Search by category:
Egyéb kategória

Önkormányzati választásokat rendeznek vasárnap Romániában
Mészáros Richárd
2020. 09. 27., v – 09:32

2020. szeptember 27., vasárnap – 10:39
Románia választások
Friss ikon
Off

Törzs

A 45 ezer önkormányzati tisztségre több mint negyedmillió jelölt pályázik, közülük több mint tízezren a magyar pártok színeiben.

Mindenhol megválasztják a polgármestert, valamint a települési önkormányzati testület és a megyei tanács tagjait, illetve a megyei tanács elnökét. Bukarestben mind a hat kerület élére polgármestert és kerületi tanácsot, a főváros élére pedig képviselőtestületet és főpolgármestert választanak.

Romániában harmadszor választanak önkormányzatokat egyfordulós rendszerben, ami azt jelenti, hogy az a polgármester-jelölt, illetve megyei tanácselnök-jelölt nyeri el a tisztséget, aki a legtöbb szavazatot kapja, függetlenül attól, hogy megszerezte-e a voksok legalább felét.

A koronavírus-járvány miatt idén a hatóságok egészségügyi óvintézkedéseket is bevezettek, ugyanakkor igyekeznek megnyugtatni az embereket, hogy ezek betartásával a szavazás nem növeli a fertőzés kockázatát. A voksolás eredménye így elsősorban a részvételi arányokon múlhat.

A szavazókörök mindenütt helyi idő szerint 7-21 óra között tartanak nyitva.

Bevezető

Egyfordulós önkormányzati választásokat rendeznek vasárnap Romániában, hogy a szavazópolgárok eldönthessék, kire bízzák az ország több mint 3100 településének és 41 megyéjének a vezetését.

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
MTI

Read More

Post Comment