Két személy megsérült a szombati kormányellenes tüntetésen Pozsonyban
Mészáros Richárd
2020. 10. 17., szo – 18:36

„Az egyik nőt állítólag egy térkő találta fejbe, egy férfi pedig a kezén szenvedett nyílt sérülést” – tette hozzá Krčová azzal, hogy a helyszíni ellátás követően mindkettejüket kórházba szállították.
A Slovan ultrái szombaton a kormányhivatal elé szerveztek tüntetést, amely során Igor Matovič (OĽaNO) miniszterelnök leváltását követelték, valamint nemtetszésüket fejezték ki a koronavírus-járvány terjedése ellen hozott óvintézkedésekkel kapcsolatban.
Miután a tüntetők üveggel és kavicsokkal kezdték el dobálni a rendőröket, ők válaszul könnygázt és vízágyút vetettek be.
A tüntetésen néhány szemét őrizetbe vettek – tájékoztatott Michal Szeiff, a Pozsonyi Kerületi Rendőrkapitányság szóvivője.
„A mai, nem bejelentett tüntetés néhány percen belül az agresszív szélsőjobboldali radikálisok csődületébe fordult” – írta a rendőrség Facebook-oldalán hozzátéve, hogy többen alkoholos befolyásoltság alatt álltak.
Néhányan a rendőrség többszöri felszólítása ellenére sem hagytak fel a pirotechnikai eszközök használatával, amely több tüntetőt megsebesített, miután az egyik jelenlévő a tömegbe hajította azt.
A tüntetésről egy felvételt is közzétett a rendőrség, amelyet IDE kattintva tekinthet meg.

Könnygázt és vízágyút vetettek be az agresszív tüntetők ellen Pozsonyban
A futballhuligánokból és a nacionalista tüntetőkből álló csoport kövekkel és üvegekkel dobálta meg a rendőröket.
Két személy, egy férfi és egy nő szorult a mentősök ellátására a futballszurkolók szombati tüntetésén – tájékoztatott Alena Krčová, a mentőszolgálat műveleti központjának szóvivője.