Államfő: A kultúrának és a sportnak konkrét és gyors segítségre van szüksége
Hegedűs Norbert
2020. 10. 02., p – 07:48
„A bevételkiesés miatti kártérítésnek, amit ma a legtöbben kérnek, csak akkor van értelme, ha időben érkezik, hogy az érintettek még képesek legyenek alkalmazkodni a helyzethez. Megértem a találkozó résztvevőit, akik azt mondják, hogy hét hónappal a válság kitörése után már többet várnak az államtól a puszta ígérgetésnél. Konkrét és gyors segítségre van szükség” – közölte az államfő.
„Az elégedetlenség rossz utaskísérő. Előzzük meg azzal, hogy bebizonyítjuk: képesek vagyunk meghallgatni az embereket, és ténylegesen segíteni rajtuk. Töltsük meg valós tartalommal a szolidaritás jelszavát” – fűzte hozzá.
Čaputová rámutatott, hogy a tavaszi szigorú óvintézkedések után az üzletek és más szolgáltató egységek fokozatosan visszaálltak a korábbi rendszerre, a tömegrendezvényeket azonban továbbra is korlátozták, ráadásul a kultúra és a sport területén dolgozók segélyben sem részesültek. „Ezeken a területeken az első félévben több mint 80 százalékkal esett vissza a bevétel, és hasonló bevételkiesés várható az év második felében is” – figyelmeztetett az államfő.
Čaputová értékelte, hogy az érintettek nehéz helyzetük ellenére elismerik a szigorú óvintézkedések szükségességét. „Szolidárisak azokkal, akiket védenünk kell. Legyünk tehát mi is szolidárisak velük, segítsünk rajtuk” – kérte az elnök asszony.
Konkrét és gyors segítségre van szükségük a kultúra, a sport és a kreatív ipar területén dolgozóknak. A konkrét megoldások további halogatása veszélyezteti ezeknek az embereknek az egzisztenciáját, írta Zuzana Čaputová államfő a közösségi oldalán, miután csütörtökön találkozott a felsorolt területek képviselőivel. Az elnök asszony értékelte, hogy az érintettek a bonyolult helyzet ellenére konkrét megoldási javaslatokkal érkeztek a találkozóra.