Search by category:
Egyéb kategória

A kihallgatás után kórházba került Jozef Brhel vállalkozó

A kihallgatás után kórházba került Jozef Brhel vállalkozó
Hegedűs Norbert
2021. 02. 03., sze – 16:30

2021. február 3., szerda – 16:44
Jozef Brhel

Friss ikon
Off

Törzs

Jozef Brhelt a Vámszedő (Mýtnik) akció keretében hallgatta ki a rendőrség kedden (február 2.).

Ügyvédje szerint a rendőrség elejétől fogva tudta, hogy védence rossz egészségi állapotban van. Az Országos Rendőr-főkapitányságon délelőtt 10-től közel hat órán át tartott a kihallgatása, melynek végén őrizetbe vették.

Az ügyvéd elmondta, védence határozottan tagadja, hogy bűncselekményeket követett el. „A bizonyítási eljárással kapcsolatos véleményünk, hogy a meggyanúsítása minimum korai, illetve indokolatlan. Ha ez nem politikai ügy, ha nem politikailag motivált ügyről van szó, akkor várakozásaink szerint megszüntetik a védencem elleni eljárást” – tette hozzá Štanglovič.

A vállalkozó január 29-én közleményben utasított vissza minden ellene felhozott vádat, és közölte, kész bizonyítani ártatlanságát a bűnügyi eljárás során. Ezt követően lemondott a ZMJ SICAV vállalkozói csoportban betöltött végrehajtói funkcióiról.

A Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség január 29-én a Vámszedő akció keretében őrizetbe vette František Imreczét, a pénzügyi igazgatóság volt elnökét, továbbá Peter B. vállalkozót, Jozef B. testvérét. Hétfőn (február 1.) a Speciális Büntetőbíróság elrendelte vizsgálati fogságba helyezésüket, a döntés még nem jogerős.

Bevezető

Jozef Brhel vállalkozót rossz egészségi állapotban kedden este kórházba szállították – erősítette meg a TASR-nek ügyvédje, Ľudovít Štanglovič.

Címkék

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
TASR

Read More

Post Comment