Több komáromi iskolában is kimutatták a koronavírust
Vataščin Péter
2020. 09. 25., p – 12:16
E hét folyamán eddig összesen 5 pozitív esetet derítettek fel 4 különböző iskolában. Erről Helena Uríčková, a RÚVZ igazgatóhelyettese és epidemológiai osztályának vezetője tájékoztatta lapunkat. Pillanatnyilag 22 pedagógus és 125 diák tartózkodik karanténban. Ami Komárom városát illeti, a Selye János Gimnáziumban további 2 – a korábbi esetekkel együtt összesen már 4 –, a Marianum Egyházi Gimnáziumban pedig 1 diáknál mutatták ki a vírust, míg a Jókai Mór Alapiskolában 1 pedagógusnál is azonosították a COVID-19-et.
A következő napokban több vizsgálat eredményei is ismertté válnak, a vörös besorolású Selye János Gimnázium esetében például 6 pedagógust teszteltek le, és várhatóan szombaton derül ki, hogy fertőzöttek-e vagy sem. A Marianum narancssárga minősítést kapott, a felső tagozatos és a gimnazista diákok pedig október 2-ig távoktatásban részesülnek. A Jókai Alapiskola járványügyi szempontból ugyancsak narancssárga intézménynek számít, ahol a két érintett alsó tagozatos osztály került karanténba. Az érintett diákoknál a tanítás szintén virtuális úton folytatódik addig, amíg a RÚVZ nem engedélyezi a tantermi oktatás újbóli megindítását.
Növekvő esetszám
A csütörtöki teszteredmények alapján a teljes Komáromi járásban összesen 14 új esetet azonosítottak.
„A járásban jelentősen romlik a járványügyi helyzet, ezért is találtunk több esetet a diákok, illetve a pedagógusok körében. Aktívan keressük a pozitív esetek kontaktjait, ezért arra számítunk, hogy növekedni fog a megbetegedések száma. A RÚVZ munkatársai rendszeresen szúrópróbaszerűen ellenőrzik a járványvédelmi intézkedések betartását az intézményekben. Főként a diákok érkezését és távozását figyelik, valamint az, hogy sor kerül-e a csoportosulásukra, illetve a helyiségek fertőtlenítésére” – nyilatkozta az Új Szónak Helena Uríčková.
Még egy intézményt sem kellett lezárni. A Komáromi Regionális Közegészségügyi Hivatal (RÚVZ) közlése szerint az egész járásban romlik a helyzet, s arra számítanak, hogy növekedni fog a fertőzések száma.