Fába vésett eszményképek Meliš György egykori tanítványaitól
Száz Ildikó
2020. 09. 03., cs – 07:21
Érsekújvár díszpolgára
Meliš György 1942-ben született Érsekújvárban a Rózsa utcában, majd a pozsonyi Képzőművészeti Főiskolán folytatta tanulmányait, és óraadó tanárként dolgozott a Színművészeti Főiskolán.
1990-től a Képzőművészeti Főiskolán oktatott, egy évvel később megkapta a docensi, 1992-ben a professzori címet, ezt követően a Képzőművészeti Főiskola Szobrászati Tanszékének a vezetője volt. A szabad szobrászat képviselője elsősorban monumentális műveivel, rajzaival és grafikáival vált ismertté, illetve a Gerulata művészeti egyesület alapítójaként. Filmek készítésében is részt vett szobrászként. „Meliš György professzor kapcsolata szülővárosához mindig is bensőséges és élethosszig tartó volt. Család, barátok, művészet, kultúra, sport, oktatásügy – mindezek a területek prioritást élveztek, melyek középpontjában Kassák Lajos állt. Számos méltatás szerzője és szervezője volt, jelentős szerepet töltött be Kassák üzenetének és művének továbbításában” – írta a művész méltatásakor Magda Klobučníková, a Zmeták Ernő Galéria korábbi igazgatója, a jelenlegi szimpózium szervezője.
Az augusztus 31-től szeptember 13-ig tartó rendezvény résztvevői a csillagászati kabinet udvarában dolgoznak. Bárki megállhat, elbeszélgethet velük, aki a közeli parkon át gyalogol a város központjába.
Kölcsönös inspiráció
Az alkotók, egykori tanítványok közül találkozhatunk Jozef Kliskývel, aki Meliš György műtermében fejezte be tanulmányai utolsó évfolyamát, valamint Rastislav Biarineccel és Ľubomír Purdeš pályakezdő művészekkel, akik a mesterükkel élete végéig tartották a kapcsolatot.
A szimpóziumot a Művészetet Támogató Alap jóvoltából valósítják meg a kultúra városában. „Meliš professzor alkotói tevékenységére kapcsolódik a jelenlegi munkánk, egykori diákjaiként nagy tisztelői vagyunk a művészeti tevékenységének. A tanulmányaink befejezése után is szoros kapcsolatban álltunk vele, kölcsönösen inspiráltuk egymást” – mondta Ľubomír Purdeš szobrászművész, aki látogatásunkkor egy vastag tölgyfahasáb megmunkálásán dolgozott. A friss forgácsillat megállásra késztetett néhány arra járót is.
A művész elmondta, a szimpóziumokon való részvételt az teszi nehézzé, körülményessé, hogy ki vannak szolgáltatva az időjárás viszontagságainak és bele kell férniük az előre meghatározott időrácsba.
Help és idea
A szobrászati szimpózium első évfolyamának a résztvevői örömmel várják az önkéntesek jelentkezését, akik segítenének a hatalmas és nehéz farönkök mozgatásában. A segítőkész fiatalok közben alaposan megfigyelhetnék a munkafolyamatot és látnák a készülő művek születését.
„Munkámmal a mester Idea-ciklusára szeretnék utalni. Amikor Meliš György tiltólistára került, nem rendezhetett kiállításokat, elszigetelték a műértő közönségtől. Ekkor a szobrász halotti maszkot készített azzal az egyértelmű üzenettel, hogy a társadalom számára már halott. Hol nyíltan, hol latens módon fogalmazta meg az érzéseit, gyakoriak az idea és a help szavak az alkotásaiban. Az ő halotti maszkjával úgy éreztem, nem dolgozhatok tovább, mert ez túl személyes. Egyszer felajánlottuk neki, hogy ajándékul kifaragjuk az általa készített maszk óriás-változatát, de ebbe nem egyezett bele, nem kívánta, hogy ilyen módon emléket állítsunk neki. Ezért most a saját arcomról készített 3D lenyomatok alapján négy maszkot készítettem. Szó sincs nárcizmusról! Bele akarom magam élni abba a helyzete, amit a professzorom élhetett át annak idején” – mondta Ĺubomír Purdeš. A szimpózium másik résztvevője a help – jelképpel foglalkozik alkotásában. A kész művek betontalapzaton kapnak helyet a parkban, amely összeköti a város központját a közeli lakóteleppel, és éveken át rendkívül elhanyagolt állapotban volt. Most új értelmet kap a két ösvénnyel szegélyezett zöldterület, és kellemes pihenőhellyé, művészeti élménnyé válhat az itt élők számára.
Szeptember 8-án és 11-én 18 órától a kiállított szobrokat megtekinthetik az érdeklődők kommentált bemutató keretében, mely során még többet tudhatnak meg a mesterről és a tanítványairól. A szoborparkban, melyet az érsekújváriak Meliš Györgyről szeretnének elnevezni, szeptember 13-án 16 órától tartanak ünnepélyes megnyitót.
Szobrászati szimpóziumon mutatkoznak be az érsekújvári születésű Meliš György professzor, szobrászművész tanítványai. A csillagászati kabinet közelében lévő parkban állítják fel a napokban készülő alkotásokat a Lég(Új)Vár programsorozat jegyében.