Search by category:
Egyéb kategória

Donald Trump: nem alapítunk új pártot

Donald Trump: nem alapítunk új pártot
Hegedűs Norbert
2021. 03. 01., h – 08:44

2021. március 1., hétfő – 09:18
Donald Trump

Friss ikon
Off

Törzs

A republikánus politikus – aki első nyilvános beszédét tartotta a Fehér Házból való távozása óta – álhírnek nevezte az új párt alapításával kapcsolatos találgatásokat. Trump úgy fogalmazott: „Nem alapítok új pártot, ez álhír volt. Nem lenne zseniális? Indítsunk egy új pártot, és osszuk meg a szavazatainkat, hogy soha ne nyerhessünk. Nem, ez nem érdekel minket.”

„Ma itt állok önök előtt, hogy kijelentsem: az a hihetetlen utazás, amelyet négy évvel ezelőtt együtt kezdtünk, még korántsem ért véget. A büszke, szorgalmas amerikai hazafiak mozgalma csak most kezdődik, és a végén mi győzünk!” – fogalmazott a volt elnök, aki nem zárta ki, hogy 2024-ben elindul az elnöki pozícióért folyó versenyben. „Ki tudja, akár úgy is dönthetek, hogy harmadszor is megverem őket” – mondta a volt elnök.

Donald Trump azt jósolta, hogy a Demokrata Párt „hervasztó vereséget” fog szenvedni a félidős választásokon, és 2024-ben „határozottan” elveszíti a Fehér Házat. A volt elnök továbbra sem hajlandó elismerni vereségét és megismételte azt az állítását, hogy ő nyerte meg a 2020-as választásokat. A demokratákra utalva Trump úgy fogalmazott: „valójában, mint tudják, éppen elvesztették a Fehér Házat”.

A volt elnök élesen támadta utódja, Joe Biden számos intézkedését. „A modern amerikai történelem összes elnöke közül Bidennek volt a legtragikusabb első hónapja” – fogalmazott Trump.

„Mindannyian tudtuk, hogy a Biden-adminisztráció rossz lesz, de egyikünk sem tudta elképzelni, hogy ennyire rossz lesz, és hogy ennyire balra mennek” – tette hozzá.

A jóval több mint egy órán át tartó beszédében Trump kritikákat fogalmazott meg a Biden-kabinet tevékenységével kapcsolatban például a bevándorlás, a pandémia, a kereskedelem és a transzneműek jogaival kapcsolatban is. A Joe Biden vezette adminisztrációt „munkahelyellenesnek, családellenesnek, határellenesnek, energiaellenesnek, nőellenesnek és tudományellenesnek” nevezte.

Trump felszólította támogatóit, hogy szerezzék be a COVID-19 oltóanyagukat. „Mindenki menjen el és oltassa be magát! – fogalmazott a volt elnök, aki cáfolta utódja korábbi állítását, miszerint az Egyesült Államok – hivatalba lépése előtt – „nem rendelkezett” vakcinával. „Joe Biden csak az általunk bevezetett tervet hajtja végre, és ha becsületes médiánk lenne – ami nincs – akkor ezt hangosan és egyértelműen jeleznék” – mondta a volt elnök.

Donald Trump előadásában név szerint felsorolta azokat a republikánus képviselőket és szenátorokat, akik az elítélése mellett szavaztak az alkotmányos felelősségre vonási eljárása (impeachment) során. Úgy fogalmazott: „Nem lehetnek olyan vezetőink, akik nagyobb szenvedéllyel vetik bele magukat amerikai honfitársaik elítélésébe, mint a demokraták, a média, vagy a radikálisok elleni küzdelembe. Szabaduljunk meg tőlük!”

Trump republikánusok közötti népszerűségét mutatja annak a közvélemény-kutatásnak az eredménye is, amelyet a konferencia közben készítettek. Az eredmény szerint – egy esetleges előválasztáson – a válaszadók 55 százaléka voksolna a volt elnökre. Ron DeSantis floridai kormányzóra a szavazók 21, Kristi Noem dél-dakotai kormányzóra pedig 4 százalékuk szavazna. A résztvevők közül 10-ből csaknem 7-en azt mondták, hogy szeretnék, ha Donald Trump 2024-ben indulna az elnökválasztáson.

Bevezető

„Nem alapítunk új pártot. Miénk a Republikánus Párt, amely egységes lesz és erősebb, mint valaha” – mondta Donald Trump volt amerikai elnök vasárnap, a Konzervatív Politikai Akciócsoport (CPAC) nevű szervezet éves konferenciáján a floridai Orlandoban.

Címkék

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
MTI

Read More

Post Comment