Nem azért ,mert nem szoktam még meg, hogy a politikusaink egy része imádja megsérteni a választó és politikus között feszülő természetes határt, és nagyon szívesen matat az identitásomban, magyarságomban, esetenként hálószobámban, vagy ha lenne, a méhemben. Inkább az lepett meg, mennyire nem érzékelik még mindig, hogy ennek az attitűdnek köszönhető, hogy egyesek a parlamenttől vannak beláthatatlan távolságban, mások a hitelességtől is.

Mert hát az a nagyon nagy gond, hogy a szlovákiai magyar politikai gondolkodás bő 20, de talán 30 éve egy helyben topog, üzeneteiben és eszköztárában is. Ezek a politikusok és a holdudvarukban tevékenykedő civilek egy része is úgy tekint az etnikai politizálásra, mint célra, ahelyett, ami valójában – eszköz, méghozzá nagyon korlátozott, és rosszul használva korlátozó eszköz. Főleg akkor, ha kilóg a lóláb, és teljesen egyértelmű, hogy az ember identitását politikai identitássá akarják kovácsolni.

Ha a szlovákiai magyar pártok és politikusok komolyan gondolták volna, hogy ezúttal tanultak a parlamenti választáson elszenvedett pofonból, akkor egyszerűen nem kezdik el kiskorúsítani az embereket. A nemzeti identitás annál komplexebb, bonyolultabb és dinamikusabb dolog, mint ahogy mondjuk Gyimesi György elképzeli és kommunikálja. És annak, ahogy az ország és a politikai döntéshozatal hozzááll az identitás kérdéséhez, tükröznie kell ezt. Ha az identitásukkal zsaroljuk az embereket azzal nem teremtjük meg ennek feltételeit.

Az identitással való zsarolás ugyanis az, ami oda vezette a szlovákiai magyar politikai képviseletet, ahol most van. A burkolt vagy nyílt jó magyar-rossz magyar felosztás volt az, ami mentén alakultak és elsatnyultak a közéleti viták. Erről szólt minden ahelyett, hogy a politika az eredeti küldetését teljesítette volna, és megteremtette volna azt a környezetet, ahol nem egy „közös ellenség” ellen kell zászlók alatt gyülekezni. Ez a harc volt az, ami kifárasztotta az embereket – na meg az, hogy ahelyett, hogy a politika idomult volna az emberek igényeihez, az embereket akarta a saját igényeihez idomítani, és ha valami nem úgy történt, ahogy ezek a politikusok szerették volna, az embereket hibáztatták. Mert nem elég jó magyarok, mert vegyesek, mert pusztulunk, veszünk, oldott kéve és a többi.

Nem, a nemzeti identitás nem politikai identitás, bármennyire próbálják is ezt tudat alatt felénk sugározni néhányan. És nem az a kérdés a népszámlálási ívben, van-e valakinek más nemzetiséghez is kötődése, nem olyan kérdés, amiből szabad vagy illendő lenne szimbolikus politikai témát csinálni. Ez csupán nagyon káros pótcselekvés, ami nem visz közelebb ahhoz, amit populista módon úgy fogalmaznak meg néhányan, hogy jó legyen magyarnak lenni. Sokkal helyesebb azonban, ha úgy fogalmazunk: természetes legyen magyarnak lenni.