Már a Duna elterelése után, 1993-ban megfogalmazták a magyar szakemberek az Öreg-Duna ökológiai célú szabályozásának a szükségességét, a vízszintemelését, a szlovákiai és magyar oldali mellékágak összekötését a főmederrel. „Hatvanhat éves vagyok, szeretnék még ebben részt venni” – mondja Kertész József.

„Több mint negyvenévnyi vízügyes tapasztalattal is még mindig tanulok, de fiatal vízügyesként újdonság volt az első buzgár elfogása, és ma már tudom, milyen, amikor árvízkor felpúposodik a gyepszőnyeg.”

Kertész József a hetvenes években a Budapesti Műszaki Egyetemen vízépítőmérnöki szakán szerzett előbb építőmérnöki, majd építőipari gazdasági mérnöki diplomát. Az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóságon 1978-ban lett területi felügyelő, építésvezető, 1990-től a szigetközi szakaszmérnökség vezetője, 2012-től főtanácsos, 2015-től pedig szakértő, projektmenedzser.

A szigetközi rehabilitáció atyja, a munkálatok irányítója volt 1993-tól, s mostanra nyugdíjas projektvezetőként is a vizes élőhelyek rehabilitációját vezeti Felső-Szigetközben. „Számomra a legkomolyabb sikert a szigetközi vízpótló rendszer kiépítésében való aktív részvétel jelentette. 1992 októberében az elterelés után nagyon nehéz helyzetbe kerültünk, melynek azonnali kezelésére volt szükség. 1992 novemberében álltunk a kiszáradt Zátonyi-mederben – ahogy aztán később Lipóton a Holt-Dunánál is –, s tudtuk, milyen vízmagasságnak kellene lennie: levertük a karókat, és szinteztünk. Első eredményként már 1993 márciusában üzembe helyezhettük a mentett oldali vízpótlás első üzemét, a kiszáradt Zátonyi-Duna és a Nováki-csatorna rehabilitációjával. Az összesen 54 kilométer hosszúságú ág vízpótlása jól sikerült, azóta is mintaszerűen üzemel. Bebizonyítottuk, hogy létezik aktív természetvédelem a beavatkozásokkal.”

A természetvédelmi szempontból fokozottan védett terület, a Lipóti Holt-Duna 1994-es vízpótlása pedig olyan jól sikerült, hogy kuriózumként a reliktum fajnak minősülő északi patkányfejű pocok is megtelepedett ott. Érdekesség: miután a kisebb vízfolyásokat rehabilitálták, a parti telkek hátsó része – ahová sokáig csak a szemetet hordták a Szigetközben – felértékelődött, s azóta rendbe is tették a porták vízparti részeit.

1995-ben készült el a dunakiliti fenékküszöb, amely máig a hullámtéri vízpótlórendszer egyik kulcsműtárgya: a hullámtérvízpótlás ma is jól működik. Dunakilitin a Helenai-tavaknál olyan tiszta a víz, hogy az egyik részét édesvízi medúzák lepték el.

„Jelenleg is hatvanhat ponton avatkozunk be, kisebb oldalágakban mederszakaszokat kotrunk, régóta száraz részekre nyitunk rá élővizet, korábban kiépített kőműveket bontunk részlegesen vissza. A Szigetközi Hullámtéri Vízpótló Rendszer az 1995-ös üzembe helyezése óta alapvetően jól működik, helyenként mégis fejlesztéseket igényel. Akkor, a Duna elterelése után a legfontosabb beavatkozásokat végeztük el, tulajdonképpen szükségintézkedés volt. Azóta folyamatosan keressük a rendszer fejlesztési lehetőségeit az árvízlevezetés javítása és ökológiai szempontok mentén. Az árvízlevezetést javítja a dunaszigeti kőhíd és a kisbodaki Szent Kristóf híd tavalyi megemelése, előbbiből kivettünk négy osztópillért is, hogy az uszadék kevesebb gondot okozzon. Három kisebb új hidat is építettünk az ágrendszerben csőátereszeket kiváltva. Ez az ökológiai célokat is szolgálja: tavaly májusban adtuk át Dunaszigetnél a Cikolai-mellékágrendszer újonnan, 980 méter hosszan rehabilitált Revolver- és a kisebb szakaszon rehabilitált Barkás Duna-ágát, valamint az új építésű, a két Duna-ágat összekötő 170 méter hosszú csatornát és annak hídját. Így a régi száraz mederszakaszok helyén új vizes élőhelyek, és a vízi túrázók számára kilométereken át bejárható mederszakaszok jöttek létre.”

Dunakiliti térségében a Tejfalui-mellékágrendszerben két új mellékág, a Lénai-ág 810 méteren és a Jegenyési Duna-ág 500 méteren történt rehabilitációja tavaly áprilisban befejeződött, idén januártól a kisbodaki Feneketlen-tó és a Pálffy-ág is vízpótlást kap.

„Fontos a fejlesztés, de az én munkáimban ez egy a többi közül” – reagált a projektvezető. Hozzátette: 1991-ben kezdő szakaszmérnök volt, amikor Dunakilitinél addigi rekordot megdöntő árhullám jött, 2002-ben Alsó-Szigetközben ugyanez volt a helyzet, mégis sikeresen levezényelték a védekezést.

„A szlovák vízügyes kollégákkal mindig kitűnő volt a szakmai kapcsolatunk: sokakkal magyar nyelven is tudtunk egyeztetni, például a határvízi bizottság ülésein. A szigetközi oldalon már az elterelés után megfogalmaztuk az ötvenes évek vízjárásának szimulálását, és az Öreg-Duna ökológiai szabályozásának szükségességét, vízszintemelését, a szlovákiai és magyar oldali mellékágak összekötését a főmederrel. Ez a munka még hátravan, és mindkét oldalon konszenzus szükséges hozzá, közös tanulmány és kivitelezés. A vízszintemeléssel újra élő kapcsolat lehetne a szlovákiai és magyarországi mellékágak és a főmeder között, vízen is átjárhatók lennének az összetartozó tájegységek – mondja Kertész József, s hozzáteszi: – Hatvanhat éves vagyok, szeretnék még ebben részt venni, a kivitelezésnél dolgozni.”