Katonák segítenek a járvány második hulláma idején
Hegedűs Norbert
2020. 09. 22., k – 14:33

„A Corona művelet részeként a hivatásos katonák felkészültek az olyan feladatok végrehajtására, amelyeket a kormány és a központi válságstáb határozott meg, például tavasszal és a nyár elején, a járvány első hulláma során. Ez is azt igazolja, hogy a hét minden napján, a nap 24 órájában az állampolgárok szolgálatában állnak” – jelentette ki a szóvivő.
A hadsereg ISO1C-konténereket is rendelkezésre bocsát a nagykapacitású mintavételi pontokon. A rendőrséggel közösen járőröző katonák száma a helyzettől függően változik. Hétfőn (szeptember 21.) például 23 katona vett részt ebben a munkában.
Katonákat is bevetnek az új típusú koronavírus-járvány második hulláma idején. Jelenleg a Közegészségügyi Hivatal (ÚVZ) által felállított nagy kapacitású mintavételi pontokon segítenek, és közösen járőröznek a rendőrséggel – tájékoztatta a TASR hírügynökséget Martina Kovaľ Kakaščíková, a védelmi minisztérium szóvivője.