Search by category:
Egyéb kategória

Mást temethettek el a hozzátartozójuk helyett

Mást temethettek el a hozzátartozójuk helyett
Balázs Lilla
2021. 03. 24., sze – 08:55

2021. március 24., szerda – 17:30
Mást temethettek el a hozzátartozójuk helyett

Friss ikon
Off

Törzs

A néhai, szepesbélai (Spišská Belá) Gustáv Pompa családja három hét után határozatot kapott a nyomozás leállításáról.

A család azután tett feljelentést, hogy két nappal szerettük eltemetése után a kórházból telefont kaptak, hogy menjenek el az elhunyt rokon testéért. 

A rendőrség szerint nem történt bűncselekmény, csupán hiba csúszott a kórházi adminisztrációba. 

„Nem tetszik nekünk, hogy nem tudhatjuk meg az igazságot. Arra számítottunk, hogy a holttestet exhumálják és kiderítik a személyazonosságát

nyilatkozta Vladimír Schramm, az elhunyt rokona.

A család csalódott, a rendőrség viszont határozottan állítja, hogy törvényszerűen jártak el az eset kapcsán. 

„Embereink 11 személyt hallgattak ki és minden dokumentációt átnéztek, amelyek egyértelműsítették, hogy a személy mikor hunyt el, ahogy azt is, hogy testét mikor adták át a temetkezési vállalatnak”

– mondta Pavol Gaborčák, igazgató. 

A rendőrség által küldött határozatban az áll, hogy a 65 éves Gustáv halotti bizonyítványát a késmárki kórházi nővér kiírta ugyan, de az irat azon része üresen maradt, amelyet a temetkezési vállalatnak kellett volna kitölteni. A halotti bizonyítványt a nővér a többi irat közé tette. 

A másik ügyeletes nővér mit sem tudott a kiírt papírról és új halotti bizonyítványt állított elő, melyet a temetkezési vállalat, a holttest átvétele után alá is írt.

A főnővér, aki nem tudott a második irat létezéséről, megtalálta az első, alá nem írt dokumentumot és felhívta a családot.

Ez a telefonhívás keltett gyanút a családban.

A hozzátartozók nem értik, hogy lehet az ilyen fontos dokumentációt összekeverni.

„Abban az időben, csak egy haláleset történt a kórházban, tehát a holttestek cseréjéről szó sem lehet” – magyarázza Gaborčák. Ezt az AGEL hálózat szóvivője, Martina Pavlíková is megerősítette.

A rokonok továbbra is ragaszkodnak az igazság feltárásához, aminek – szerintük – egyetlen módja a holttest exhumálása és azonosítása. Tervük szerint panaszt nyújtanak be és más szerveket is szeretnének felkeresni, mint például az államügyészség.  

(bl, noviny.sk)

Bevezető

A család arra gyanakszik, hogy a holttesteket felcserélték. A rendőrség tagadja a feltevést és leállította a nyomozást.

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
ÚJ SZÓ ONLINE

Read More

Post Comment