Čaputová megtámadja a közegészség védelméről szóló törvény egy részét
Mészáros Richárd
2020. 10. 15., cs – 08:11
Čaputová azt a rendelkezést tartja alkotmányellenesnek, amely kizárja, hogy azok, akiket a törvényből következő, meghatározatlan számú személyt érintő óvintézkedések végrehajtása következtében kár vagy veszteség ért, éljenek a kártérítés jogával.
Az államfő szerint az alkotmány mindenkinek garantálja a kártérítéshez való jogot, ha a kár az állami szervek törvénytelen intézkedése vagy hivatali visszásságok okán keletkezett.
„A törvény ugyan megszabhatja ezen jog gyakorlásának határait, viszont nem veheti el, vagy zárhatja ki egy alkotmányos jog gyakorlásának lehetőségét. A gyakorlatban ez azt jelentené, hogy az állam nem vállalna felelősséget azokért a károkért sem, amelyek a szóban forgó módosítás esetleges törvénytelen alkalmazása miatt keletkeznek”
– figyelmeztetett az elnök asszony.
Čaputová az aktuális járványügyi helyzetre tekintettel döntött a törvénymódosítás szentesítése mellett. Az alkotmánybíróságtól azt kérte, hogy a vitatott rendelkezés alkotmányosságát anélkül vizsgálja meg, hogy emiatt felfüggesztené az egész jogszabály hatályát.
A közegészség védelméről, támogatásáról és fejlesztéséről szóló törvénymódosítás értelmében a közegészségügyi hivatalok például elrendelhetik, hogy az egyes üzemhelyekre csak a személyes adatok felvétele után lehessen belépni. Erre a kontaktszemélyek nyomon követése miatt lehet szükség.
A törvény azt is kimondja, hogy a közegészséget fenyegető veszély esetén a közegészségügyi hivatalok elrendelhetik különféle védőfelszerelések használatát, a helyiségek fertőtlenítését, továbbá a Szlovákiába érkező személyek karantén alá helyezését, illetve a fertőző személyek utaztatásának módját.
Zuzana Čaputová államfő aláírta a közegészség védelméről, támogatásáról és fejlesztéséről szóló törvénymódosítást, amelyet szerdán fogadott el a parlament. Egyben bejelentette: úgy döntött, hogy a törvény vitatott rendelkezését megtámadja az alkotmánybíróságon – tájékoztatott Martin Strižinec, az államfő szóvivője. A módosítás célja az volt, hogy orvosolják az ellentmondásokat a Szlovák Közegészségügyi Hivatal koronavírus-pandémiára reagáló óvintézkedéseivel összefüggésben.