Bélik Patrícia: Mire képes a családi összefogás?

____

Részlet a másfél órás interjúból, amely 2020. november huszonnyolcadikán készült a nagypapámmal és nagymamámmal, Nánán.

Interjúalanyok: Jung Terézia, 1949. 07. 09., Jung László, 1947. 10. 06.

—

B.P.: Meséljétek el, kérlek, hogy hogyan találtatok rá erre a telekre, hogyan zajlott az építkezés?

J.L.: Majorba laktunk Nánán, itt akartunk ípítkezni is.

J.T.: Úgy kerestük a faluba, kérdezősködtünk a faluba, hogy kinek van eladó telek.

J.L.: Ennek a… (itt megállt egy pillanatra, gondolkodott) – hát a ház elejibe, a ház eleje az a Maricsekéké vót, kertet adták el nekünk.

B.P.: És ez melyik évben volt?

J.T.: Hát két év alatt ípítkeztünk fő, ’86-ba jöttünk ide lakni, ’84-be kezdtünk ípítkezni akkor és nyolcvanhat november huszonötödikén, Katalin napján jöttünk ki ide lakni. – itt kedvesen elmosolyogta magát.

B.P.: Hogyan kezdtetek neki? Ti is segítettetek?

J.T.: Hát persze hogy, ez egy családi összefogás vót.

J.L.: Meg a svoj pomoc, saját önerőbű ípítettük a házat. Vettünk kölcsönt rá, 100 000 koronát, 45-öt vettünk föl a státnitú.

J.T.: Azt nem vetted fő, hanem azé’ aláírtál 10 évet és akkor kaptunk olyan kölcsönt a munkahelytől, állami gazdaságtól, amit nem köllött visszafizetni, de 10 évig ott köllött dógozni. Aztán hát gyüttek a testvírek segíteni, sógorok, barátok és kezdtük. Úgy ípítkeztünk föl.

J.L.: Meg sokat dógoztunk mink is, amit tudtunk, téglát hordtuk.

J.T.: Meakó betíteket hordtuk, amit tudtunk, azt mink is csinátuk saját magunk.

J.L.: Betonyozást csinátuk.

B.P.: És ezalatt az építkezés alatt hol laktatok?

J.T.: Hát akkor Párkányba laktunk, ott, ahol a keresztapádék a csinzsákba.

J.L.: Ott vót egy szövetkezeti lakásunk.

J.T.: Az státni majetoknak a lakása vót – itt mama közbeszólt, papa hevesen nemet bólogat.

J.L.: Azt én kaptam, azt a szövetkezeti lakást, dédnagyapád vette, a Jung papa. Katona vótam és akkor írt nekem levelet, hogy köll-i ház, hát mondom kő.

J.T.: És ott is laktunk tizenhét évig.

J.L.: Ott is a státniba alá köllött írni, hogy 10 évig nem megyek onnan sehova, és a státniba fogok dógozni, ha leszerelek. És azí akkor ípítettek ki szövetkezeti lakásokot, akkor megkaptam én is azt ott. Mikor megnősűtem ’69-be, katonaságrú ’68-ba szereltem le…- itt újra elgondolkodik, számol a kezén.

J.T.: ’69-be esküdtünk – szól közbe mama mosollyal az arcán.

J.L.: Esküdtünk és utána mindjá’ mentünk oda.

J.T.: Nem mindjá’, mert ’70-be mentünk oda mert még akkor nem volt kíszen, addig bent laktunk a mamáékkal a izébe a, majorba, ott ahol a bábolna vót, jártunk le a kertbe, az tudod hol vót? – kérdezte tőlem hevesen, én pedig bólintottam – no és ott vót fönt a bábolna, ott valamikor házak vótak, ott laktak a papáék. Akkor ott laktunk olyan pár hónapot mert osztánd tavasszal hurcókodtunk oda le.

J.L.: Tavasszal? Nem télen? – kérdezte papa összezavarodva.

J.T.: Hát apukám, télen biztos, hogy nem hurcókodtunk. Ide hurcókodtunk november huszonötödikén, oda tavasszal hurcókodtunk le, ott laktunk tizenhét évig.

B.P.: És építkezés alatt anyu meg keri hol voltak? Jártak azért segíteni ők is?

J.T.: Jaj, hát anyu meg keri akkor már iskolások voltak, mert a keri oszt ’87-be nősült, úgyhogy akkor már ők iskolások vótak. Nem nagyon gyüttek. – hangosan felnevetett.

J.L.: De azí gyüttek, Lacoék vótak kint, csöveket festettík le, a fűtíscsöveket is.

J.T.: Hát erre már nem is emlíkszek.

