Csak a last minute
Mészáros Richárd
2020. 08. 24., h – 12:49
Néhány éve kulcsszó volt a last minute, ezeket az utazási ajánlatokat azok választották, akik olcsón szerettek volna lecsapni az utolsó helyekre. Most azonban azok, akik még bátrak az utazáshoz, sokszor nem az olcsó ár miatt várnak ki a végsőkig, hanem azért, mert a helyi és a célországi döntéshozók folyamatosan lebegtetik a lezárások, a karantén, az utazási korlátozások lehetőségét. Ami ma még szabad, lehet, hogy az utazás napján bezár a turisták előtt…
Alaphelyzetben lényegtelen, hol írom a cikket, ám most ez is szimbolikus jelentőségű. Ezek a sorok valahol Írország és Hollandia felett íródtak, 11 ezer méter magasan. Az odaúton a gépen változó volt az arány – az első szakaszon 70–80 utas lehetett egy 100 fős gépen, a másik szakaszon kb. 70–80 a 180 főt szállítani képes járaton. A visszaúton 30 százalékos lehet a telítettség, az átszállás után viszont szinte telt ház vár hazáig. Ami azonban minden gépen egyforma volt: az utasok megtanulták az „új normálist”, maszkban ülnek, nagyon sokszor fertőtlenítenek, vigyáznak magukra és egymásra. Hiszen tudják, most csak így tudunk repülni, kirándulni, a világ helyett legalább Európát látni.
Most nem utaznak üzletemberek, szinte csak turisták ülnek a székeken, szemükben csillogás. Hosszú idő, bezártság, bizonytalanság után újra hallhattuk az oly kedves felszólítást: Kérem csatolják be biztonsági öveiket, hamarosan felszállunk!
De nemcsak az utasok, hanem a légitársaságok, szállodák munkavállalói is alkalmazkodtak az új szabályokhoz, és a maszkok mögötti mosolyból azt üzenik, együtt sikerül, hamarosan újra megtelnek a gépek, szállodák.
Addig azonban csak a kemény mag, a legelhivatottabbak utaznak, a legtöbben legfeljebb egy szomszédos országba merészkednek el. Ám ezt az optimizmust felülírhatja a második hullám, hiszen egyre gyakrabban szerepel a korlátozás, karantén, lezárás szó a politikusok, döntéshozók nyilatkozataiban, és nem tudni, mit hoz a jövő. Ám meggyőződésem, hogy a szabályokat betartva és betartatva, sokat tesztelve és alapos kontaktkutatással ellenőrzés alatt tartható a vírus. Annál is inkább, mivel napokon belül vége a nyári szezonnak, így kevesebben mennek külföldre, várhatóan alacsonyabb új esetszámok lesznek szeptemberben és utána. Ez lenne az új normális, hiszen így tervezhetnek, alkalmazkodhatnak az emberek, cégek (és nem csak az idegenforgalmi ágazatban).
Az egyik legrosszabb koncepció, ami most zajlik: folyamatos bizonytalanság, riogatás, lebegtetés. Néhány ország néhány tucatnyi esetszám-növekedés után pánikol, míg vannak, amelyek a több mint ezres esetszámnál is nyugtatnak, biztatnak, legfeljebb egy-egy gócpontot zárnak le, ott intézkednek.
Szerencsés lenne, ha legalább ebben egységesen lépnének a politikusok az EU országaiban, azonosan értelmeznék a legfrissebb adatokat, mutatókat.
A koronavírus utáni last minute utazás a korábbival ellentétben már nem azt jelzi, hogy olcsóbb lett az út, hanem hogy csak az indulás előtti napo(kba)n derül ki, hogy korlátozások és karantén nélkül tudunk-e utazni a célországba.
A név immár nem azt jelenti, olcsóbb, hanem hogy bizonytalanabb.