Search by category:
Egyéb kategória

Könyvsorsok: Háziasított holokauszt

Könyvsorsok: Háziasított holokauszt
Hegedűs Norbert
2021. 03. 07., v – 09:42

2021. március 7., vasárnap – 19:30
sorstalanság

Friss ikon
Off

Törzs

Ha a holokauszt irodalmi leképezéséről hallok, elsőként mindig a Sorstalanság jut eszembe. Egy tizennégy éves fiút előbb Auschwitzba, majd egy Buchenwaldhoz közeli munkatáborba hurcolnak, de csodával határos módon túléli (munkaszolgálatos apját meggyilkolják). Tavasztól tavaszig tart, egy évet fog közre a történet.

A tárgyilagos, rövid, megállapító mondatokat mindegyre átszövik a fiú értelmező megjegyzései, miáltal olyan szöveget kapunk, mely végig az ő értelmezéseit követi, de úgy, hogy folyton jelzi (a nyelv), ezek az értelmezések csak ott és akkor, a maguk helyén és főleg módján érvényesek. Ez nagyon távol áll a mindentudó elbeszélő pozíciójától, sőt tulajdonképp ellentétes vele, mert a látottakat és hallottakat szüntelen egy, az ő megszelídítő, háziasító megérteni akarásának és megértésének szűrőjén kapjuk. Még otthon, elhurcolása előtt történik, hogy a nekik, zsidóknak rendre kisebb adag kenyeret szelő, mert a zsidókat nem szívelő pék csalását így kommentálja: „És valahogyan, a mérges pillantásából meg az ügyes mozdulatából, abban a percben egyszerre meg is értettem a gondolatmenete igazságát, amiért nem is lehet szívelnie a zsidókat: akkor ugyanis az a kellemetlen érzése lehetne, hogy becsapja őket.” Az őt a buszról leszállító rendőr magatartásáról: „Különben is, a rendőrnek végtére engedelmességgel tartoztunk.” A zsúfolt csendőrlaktanyában való nyomorgásukról: „Mindez, s aztán a sok apró nyűg, bosszúság meg kellemetlenkedés, ami már az ily közösségi élettel jár, úgy látszik, elkerülhetetlenül együtt, engem is hamar kifárasztott természetesen.” A mindent a maga helyén valónak találó optika a sorjázó események mindegyikét az előbbiből következőnek, így helyénvalónak látja. A szöveget végig átszövi a „természetesen” és rokon értelmű megfelelői, a magától értetődően, az igen érthetően, a magam is azt találtam, a kétségkívül, a csakugyan, a megengedem, a vélhetően és az ezekkel rokon modalitású értelmezés és vélekedés. Ilyen szempontból az olvasót nem lepi meg, ami a haláltáborból hazatérő gyereket faggató újságírót mint kívülállót igen, amikor kérdésére, hogy bizonyára sokat kellett nélkülöznie, éheznie és valószínűleg verték is talán, azt válaszolja: természetesen. Amitől az újságíró teljesen kiborul, nem értvén, miként mondhatja a gyerek „mindenre azt, hogy »természetesen«, és mindig olyasmire, ami pedig egyáltalán nem az?!” A fenti mondatban benne foglaltatik mellesleg a kívülálló véleménye is, ezt a „bizonyára”, a „valószínűleg” és a „talán” kifejezések mutatják, melyekben világosan benne rejlik a remélt „nem” válasz megelőlegezése. Ugyanitt, tehát a világháború végeztével és a koncentrációs tábor felszámolását követően a már hazatért gyereket egy illető arról faggatja, hogy ő, mármint személy szerint Köves György, így hívják a fiút, a saját szemével látott-e gázkamrát, s hasztalan kapja azt a választ, hogy ha látott volna, akkor most nem volna itt, az illető ezt – mint egy friss holokauszttagadó – elégedetten nyugtázza. Mintha ugyan, amit nem látnánk, az valóban nem is volna…