J.L.: Laco az segített, de az anyád nem nagyon – ekkor papa is felnevetett.

J.T.: Hát anyád az három évvel fiatalabb vót mint a Laco, de azé legyütt velünk párszor.

B.P.: Miért pont ezzel a családi összefogással kezdtétek?

J.T.: Hát mer akkor úgy működött, fiam, akkor nem úgy vót, mint most, hogy cégek jönnek ki.

B.P.: És hogy jött, hogy ilyen lesz a ház? Mert az utca eleje felé is van egy hasonló ház, ami pont ugyanilyen.

J.L.: Meg a Sókiéké is ugyanaz, Andrássiéké is. Először azt akarták, hogy ez az utca ez mind emeletes legyen, ilyen lapostetős. Akkor aztán mikor ezt fölípítettük, mellettünk a szomszídnak nagy nehezen megengedtík, hogy nem lapostetős, hanem lehet az az izés is. Mink is olyat akartunk.

J.T.: Födelesset, csak akkor nem engedtík meg, mikor mink ípítkeztünk, akkor csak lapos lehetett, szociban ez így vót.

J.L.: Azt akarták, hogy sorházak legyenek, ezt itt úgy ípítettík be. Mikor mink is kijöttünk, nem vót itt még csak pár ház, amaz a fele meg volt, de ezt a felit, itt adták el a kerteket oszt úgy ípített mindenki. Csvirigéké is olyan, mint a milyenk.

J.T.: Csak ők kihagyták a balkont, mer nagyobb szobát akartak. Akkor a izééké is olyan, Andrásséké, csak azoké meg ki van emelve, de különben belülrű ugyanaz mint a milyenké.

B.P.: És ez a telek a falué volt?

J.T.: Ez a telek, ami van másik utca, fiam, akik a vígünkbe laktak, a Maricsek Béla bácsiék, azoknak a kertek ide gyüttek ki, mint a mi utcánk másik felén. Oszt akkor eladták a fele kertet, és akkor ez a másik fele lett az utca e. Mikor mi idegyüttünk, még szinte senki nem vót itt, alig páran, akik most vannak azok mind utánunk kezdtek. Akkor csak a Sárikáék laktak itt még.

B.P.: És mennyiért vettétek a telket?

J.T.: 15 000 koronáí.

J.L.: Hát tizenkettőí, azt utána tizenötí, mer először kevés vót a telek, nem vót ekkora, hanem kisebb vót a telek.

J.T.: Azt mondták, hogy vagy nígy ár legyen vagy öt, de a nígy az kicsi vót, az öthő meg hozzá köllött füzetni. De hát akkor a tizenöt korona, mondjuk nagy píz vót, de Erzsikéék mellettünk meg kísőbb aztán 120 000 koronáí vettík – itt mama újra felnevet.

J.L.: Hát csak mennyivel nagyobb neki, alig!

J.T.: No meg miután főhúztuk, hoztunk Jung papától a Buksit, azt kísőbb elkerítettük mer a málnabokromot mindig tönkretette – itt egymásra néznek és mindketten felnevetnek.

B.P.: És a többi állat?

J.T.: Hát akkor ahogy beköltöztünk, akkor csinátuk az ólakot, vót itt malac, kacsa.

J.L.: Oszt még vótak tyúkjaink, pulykák, libák, nyulak.

J.T.: No a nyúlól, ahova a Lívi bemászott a nyulakhoz – itt mama szintén jóízűen nevet.

J.L.: Bent voltak a kanári madaraink is, azok a kis izék. A Lóri meg a Flóri.

J.T.: Konyhába vót a izé fölakasztva először, a kalitkája nekik, oszt kicsipegette a falat, oszt akkor lehoztuk őt és valahogy nyitva maradt az ajtó, nem tudom ki hagyta úgy, oszt akkor kirepűtek.

J.L.: No oszt utána meg már a többi állatot levágtuk, több meg utána nem köllött mert jó büdösek vótak.

J.T.: Először csak a malac nem vót itt, de az is előtte két évig vót itt, oszt akkor inkább visszavittük Jung papáékhoz, ott tartottuk.

J.L.: No de a nyersanyagot nehéz vót beszerezni, jut eszembe még. Most könnyű, elmész, megveszed és csinálod is, de akkor föl köllött rá iratkozni. Deszkára, téglára, mindenre aztán lehetett várni. Műszaki rajz 800 korona vót, Újvárba köllött fölmenni érte. Aztán jöttek a vizesek, építkezési engedélyes, villanyszerelők, ez akkor már mind céges csináta.

_____________________

„Elbeszélt történelem – Mire képes a családi összefogás?” című cikkünk a #site_linkoldalon jelent meg.