Országos tesztelés: a második kör előtt is zavaros volt a kommunikáció
Nagy Roland
2020. 11. 06., p – 17:51
A második forduló legnagyobb változása az elsőhöz képest, hogy nem minden járásban állítanak fel mintavételi pontokat, csak azokban, ahol a pozitivitási arány meghaladta a 0,7 százalékot. Ennek következtében azonban sok újabb kérdés merült fel, amelyeket a kormány gyakran zavarosan válaszolt meg.
Fontos újdonság például, hogy ha valaki olyan járásban él, ahol nem rendeznek második fordulót, de a következő héten meg szeretne látogatni egy olyan járást, ahol lesz mintavétel, akkor szüksége lesz egy frissen kiállított negatív koronavírustesztre. Ezt kétféleképpen lehet megoldani: vagy részt vesz az országos mintavételen, vagy magánlaboratóriumban tesztelteti le magát a hétvégén.
Önkéntes állomások
Ez azonban rendkívül nagy leterheltséget jelenthet a Dunaszerdahelyi járásban, hiszen az összes környékbeli járás zöld (vagyis azokban nem tartanak második fordulót). Ennek elkerülésére azt javasolta a kormány, hogy önkéntes alapon állítsanak fel mintavételi pontokat ezekben a régiókban, hogy az embereknek ne kelljen más járásba utazniuk a tesztelésre.
Keszegh Béla komáromi polgármester például jelezte lapunknak, hogy náluk biztosan lesz mintavételi pont, majd ugyanígy tett a Füleki, a Losonci és a Rimaszombati Önkormányzati Hivatal is.
Saját zsebből
Keszegh azonban azt is elmondta, a járási hivatalok csütörtök este kaptak értesítést a belügyminisztériumtól, mely szerint az önkéntesen felállított mintavételi pontok működtetési költségeit maguknak az önkormányzatoknak kell finanszírozni.
„Ebbe beletartozik a személyzet kifizetése, a védőfelszerelések megvásárlása, a veszélyes hulladék eltakarításának költsége, valamint a szállás és az étkeztetés. Ezek több ezer eurós kiadást jelenthetnek”
– magyarázta lapunknak a polgármester.
Hozzátette: emiatt több önkormányzat is azt fontolgatta, hogy végül nem állítanak fel tesztelési állomást. Példaként Érsekújvárt említette, a helyi városi hivatal pedig lapunknak megerősítette, hogy ott valóban nem lesz tesztelés.
Keszegh szerint nem igazságos, hogy a déli régiókban az önkormányzatoknak maguknak kell megfizetni a tesztelési pont működtetését, míg északon ezt finanszírozza az állam.
Az önkéntesen felállított mintavételi pontok működését az önkormányzatoknak kell finanszíroznia
A témával kapcsolatban felkerestük a hadsereg működéséért felelős védelmi minisztériumot, ám átirányítottak bennünket a belügyminisztérium sajtóosztályához.
A belügyi tárca a következőt válaszolta:
„El kell fogadni, hogy az említett zöld régiókban önkéntes alapú tesztelésről van szó, ezért az önkormányzatoknak is osztozniuk kell a költségekben.”
Daniel Zmeko, a hadsereg vezérkari főnöke a Rádio Expres déli vitaműsorában ezzel kapcsolatban annyit mondott, a második körben mintegy 2,6 millió ember érdeklődésére számítanak, és tisztában vannak azzal, hogy sok zöld járásból fognak vörösbe utazni, ezért a járások határai mentén megerősítettek 66 mintavételi pontot.
Ki mehet a tesztelésre?
A kommunikációs zavart nemcsak az utolsó pillanatban hozott döntések erősítik fel, hanem az egymásnak ellentmondó információk is.
