Search by category:
Egyéb kategória

BL: átkozhatja magát az Inter, kiesett a Salzburg

BL: átkozhatja magát az Inter, kiesett a Salzburg
Hegedűs Norbert
2020. 12. 10., cs – 12:23

2020. december 10., csütörtök – 12:30
Mohamed Szalah
Friss ikon
Off

Törzs

Az A csoportban a Bayern München 2–0-ra verte a Lokomotiv Moszkvát, mögötte pedig a már említett Atlético jutott tovább. Pedig a Salzburg egy győzelemmel ott lehetett volna a legjobb 16 között, azonban hiába futballozott jobban, a gólokat a vendégek szerezték meg.

A Diego Simeone vezette csapat az elmúlt nyolc évet tekintve hetedszer szerepelhet a Bajnokok Ligája kieséses szakaszában, éppen ez a rutin segítette át a nehézségeken most is. „Az első félidő nagyon intenzív volt, a Salzburg egyértelműen jobban játszott. A második félidő kiegyensúlyozottabbá vált, mindkét oldalon megvoltak a lehetőségek. Nem ez volt a legrosszabb mérkőzésünk, de az erős ellenféllel szemben akadtak nehézségeink” – mondta.

Jesse Marsch, a salzburgiak edzője szerint hiába futballoztak kiemelkedően a csoportban, nem szereztek elég pontot a továbbjutáshoz. „Vannak még hiányosságaink mindkét büntetőterületen belül. Nem voltunk rosszak, de azt is el kell ismernünk, hogy a csoportunkban volt három kiváló csapat és a világ két legjobb kapusa” – nyilatkozta.

Bár az utolsó pillanatig volt esélye a továbbjutásra, végül az Európa Ligába se került be az Inter, amely oda-vissza gól nélküli döntetlent ért el a Sahtar ellen a B csoportban.

A csapat mindent megtett, amit tudott, csupán a gól hiányzott” – összegzett szomorúan Antonio Conte edző. „Hihetetlen, hogy 180 perc alatt nem találtunk be az ukránok kapujába, sőt, mindkét mérkőzésen a kapusuk volt a mezőny legjobbja. Csalódottak vagyunk, pedig összességében jól teljesítettünk, nem hiányzott sem a koncentráció, sem az elszántság, sem az agresszivitás. Csak a gól, anélkül sajnos nem megy. De a játékvezetőkkel és a VAR-ral sem volt szerencsénk, valahogy úgy érzem, az Intert nem tisztelték eléggé.”

Ha szűkösen is, de csak kicentizte a továbbjutást a Borussia Mönchengladbach, amely a Real Madrid otthonában elszenvedett 2–0-s vereség miatt csak akkor juthatott tovább, ha az Inter és a Sahtar döntetlent játszik. Miután ez összejött, a csapat óriási ünneplést rendezett az öltözőben, Marco Rose edző pedig reálisan értékelte a nagy bravúrt.

Ezúttal nem voltunk azon a szinten, ahol egy erős Real Madrid ellen kell. Hagytuk magunkat sarokba szorítani, kevés volt a hitünk, és nem tudtunk problémát okozni az ellenfélnek. Ez a hat mérkőzés jó volt arra, hogy megtudjuk, hol a határunk, most ahhoz képest kell előrelépnünk. Büszke vagyok a csapatomra, mert nehéz csoportban szereztünk nyolc pontot” – mondta.

A C csoportban nem történt meglepetés, a Manchester City és a Porto hozta a kötelezőt, a csoportharmadik pedig a hárompontos Olympiakosz lett, mert összesítésben egy idegenben szerzett góllal jobbnak bizonyult a szintén három ponttal zárt Olympique Marseille-nél.

A D csoportban a csoportelső Liverpool menedzsere, Jürgen Klopp a fiatalokat is bevetette az FC Midtjylland otthonában: minden idők legfiatalabb – 24 éves és 26 napos átlagéletkorú – BL-kezdőcsapatát küldte pályára, amely végül 1-1-es döntetlent ért el. A csoport másik mérkőzésen az Atalanta kisebb meglepetésre 1–0-ra győzött az Ajax otthonában, így csoportmásodikként szintén nyolcaddöntős, a hollandoknak marad az Európa Liga.

Ha valaki aggódna, ne tegye: a kedden rasszista botrány miatt félbeszakadt PSG–Basaksehir mérkőzést szerdán sikerült lejátszani: Neymar három és Kylian Mbappé két góljával 5–1 lett a vége. A brazil csatár az első a BEK/BL történetében, aki két különböző csapat (Barcelona, PSG) színeiben is legalább hússzor volt eredményes, míg Mbappé a legfiatalabb (21 éves és 355 napos) labdarúgó, aki a Bajnokok Ligájában húsz gólig eljutott.

Ezúttal a Liverpool tinicsapatának egyik rangidős vezére, Mohamed Szalah a választottunk, aki Herningben két rekodot is megdöntött. Egyrészt már az 55. másodpercben eredményesnek bizonyult, márpedig ilyen egy liverpooli sem szerzett gólt a BL-ben. De találata egy másik klubrekordot is átírt, ez volt a 22. gólja a Bajnokok Ligájában, és ezzel lehagyta a 21 gólos klublegendát, Steven Gerrardot.

 

Cím
A NAP JÁTÉKOSA

Bevezető

Hiába a hazai pálya, hiába a jó teljesítmény, a Salzburg nem tudta legyőzni az Atlético Madrido, így csak Szoboszlai Dominik csapata csupán az Európa Ligában folytathatja tavasszal. De a Bajnokok Ligája utolsó fordulójának szerdai mérkőzésein akadt más érdekesség is.

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
Pincési László

Read More

Post Comment