Az ötrészes brit minisorozat a nyolcvanas évek londoni nyüzsgésébe visz vissza bennünket, a történet középpontjában olyan fiatalokkal, akik a szülői házban hosszú éveken át titkolták, hogy melegek, és amint lehetőségük adódott, leléptek, hogy az angol fővárosban végre szabadon élhessenek, és ne kelljen eltitkolni valódi énjüket. Öten (négy fiú és egy lány) közös erővel kivesznek egy méretes, de kissé lepukkant lakást, ahol végre úgy élhetnek, ahogy szeretnének. A sorozatot Russell T. Davies saját fiatalkori emlékei ihlették, részben egykori baráti társaságának akart vele emléket állítani, de ennél szerencsére az Ez bűn (a Pet Shop Boys slágere után) sokkal több lett. Egy komplett generációt mutat be, akik egy pillanatra megízlelhették a szabadság ízét, hogy aztán egy gyilkos kór könyörtelenül lecsapjon rájuk, és elképesztő pusztítást végezzen a soraikban. A sorozat egy csodálatos kordokumentum, és ha valaki egyszer azt kérdezi majd, hogy „Milyen volt, amikor az AIDS először megjelent a meleg közösségben?”, akkor ezt a szériát kell neki ajánlani. Az Ez bűn izgalmas felépítésű. Az első egy-két részben is jelen vannak ugyan a viharfelhők, de csak valahol a távolban sejlenek fel, miközben a nagyvárosban buli van, barátkozás, ismerkedés, szerelem, zene és rengeteg szex.

A sorozat berántja a nézőt e világ közepébe, ahol sodródunk a szereplőinkkel, akik között akad mély érzésű, a világ problémáit a hátán cipelő, elképesztően empatikus lány, igazi partiállat, vadóc srác, de egy csendes, hivatalnok típus is, aki ugyan kilóg a társaságból, mégis szerves részét képezi annak. A tempó lüktet, és a szereplők hihetetlen optimizmusa szinte átragad a nézőre. Csakhogy jön az AIDS, és nem törődik azzal, hogy hőseink épp az életük legszebb és legkalandosabb éveit élik. A sorozat szereplői nagyjából ugyanazokon a fázisokon (tagadás, összeesküvés-elméletek, kibúvók…) mennek át az AIDS kapcsán, mint mi tavaly a koronavírussal kapcsolatban, csakhogy internet híján a betegségről minden információt jóval körülményesebben tudnak megszerezni, így a ráeszmélésük is évekbe telik, és jó néhány halott is kell hozzá. Az Ez bűn legnagyobb teljesítménye azonban mégsem ennek bemutatása, hanem az, hogy megmutatja, a szülők és családok által rájuk ruházott bűntudat hogyan mérgezte meg a lelküket. Sokan a szüleik által kitagadva érkeztek Londonba, ahol pár évig jól érezték magukat, nagybetűs Életet éltek, aztán elkapták a betegséget, ami újfent szégyenérzettel töltötte el őket, és úgy érezhették, hogy ez a sors vagy Isten büntetése azért, mert nem hallgattak a szüleikre, és nem azt az életet élték, amit ők szántak nekik. Végül pedig haldokolva visszatértek a szülői házba, hogy ott bűntudattól gyötörten távozzanak az élők sorából, és a szüleik még a halálos ágyukon is emlékeztessék rá őket, hogy bűnös életet éltek.