Először is köszönöm édesanyámnak hogy világra hozott hiszen nélküle nem ismerhettem volna meg a kétségbeesést a zöldellő mezők illatát eső után nem tévedhettem volna el erdőkben fúltam volna bele kis híján megáradt patakokba néztem volna végig egyszer a felnőttkor küszöbén ahogy kikötöznek és megnyúznak egy girhes lovat anya gondoltad volna hogy ilyen sokra viszem majd köszönöm hogy velem vagy álmaimban és fülledt hangon öledbe hívsz remélem sokáig itt leszel még,

köszönöm a barátnőmnek aki mindvégig mellettem állt és nem csupán érzelmileg de anyagilag is támogatott igaz többször törött vérző orral ébredtem mellette azért hálás vagyok mert nappal mindig hű társam főz és mos rám és takarít és esténként sem lehet rá panasz,

köszönöm a nőknek az összesnek és köszönöm különösen Rosa Luxemburgnak hogy gondolt rám,

köszönöm a férfiaknak is köszönöm a kőművesnek aki a házunk falának vakolása közben szándékosan meghagyott egy egéralakú üres foltot amit régen annyi órán keresztül nézegettem,

köszönöm a dzsungelnek amiért agóniája tetőpontján is elegendő oxigént lehel ki magából ahhoz hogy megtegyem bizonytalan lépteimet a nagyvárosban amiért tele van tukánmadarakkal és belsejében éjt nappallá téve bömbölnek a majmok csúszkálnak a kígyók vadásznak a jaguárok lesben állva tébolyult meggyőződéssel,

köszönöm a pályaudvaroknak Eiffel Gusztáv te drága isten csodaszép bordáid tudom a naplódból hogy mindig is hittél bennem teljesítményed ez a pompás tetőszerkezet nekem szól ahogyan nekem szólnak a hajnali zónázók kürtjei is,

köszönöm a nagybátyámnak hogy éppen egy másodperccel rövidebb ideig nyomta le a fejem a víz alá mintsem megfulladtam volna amikor kihúzott felrakatta velem a sakktáblát látod ez így tud lépni az meg úgy tud lépni ezek a huszárok na azok hamarabb megfulladtak volna a lovak mindig vízbe fúlnak de te kibírtad mondta egy leponyvázott üdülőhelyen a medence kemény járólapjain feküdve a fény babrálta mellén a pihéket,

köszönöm testvéreim hogy bevezettetek az éjszakai életbe hogy hánytattuk egymást pinceklubok bejáratánál hogy meséltetek az orgazmus rejtelmeiről hogy meddig és hogyan és milyen erővel mennyit lazítson rajta a kéz mire való és miért keményedik meg az agy hogy elmondtátok mire számíthatok ha esetleg csónakba szállok és evezni kezdek bármerre akárhová napnyugatnak,

köszönöm drága szomszéd te aki évekig üresen hagytad a lakásod biztosítva a munkámhoz oly szükséges nyugalmat és csendet hogy aztán egy napon váratlanul visszatérj a vékony falakon keresztül hallottam ahogy sírsz beszélt hozzád valaki ketten voltatok egy férfi beszélt egy nőhöz nyugodt hangon kimért szavakkal nem értettem te csak sírtál csendben lassan kimérten utána megint némaság évekig megint nyugodt munka és csendes építkezés,

köszönöm neked kedves ismeretlen aki felmásztál a harmadik emeletig ki tudja hogyan bekopogtál az ablakon és segítséget kértél nem értettem mi történik fel nem foghattam segítséget kértél azt mondtad valaki a nyomodban van és én beengedtelek és megértettem sok mindent abból amiről addig csak sejtelmeim voltak

köszönöm a csuklósbusz vezetőjének aki egy semmiből felbukkanó ló láttán nagyot fékezett és ezzel elintézte hogy a lány aki elmulasztott kapaszkodni elmerült a gondolataiban szelíd tűnődés a délután hogy a lány elveszítse egyensúlyát és elzuhanjon és én elkapjam diszkréten mégis bizalmaskodva megtartsam és amikor ő azt mondja bocsánat én azt mondjam ugyan semmi baj,
köszönöm a casablancai virágárusnak amiért megengedte hogy kiüljek a padra a boltja előtt noha még ki sem nyitott és nem is tervezett kinyitni aznap olyan felhős volt az ég csak lejött ellenőrizni takaros rendbe szedett csokrait és engem ott talált és nem volt egy szava sem elrágcsált előttem egy magnóliát és a szárát nevetve a csatornába köpte,

