratív központjává, 1939-ben pedig a Tiso-féle Szlovákia fővárosává váló Pozsony életének egyes mozzanatai úgy tűnnek fel, ahogyan a háttér érdekes részleteit fedezzük fel egy-egy korabeli fotón vagy képeslapon.

A polgárosodás

A PHE-t 1862-ben „néhány sportbarát fiatal mágnás” alapította; többségük jogot hallgatott a pozsonyi akadémián. „Hazaszerte ismert történeti hangzású nevek nimbusza lebeg tehát az egylet bölcsője fölött” – utal a kezdeti arisztokrata jellegre a legidősebb Aixinger. Báró Wenckheim Victor irányításával a következő vezetőség állt fel: gróf Wenckheim Frigyes, gróf Dessewffy Aurél, báró Wenckheim Béla és gróf Teleki Ede. Az alapítással az 1861-ben létrejött Buda-Pesti Hajósegylet példáját követték, és a pozsonyi volt e sportág második legrégebbi egyesülete a történelmi Magyarországon.

A kiegyezés után, 1870-re „a mágnás tagok sora megritkult”, és Simonyi Gyula akkori igazgató figyelmeztett, hogy „az egyletből hiányzik a polgári elem”. Egy 1879-re vonatkozó bejegyzés szerint „az arisztokraták sorába lassanként bevegyült a diplomások osztálya (jogász, ügyvéd, orvos, mérnök, hivatalnok), s később katonatiszt is felöltötte az egyleti dresszt”, de „nem volt az egyletnek egyetlen kereskedő vagy iparos tagja” sem.

A társadalmi összetételről nincs pontos képünk, de valószínű, hogy még nagyobb „polgárosodást” hozott az 1919 utáni helyzet. Formailag is, mert a csehszlovák időszak kezdetén a PHE kénytelen volt Polgári Hajósegyletre változtatni a nevét. További nyitást kényszerített ki a gazdasági világválság: 1931-től „foglalkozó tagokat” is felvettek, akik „nem részesei a rendes tagokat megillető minden jognak, de alacsony tagdíjat fizetnek, és a rendes tagokkal egyforma módon sportolnak és szerzik kiképzésüket”.

„A magyarság zászlóvivője”

Egyelőre nincs átfogó elemzés arról, hogy a pozsonyi magyar elit 1867 és 1919 közt milyen helyi koncepciókat fogalmazott meg, de a város magyarosodását előmozdító törekvéseit sok kordokumentum tükrözi. Talán valamivel többet tudunk arról, hogy a két világháború közti időszakban – tehát már kisebbségi létben – a pozsonyi magyarság miként próbálta védeni a pozícióit, súlyát és presztízsét. A PHE a könyv tanúsága szerint mindkét időszakban hangsúlyozta magyar jellegét; 1898-ban például alapszabályába foglalta, hogy „az egyesület hivatalos nyelve a magyar”.

Az 1887-es jubileumi ünnepségről ezt olvashatjuk: „Hogy nem hiányzott a cigányzene, mely nélkül magyar jellegű lakoma nem is képzelhető, azt mondani is alig kell. Megszólaltak a húrok majd lelkesítőn, majd andalítón, felrázva s meghatva a kedélyt, mintha az egylet 25 évi történetét regélték volna a költészet bájával elárasztva. S megnyílt az ajk…, s megnyílt a szív…, kitört a magyar lelkesedés.” Simonyi Gyula korábbi elnök „meleg hangon méltatta az egylet politikai és társadalmi jelentőségét, s azon hazafias szerepet, melyet az alkotmányos korszak küszöbén – mint a magyarság zászlóvivője – főleg az ifjúság körében játszott”. Érdekes, hogy az „alkotmányos korszak küszöbén”, azaz a kiegyezés előtti, 1866-os porosz–osztrák háború idején még az evezés is szünetelt: „A nemzeti önérzet mindent átható hatalmas lüktetései más irányba terelték az ifjúság érdeklődését is, s az közönnyel dobta félre az evezőt, hogy osztatlan figyelmét azokra fordítsa, kik – mint a helyzet urai – az állam hajóján tartották kezökben a kormányt.”
Valószínűsíthető, hogy Csehszlovákia létrejötte után az egyletben a társadalmi státusz mellett egyre fontosabb szempont volt a magyar alapon szerveződés. Ezt erősíthette, hogy ekkor már külön német és szlovák evezősklub is volt a városban. A PHE a komáromiakkal együtt igyekezett létrehozni a Csehszlovákiai Magyar Testnevelő Szövetség evezős szakosztályát, de más jelentkezők híján ezt nem sikerült elérni – a hajósegylet a csehszlovákiai német evezősszövetségben maradt, amelyhez röviddel Trianon után csatlakozott.

