Megváltoznak az utazási szokásaink a járvány után?
szabolaci
2021. 02. 09., k – 11:44
Az első felmérést az Európai Utazási Bizottság (ETC) készítette, e szerint az európai utazók 2021 második negyedévére már bátrabban terveznek utazásokat, amint a Covid-19-vakcinák szélesebb körben is elérhetőek lesznek. A jelentés szerint az év első két hónapja során mindössze a megkérdezettek 12 százalék tervezett, tervez utazást. Ez azonban a későbbiekben növekedni látszik, tavasszal már minden harmadik válaszadó szívesen utazna. Ahogy a koronavírus elleni vakcinák egyre szélesebb körben lesznek elérhetőek, úgy az utazási kedv is növekszik: közel 20 százalékkal magasabb ez az érték az egy hónappal korábbi, a 2020 novemberi felméréshez képest.
Április és június között a válaszadó európaiak 32 százaléka tervez külföldi utat, ami szintén 20 százalékos növekedést jelent az előző megkérdezéssel összevetve. Ugyanakkor a következő hat hónapban utazást tervező európaiak aránya már csak kismértékben, 49%-ról 52%-ra nőtt a korábbi felméréshez képest.
A legfrissebb felmérés szerint az Európán belüli utazás a legnépszerűbb a válaszadók körében: nagyobb arányban utaznának inkább egy másik európai országba (40%), mint belföldre (36%) – utóbbi 7%-kal csökkent november óta. A rövid távú utazást tervezők csaknem 63%-a szabadidős utazást tervez, míg 21% a barátok és rokonok felkeresését jelölte meg, amint újra biztonságos utazni. A válaszadók mindössze 9%-a válaszolta, hogy a tervezett utazásának célja üzleti jellegű.
Úgy tűnik, a légi utazások iránti bizalom is folyamatosan növekszik. Az európaiak 52%-a válaszolta, hogy hajlandó repülővel utazni, szemben a szeptemberi 49%-kal. Ugyanakkor a válaszadók egy része (17%) még mindig úgy véli, hogy a repülés jelenti a legnagyobb kockázatot az egészségére. A válaszadók többsége (67%) úgy véli, hogy a szigorú egészségügyi és biztonsági protokollok miatt biztonságosabb az utazás és nyugodtabban tudják majd élvezni a nyaralásukat. Az európaiaknak mindössze 22%-a állítja, hogy az ilyen intézkedések bizonyos mértékig ronthatják az utazási élményt, míg további 11% azt állítja, hogy számukra nincs különbség.
Egy másik felmérés pedig arra kereste a választ, hogy milyen változások lesznek az utazásokban, milyen szempontok lesznek fontosabbak a járvány után, és hogyan szervezzük, foglaljuk a nyaralásokat, utazásokat.
Az Expedia Group átható piackutatása szerint a megkérdezettek fele gondolja úgy, hogy az elkövetkező egy évben biztosan utazni fog, legyen szó bármilyen típusú utazásról. A másik 50 százaléknak viszont szüksége van valamiféle biztosítékra ahhoz, hogy elszánja magát. Ez sok esetben egy olyan biztosítás, amely tartalmazza a koronavírussal kapcsolatos esetleges váratlan kiadásokat is. De ide tartoznak a célállomás higiéniai szabályai, biztonsági protokolljai is, hiszen az utazni vágyók biztosak szeretnének lenni abban, hogy a helyszínen nem kell aggódniuk egy esetleges fertőzés miatt. A felmérésből az is kiderült, minél fiatalabb generációról van szó, annál elszántabbak az utazásra.
További trend, ami mindenképpen változhat, hogy idén az utazásainkat sok esetben csak hetekkel (vagy akár napokkal) az indulás előtt foglaljuk le, szemben a korábbi szokással, amikor gyakran hónapokkal előre megvásároltuk a repülőjegyet, lefoglaltuk a hotelszobát, vagy befizettünk egy utazási csomagra. (Szabó Laci, Turizmus)
Bár még nem látjuk a járvány végét, de egyre több olyan kutatás jelenik meg az utazási oldalakon, amelyek arról árulkodnak, egyre többen terveznek utazást, igaz, várhatóan megváltoznak az utazási szokások, prioritások.