köszönöm a hídépítő mestereknek amiért felülnézetből tűnődhettem annyiszor a folyókban a tajték árnyalataiban a hordalékban szikrázó napsütés turisták városi artéria köszönöm és hálás vagyok érte igazán

köszönöm Julius Caesarnak hogy mértéket tanúsított és éppen csak annyi romot emelt ezen a kopár vidéken hogy azokon most derűsen róla mit sem tudva játszhatnak a barátaim barátainak gyerekei

köszönöm a légitársaságnak és a vasalt egyenruhát viselő pilótának aki Marseille-be repített hogy láthattam a tengeri levegőtől bódult munkásosztály napi tevésvevését a boltok a könyvtárak és a kikötők sokszögében

köszönöm annak a két kopt szerzetesnek akik a jeruzsálemi templom árnyai közt üldögélve némán végigmértek beljebb invitáltak javasolták nézzek körbe termeikben menjek el egészen az oltárig vegyem kézbe a jogart mondjam ki bátran ami a szívemet nyomja

köszönöm a kocsisnak aki hintóján elvitt Birkenauba és egész út alatt a visszapillantóban gyanakvóan méregetett unottan tanakodva latolgatva valamit amit már bizonyára ezerszer mérlegelt amit már annyiszor és mégis ennyi figyelemmel volt felém miközben a lovát ösztökélte,

köszönöm békák vadludak hangyák és galambok számtalan idióta ostoba galamb verdes mind a szárnyával köszönöm ahogy leszartátok előttem a kikövezett tereket emlékeztetve rá milyen mélyre zuhantunk mi mindannyian és milyen tágas felettünk az ég otthont ad az ilyen alantas ostoba lényeknek is akár mint amilyenek ti vagytok szarógépek,

köszönöm apa hogy meghaltál a neked rendelt időben levetett hátáról lovad szörnyű baleset de alighanem így kellett lennie,

öszönöm hogy vagy nekem posta annyi levelet írtam már aminek senki sem örült én is megbántam őket mégis elküldtem valamiért hát akkor így kellett lennie köszönöm elektromosság fizika atomok távközlés köszönet és hála postafiókom hogy őrzöd szavaim gondos leltárát őrzöd a piszkozatokat egyszer talán még azokat is elküldöm,

köszönöm Nyikolaj Bergyajev hogy elmondtad egy odesszai kocsmában a bálnazsírtól csúszós asztalra könyökölve hogy mi a szabadság és hogy nyomorúságos földi életünk minden pillanatában jelen van lehetséges elérhető gondozható minden pillanatban kivívható és érdemes is harcolni érte rút szabadság mely nem ígér semmit önmagán kívül szabadság,

köszönöm édesanyám kezed melegét hajad fekete hajad mint egy halottmosdatás emléke egyszer végignéztem ahogy fürdesz nimfákat lesnek meg így elmerültél a vízben hajad szétterült a kád peremén fehér csempe és a te fekete zuhatagod drága édesanyám köszönöm hogy ilyen szépen lángoló házat hagytál magad után örökül,

köszönöm drága konyhásnénik köszönöm a gőzölgő megaláztatást azokat a hatalmas merőkanalakat roppant üstök és végtelen főzelék nem semmi tanulság bonctanilag látni mindezt nektek sem könnyű emberek vagytok mind izzadt emberek és nők ott a konyhában és még hátravan a mosogatás
köszönöm a tornatanáromnak hogy a nyári tábor utolsó délelőttjén amikor már csomagoltam csonttá keményedett ruháimat egyetlen zoknimat féltve őrzött plüsseim kabaláim köszönöm hogy egyszer csak beraktál könnyű vitorlásodba irány a hullámzó közép nézzük meg közelebbről a csüggedt fellegeket táj emberek házak sövény nélkül halak nélkül csak mi ketten enyém a kormánylapát tiéd a síp hullámok mindenhol pompás igazán pompás,

és végezetül köszönöm a kevéske figyelmet ezt az esztendőt és legfőképpen azt a néhányat ami még hátravan.