Legutóbb az okozott félreértést, hogy az egészségügyi tárca a közösségi oldalán ellentmondásos információkat közölt arról, mehetnek-e mintavételre azok az emberek, akik az első körben nem teszteltették le magukat. A minisztérium összesen 8-szor módosította az említett bejegyzést. Csütörtök este végül sikerült felvennünk a kapcsolatot az egészségügyi tárca szóvivőjével, Zuzana Eliášovával. Ő úgy fogalmazott, aki az első körben nem vett részt a teszten, az a második körben sem mehet el. Mindezt azért, mert vonatkozik rá a kijárási tilalom, amely csak a legszükségesebb mozgást engedélyezi, ebbe pedig nem tartozik bele az országos tesztelés második köre.
Kommunikációs zavar a minisztériumban: Aki nem volt az első tesztelési körben, mehet-e a másodikban?
Aki az országos tesztelés első fordulóján nem vett részt, arra november 14-éig vonatkozik a kijárási tilalom, ezért az országos tesztelés második fordulóján sem vehet részt. A kérdésben az illetékes tárca ellentmondásos információkat közölt.
Pénteken azonban ennek ellenkezőjét állította a kormányhivatal. Közleményükben leszögezték, hogy
„a második körben zajló mintavétel az antigéntesztek segítségével szintén a halaszthatatlan kezelések kategóriájába tartozik, ezért részt vehetnek rajta azok az állampolgárok is, akiknek nincsen tanúsítványuk az országos tesztelés első köréből.”
Ezt az információt az egészségügyi minisztérium utólag megerősítette.Vagyis végeredményképpen: azok is mehetnek tesztre, akik a múlt héten nem voltak.
Matovič negatív lett
Igor Matovič miniszterelnök pénteken Marek Krajčí egészségügyi miniszterrel (mindketten OĽaNO) állt ki a kamerák elé, hogy a legújabb járványadatokról, valamint az országos tesztelésről tájékoztassanak.
A kormányfő szerdán jelentette be, hogy karanténba kell vonulnia, miután kapcsolatba került egy fertőzöttel. A sajtótájékoztató előtt azonban közölte, negatív lett a tesztje.
Krajčí a járványhelyzettel kapcsolatban végre jó hírekkel szolgált. A tárcavezető megerősítette, hogy az előző héthez képest már lassabban növekszik a kórházi ágyak telítettsége, így sikerült elkerülnünk a sokat emlegetett „cseh görbét”. A naponta elvégzett PCR-tesztek pozitivitási aránya is csökken: az előző héten elvégzett tesztek 19,4 százaléka lett pozitív, ezúttal pedig már csak 13,9. További fontos információ, hogy a reprodukciós szám (ami azt jelzi, hogy egy fertőzött átlagban hány további személyt fertőz meg), csökken, jelenleg 1,1–1,3 között van.
A javuló tendenciák hátterében főként az áll, hogy az utóbbi hetekben csökkent az emberek mobilitása, ami elsősorban az országos tesztelés előtti héten bevezetett kijárási tilalomnak köszönhető. Az országos mintavétel eredményei várhatóan a következő hetekben jelennek meg a vírusadatokban. Matovič azonban hozzátette, hogy Árva vidékén és Bártfán, ahol az országos tesztelés előtti héten is rendeztek már egy úgynevezett nulladik kört, a vírusadatok az országos átlag alá csökkentek. A miniszterelnök szerint ez egyértelmű bizonyítéka annak, hogy a művelet sikeres volt.
Átutazók, figyelem!
Az országos tesztelés második fordulójával kapcsolatban elárulta, most nincs probléma a személyzet bebiztosításával, a csapatok készen állnak. A kormányfő továbbá azt is tisztázta, mi lesz az átutazókkal, vagyis azokkal, akik belépnek egy vörös járás területére, ám az utazásuk végcélja egy zöld járás. Matovič szerint ha ezek a személyek nem állnak meg, és szünet nélkül átutaznak a járáson, akkor nem lesz szükségük friss teszteredményre. Ám ha kiszállnak például egy benzinkúton, ott a rendőrök már kérhetik az aktuális tanúsítványt.
A második forduló előtti napon is sok volt a nyitott kérdés, a kormány pedig egymásnak is ellentmondó információkat közölt. Az sem segített a helyzeten, hogy néhány fontos részletről csak az utolsó pillanatban született döntés.