Klubházak és sorsfordulók

A PHE mindkét klubháza a Duna-híd miatt tűnt el a ligetfalui partszakaszról.

Amikor 1890 végére elkészült Pozsony első állandó Duna-hídja, az akkori Ferenc József híd (a mai Öreg híd), a tagok a várható hatásokat latolgatták. „Voltak, kik a klubház megkönnyített eléréséből az egyesületi élet fellendülését remélték, de voltak olyanok is, akik a híd tőszomszédságában az eddigi fesztelen élet veszélyeztetését látták” – olvasható az 1889-ről szóló részben. Később „a tagokban lassanként megérlelődött az az elhatározás, hogy az egyesületnek ott kell hagynia eddigi kikötőjét, és a part más részén kell felépítenie most már állandó jellegű, új klubházát.”

Az új ház 1895-től készült Rajmund Jeblinger linzi építész tervei szerint ott, ahol ma a Szlovák nemzeti felkelés hídjának jobb parti hídfője áll. Jeblinger tervét eredetileg a linzi evezősegyesület klubházára kiírt pályázatra készítette, de nem járt sikerrel. A PHE-nek megtetszett a terv, és az építész ingyen rendelkezésre bocsátotta. Az 1897 júniusában tartott házavató ünnepség után „a magyar evezősök szeretett otthonává vált a karcsú tornyú, graciózus épület”. Az ünnepség részeként tartott regattaversenyt arról a Fiume nevű hajóról is figyelték, amellyel „nagyszámú budapesti kiránduló jött Pozsonyba Fadrusz szobrának megtekintésére”. A pozsonyi származású Fadrusz János 1897. május 16-án felavatott, majd 1921-ben ledöntött Mária Terézia-szoborcsoportjáról van szó.
A formálódó Csehszlovákia a Duna bal partján fekvő Pozsonyt 1919 elején, a túloldali Ligetfalut pedig ugyanazon esztendő augusztusában foglalta el. Fél évig tehát a klubház Magyarországhoz tartozott, Pozsony pedig már csehszlovák fennhatóság alatt volt. A klubéletet a főhatalomváltás után a magyarok egy részének Pozsonyból való kényszerű távozása és az alapszabályok elfogadása körüli huzavona is bénította, 1921 őszén, a második magyarországi királypuccs idején pedig a csehszlovák hatalom – számos egyesülethez hasonlóan – bő egy hónapra felfüggesztette a PHE tevékenységét.

Ligetfalu és a klubház 1938 őszén a hitleri Harmadik Birodalom része lett, Pozsony meg a náci csatlós Szlovákia fővárosa. „És két éve megintcsak vágyódva nézünk át a másik partra…” – zárta 1941-ben a PHE történetét a legifjabb Aixinger László.

Később Pozsonyt is elérte a háború, 1945 után meg a kitelepítések borzalma. Ligetfalut 1946-ban közigazgatásilag Pozsonyhoz csatolták, majd a neogótikus klubházat a Szlovák nemzeti felkelés hídjának építésekor (1967–1972) elbontották. A műemlékvédők által megjelölt egyes elemei az oroszvári (Rusovce) földműves-szövetkezet raktárába kerültek, ahonnan a nyolcvanas évekre ellopkodták.
Summázzon az utolsó időszak krónikása! „A PHE mint a pozsonyi magyar arisztokraták egyesülete alakult, az idők folyásával a pozsonyi magyar polgárság egyesülete lett. Fennállása alatt sok vihart látott, sok nehézségen ment át, és sok támadásban is volt része. Az egyesület átélte és leküzdötte mindezt. Meg tudta ezt tenni, mert tagjai felfogásukban, gondolkodásukban megmaradtak mindig úrinak, magyarnak és pozsonyinak.”

Korpás Árpád