Csehországban tovább javulnak a járványügyi adatok
Hegedűs Norbert
2021. 03. 31., sze – 10:20
Az egészségügyi minisztérium honlapján szerdán nyilvánosságra hozott statisztikákból kiderült, hogy kedden 8568 új igazolt fertőzést regisztráltak, ami 2400-zal kevesebb, mint egy hete.
Enyhül a kórházak leterheltsége is. Szerda reggel az intenzív osztályok speciális légzőkészülékkel felszerelt ágyainak mintegy negyede volt már szabad. Korábban ez a mutató 10-15 százalék körül mozgott. Az orvosok szerint azonban továbbra is sok a probléma, mert a helyzet javulása nem mindenütt egyforma.
Az összes cseh kórházban jelenleg több mint 7000 beteget kezelnek, közülük valamivel több mint ezren vannak súlyos állapotban.
Kedden egyelőre 85 beteg halálát jelezték. Ez a mutató a későbbi pontosítások következtében mindig némileg emelkedik. Március elején, közepén az elhalálozások száma néhányszor meghaladta a 200-at is. Ez a napi szám is csökkenő tendenciát mutat. A Covid-19-járvány tavaly március eleji kirobbanása óta eddig 26 421 emberéletet követelt.
A cseh orvosok eddig 1,611 millió adag vakcinát használtak fel, mintegy 464 ezer személy már a második adagot is megkapta. Jan Blatny egészségügyi miniszter úgy nyilatkozott, hogy április végéig mintegy kétmillió cseh állampolgár kapja meg a vakcina legalább első adagját. A miniszter döntése alapján szakértői tanácsra a két dózis beadása közti időszakot az eddigi 14 napról 42 napra emelték. Csehországban továbbra is csak az Európai Gyógyszerügynökség által jóváhagyott oltóanyagokat használják.
A koronavírus-járvány terjedési mutatója továbbra is egy alatt van, ami a terjedés lassulását jelzi.
Tovább javultak a koronavírus-járvány mutatói Csehországban.