Persze, mindannyiunk fejében ott él a kép a kokaint szívó korrupt politikusokról és nagyvállalkozókról, a fehér csíkot bulikban felszippantó aranyifjakról – de lássuk be: ezeket a képeket többnyire a hollywoodi gépezet plántálta a fejünkbe. „Fehér por, barna kő, luxusjacht, szőke nő” – énekelte a Tankcsapda már 1994-ben, ráerősítve a bennünk élő képzetekre (és utólagosan prófétának is bizonyulva, ha egy bizonyos győri polgármester ügyére visszaemlékezünk). Holott a kokain már sokkal régebben jelen van Magyarországon, és bár korábban tényleg a gazdag elit drogja volt, mára komolyan „demokratizálódott”, és nagyobb tömegekhez jut el, mint valaha.

Dezső András oknyomozó újságíró Magyar kóla című könyve a magyarországi kokainpiac és a „drogban úszó elit” világába ad betekintést. (Külföldi referenciaként Roberto Saviano Zéró, zéró, zéró című műve juthat eszünkbe.) A mű lényegében akár a 2019-ben megjelent Maffiózók mackónadrágban című sikerkönyv folytatásának is tekinthető, melyben a magyarországi alvilág történetét járta körül a szerző. A munkamódszer mindkét könyvben ugyanaz: Dezsőt a szóbeszéd és a helyi legendák csak annyira érdeklik, amennyiben kiindulópontul szolgálnak valami valós, megfogható információhoz. Ezeknek utánamegy, nyomoz és kérdez, amíg interjút tud készíteni egy drogdílerrel, az őt védő ügyvéddel, vagy a barikád másik oldalán harcoló rendőrrel. Erős, életszagú történetekkel találkozunk a könyv lapjain és – ha eddig a tudatlanság rózsaszín ködén át szemléltük a világot – csak rázzuk a fejünket olvasás közben: ez tényleg itt zajlik körülöttem? És úgy tűnik, a válasz sajnos: igen.

Dezső messziről indítja a könyvét az első magyar kokainkirály bemutatásával, akinek a történetén keresztül megismerjük a húszas-harmincas évek kokainban tobzódó Budapestjét. Egy érdekes, vad, nagyon más világot látunk itt, mely azonban remek kontextust teremt, és jelzi: bizony, a fehér por nem mai vendég a világnak ebben a szegletében sem. A könyv második fejezete már a kilencvenes években tevékenykedő futárok életét mutatja be, többek között Éva történetén keresztül, aki fiatal lányként pénzért és kalandvágyból utazott egzotikus országokba, hogy onnan aztán droggal megpakolva térjen haza. Elfogták, börtönben is ült, de nem bánta meg a tettét: állítja, ha tehetné, újra megcsinálná. Ezt követően a szerző bemutatja azokat a kétes ügyletekkel foglalkozó nagyvállalkozókat, akik a rendszerváltás után a kokainból is igyekeztek pénzt szerezni, majd sort kerít a „magyar Escobarokra” is. Természetesen nem feledkezik meg a külföldi maffiahálózatokról sem, melyeknek meglepően nagy szava volt és van a magyar kokainbizniszben. A hatodik fejezet bajba került politikusok, hírességek eseteit, a fogyasztói oldalt mutatja be. Az utolsó fejezet pedig egy megdöbbentő tragédia története, amely egy vidéki kisvárosban esett meg, olyan hétköznapi szereplőkkel, akik akár a szomszédaink is lehetnének.

Talán ez a legmeglepőbb a könyvben: hogy mennyire hétköznapi dologgá vált a kokain a mai Magyarországon. Persze, érdekes olvasni az ezer szálat egyszerre mozgató nagyvállalkozók mindenféle machinációiról, a szervezésről, a csempészésről és a kockázatról, de ez messze nem annyira megdöbbentő, mint amikor azzal szembesülünk, hogy a szomszédban lakó jól szituált nagymama és az elegáns lánya kokainterítéssel keresi meg a mindennapi betevőt, és ha az üzlet veszélybe kerül, akár egy emberéletet is hajlandóak beáldozni, csak ők megmeneküljenek.

Vagy megismerhetjük „Robit”, a jól fizető munkával rendelkező, tisztes adófizető, egyetemet végzett, okos, tájékozott drogdílert, aki önmagára „végponti elosztóként” tekint, és válogatott klientúrának teríti az anyagot. Csak ajánlással lehet bekerülni hozzá: leellenőrzi az ügyfeleit, gyakorlatilag betonbiztos rendszert épített ki maga köré, hogy soha ne kapják el. Szétcsúszott alakoknak nem árul. Önmagára inkább tekint vállakozóként, aki olyan exkluzív szolgáltatást nyújt, amire egy megfáradt, vagy épp bulizni kívánó cégvezetőnek, politikusnak, menedzsernek rendszeres időközönként szüksége van.

„…megtörtént a rendszerváltás a kokainkereskedelemben. A kétezres évek közepén ez még prémiumkategóriás szórakozásnak számított. Valami olyasminek, amit csak a felső osztály engedhetett meg magának, az alsóbb nem. Vagy a bűnözők, akik a kereskedést irányították. Ma már átalakulóban a piac. Hétköznapi, civil életet élő emberek kezdik működtetni a rendszert, nem hivatásos bűnözők. Ez van Londonban is és lassan Budapesten is. Egyszerű, adófizető emberek kokainoznak”

– mondja „Robi” mély meggyőződéssel, mely a mindennapi tapasztalaton alapul. Szép új világ.

Dezső András: Magyar kóla – A kokain útja Magyarországon, 21. Század Kiadó, 2020, 381 oldal