A Sigmund Freud Egyetem hallgatóit kutatásmódszertanra tanítja, amivel kiérdemelte az Ars docendi állami kitüntetést. Ezzel párhuzamosan a Femspace nevű szervezetével a külföldön élő magyar nők szakmai érvényesülését támogatja. Sikertörténetnek tűnhet (az is!), hogy egy kis faluból jön és óriási kitüntetést kapott, de azt mondja, ennek van egy személyes oldala: nem egy cukormázazott életet él, reggelente neki is nehezen ébrednek a gyerekei, és amikor valamibe belefog, meg kell küzdenie a károgókkal. De azt üzeni, mindez ne tántorítson el senkit, mert szükség van az alulról jövő kezdeményezésekre, ezekkel tehetünk a legtöbbet egymásért és a közösségekért, így a szlovákiai magyar közösségért is.

Változtat-e egy elismerés súlyán, ha az államnyelvet anyanyelvének tudó személy kapja (mondjuk egy magyar Magyarországon), ha egy kisebbségi nyelvet beszélő kapja (egy magyar Szlovákiában), és ha egy kisebbségi kapja, aki ismeri a születési helyének államnyelvét is, mégis egy harmadik nyelven és országban érvényesült? Doktori disszertációjában a Beneš-dekrétumok következményeivel foglalkozott; a traumákat tekintve túlzónak érezne egy párhuzamot a mai, már nem kényszerű áttelepülésekkel? Lesz újabb trauma a Trianon-emlékév miatt? Mit lehet tudni a Femspace-ről? Mennyire nehéz megszólítani az embereket? A helyben szerveződő közösség oldhatja a távollétből adódó letargiát? Milyen karácsonya lesz egy Bécsben oktató szlovákiai magyarnak a koronaválság idején?

Ezekre a kérdésekre is mind választ kapnak, ha az ünnepi Vasárnapban elolvassák Rizsányi Attila interjúját.