A fiú szempontjából érvényesnek látszó megengedő vagy egyenest nyugtázó jellegű elbeszélésmód önmagát is folyamatosan ellenőrzi és súlyozza-mérlegeli, erre utal pl. az alábbi kitétel utolsó tagmondata: „Mindez, az egész esemény, úgy három-négy percet vehetett körülbelül igénybe, ha pontos akarnék lenni.” Közben a lehető legtragikusabb eseményről, a szelekcióról van szó: itt dőlt el, ki megy dolgozni, s ki a gázkamrába. A tényt illetően, hogy korábban Auschwitzról nem volt tudomása (holott „nem az iskolának, hanem az életnek tanulunk”, idézi latinul is, amit az iskolában hangoztattak), az iskola is felmentést kap tőle: „De persze elismerem, feszélyező volna, no meg nem is tartozik hozzá a műveltséghez, beláttam.” Vagyis nemhogy nem ítélkezik, hanem éppenséggel indoklásokat keres, és talál. Amikor egy pillanatra úgy tűnik fel emlékezetében az őket kísérő csendőrök kapcsán, hogy talán „alapjaiban hozzánk hasonlók”, „végeredményben körülbelül mégiscsak ugyanabból az anyagból valók”, gondolatmenetét a következővel zárja: „De eszembe ötlött, téves lehet a szemléletmódom, hisz én nem vagyok ugyanaz, természetesen.” Vagyis a mérlegelés-súlyozás rendre belátást, megértést eredményez. Ami, tekintve, hogy valójában a megsemmisítésére törnek, tüntető öniróniaként értelmezhető, sőt fekete humorként: „Mondhatom, nincs vesződségesebb, nincs kimerítőbb dolog azoknál a nyűgös fáradalmaknál, melyeken mindannyiszor keresztül kell, úgy látszik, esnünk, valahányszor csak egy új koncentrációs táborba megérkezünk.”

„A vonatból aztán ők is Auschwitzban szálltak ki, természetesen.” Amikor konkrét emberi sorsokról hallva ilyen, ennyire rövidre fogott kijelentő mondat zárja az epizódot, tudatosul bennünk nyomatékkal, hogy ha egy korlátozó-kirekesztő, majd uszító, majd meg gyilkoló korszakban élünk, a mások által kijelölt sorsunk elkerülhetetlen. (Előrelépés viszont, hogy Auschwitzról, vélhetően legalábbis, már az iskolában is tanulunk, és nemcsak műveltségünk, hanem történelmünk része is, ha másként nem, Kertész Imre életműve kapcsán.) Az a nyelvi eszköztár, amely az egyre szaporodó benyomásokat és felismeréseket a megismerés pozitív eredményeinek tulajdonítja, rendkívül cizellált, finom és tapintatos mondatokat eredményez: „Hamar észrevettem, magától értetődően, hogy azok a kedvező vélekedések, amelyeket az Arbeitslager intézményéről még Auschwitzban hallottam, némiképp bizonyára túlzó értesüléseken alapulhattak.”

Mire most, a Könyvsorsok rovat számára ismét elolvastam, szét is esett, lapjaira hullt a könyvem, nem bírta tovább a kötés. Újat kell beszereznem. Aki esetleg nem olvasta, annak is ezt ajánlom. A legjobb magyar irodalom kategóriáról van szó. Olvasóbarát ára van, a Magvetőnél továbbra is 1999 forint. (Az eredeti, 1975-ös példányt 2021 februárjában 27 ezer forintért kínálta az antikvárium, 70 ezer a dedikált példány. Hangoskönyvként, e-könyvként is kapható. Szlovákra Eva Kroupová fordította 2000-ben, Bezosudovosť címen.)

Bevezető

Elég későn, az ezredforduló előtt jutottam hozzá először a Sorstalansághoz, a könyv 1975-ben jelent meg, ez volt Kertész Imre első regénye, s valahogy a sors kifürkészhetetlen útjai folytán több más Kertész-könyvet hamarabb olvastam. Aztán persze meghatározó része lett életemnek, négy-ötévenként újraolvasom. Újraolvasom, és mindannyiszor újra megszeretem. 

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
Csanda Gábor

Read More

Post Comment